Fidesz: Csak a „Soros-egyetem” nem hajlandó együttműködni

2017. július 13. 17:05

A Fidesz szerint a felsőoktatási törvény célja, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemekre is ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint a hazai felsőoktatási intézményekre.

2017. július 13. 17:05

A Fidesz szerint a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban hazug dezinformációs kampány folyik, amihez Brüsszel és a szocialisták is asszisztálnak.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Ujhelyi István MSZP-alelnök, európai parlamenti képviselő budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP-frakció rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi annak érdekében, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt, miután az Európai Bizottság (EB) újabb szakaszba léptette az ügyben indított kötelezettségszegési eljárást.

A Fidesz közleményében kiemelték: a felsőoktatási törvény célja, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemekre is ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint a hazai felsőoktatási intézményekre. Egyetlen egyetem sem állhat törvények fölött – tették hozzá. Mint írták, a felsőoktatási törvény módosítása által érintett külföldi egyetemek és országok mind együttműködőek a magyar kormánnyal és hajlandóak a megállapodásra, kizárólag a „Soros-egyetem” nem hajlandó erre.

(MTI)

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2017. július 14. 13:53
„Megdöbbenéssel figyeljük a Soros Györgyöt és alapítványát ért nemtelen támadásokat, pedig látva a felsőoktatás szorult helyzetét, a jövőben is szükség lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet az alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújt. Ezért tiltakozunk az alapítvány politikai csatározásokba bevonása ellen” /FIDESZ/ http://hvg.hu/itthon/20170713_Eloben_szaladt_bele_a_kapitalis_pofonba_a_sorosozo_keresztenydemokrata
csuka
2017. július 14. 10:49

2017. július 14. 07:56

2017. július 14. 07:38
A FIDESZ maffia hülyére veszi választóit. Kamu rabbik, kamu harc: „2002-ben fideszes is támogatta a díszpolgári kinevezést Még akkor is, ha Tarlós másképp emlékszik. 2. frissítés: Tarlós "indulatspiráltól" tart - ő sem támogatja a visszavonást Tarlós István főpolgármester nem adott volna díszpolgári címet Soros "Györgynek" 2002-ben, de a cím visszavonása szerinte indulatspirált indíthat be - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön közleményben az MTI-vel. Tarlós István kiemelte: ő biztosan nem adott volna Soros "Györgynek" díszpolgári címet. Attól tart azonban, hogy ha elkezdenek “belefeledkezni a visszavonásokba, az olyan indulatspirált indíthat be, aminek aztán előbb-utóbb elkerülhetetlen méltánytalanságok is a következményeivé válhatnak” – fogalmazott a főpolgármester. Szerdán a Gyurcsány-párt és a "Magyar" Liberális Párt is közleményben állt ki a zsidó gazember mellett, s azt írták: "jogosan kapta az elismerést, s kiérdemelte azt". https://kuruc.info/r/2/174997/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!