Fidesz: A Soros-terv része az új bevándorlásszervező ügynökség

2017. július 13. 13:14

Németh Szilárd csütörtöki sajtótájékoztatóján kiemelte: a terv lényege, hogy 1-1,5 millió bevándorlót kell beengedni Európába.

2017. július 13. 13:14

A Fidesz szerint a »Soros-terv« része az új uniós bevándorlásszervező ügynökség, amelynek létrehozása a balliberális ellenzék közreműködésével történik.

Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az MSZP, a DK és a Párbeszéd EP-képviselőjének segítségével zajlik az európai uniós bevándorlási ügynökség gründolása. Igazi sorosi tempó, amit végrehajtanak – értékelt a kormánypárti politikus, aki kiemelte: a terv lényege, hogy 1-1,5 millió bevándorlót kell beengedni Európába. Aki ezt elveti, azt pellengérre kell állítani, s Magyarország a Soros-terv útjában áll.

Hozzátette: az ügynökség fő szószólója Niedermüller Péter, a DK politikusa, aki Facebook-bejegyzésében reményének adott hangot, hogy az ügynökség hamarosan átveszi a bevándorlókkal összefüggő ügyeket. A nemzeti hatáskört ezzel lényegében elvonnák – hívta fel a figyelmet Németh Szilárd, hozzátéve: ha az ügynökség elkezdene működni, azzal járna, hogy a már lezárt balkáni útvonal ismét felélénkülne.

A kormánypárti politikus szerint felháborító, hogy Brüsszelben Soros György akaratát, érdekeit képviselik. Kiemelte: a brüsszeli bürokrácia, élén Jean-Claude Junckerrel, Brüsszel működési mechanizmusa, a hazai ellenzék és leginkább balliberális képviselői, valamint a Soros által fenntartott NGO-hálózatok szembe mennek Magyarország egészével. Németh Szilárd azt kérdezte, hogy gondolják mindezt, azt, hogy szembe mennek a magyar emberek többször kinyilvánított akaratával, s a hazájuk ellen szavaznak Brüsszelben? A kormányt arra kérik, hogy ne engedjen a brutális nyomásnak, ami Brüsszelből érkezik hazánk ellen – mondta Németh Szilárd.

(MTI)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2017. július 13. 23:30
Miből tudni, hogy rezsiszilárd hazudik? Hát, ránézésből! Kitalálnak egy faszságot, bedobják a köztudatba és a sok jól idomított majom máris tényként kezeli.
Gurgi
2017. július 13. 21:01
Nem Soros-terv, hanem Kalergi, de a lényeg ugyanaz
Mindjárt
2017. július 13. 18:03
SOROS-KEGYELT FIDESZESEK: Orbán Viktor Szájer József Kövér Laszlo Schmidt Mária Deutch Tamás Habony Árpád Kovács Zoltán Soros nélkül Orbán nem lenne politikus. Simicska nélkül nem lenne miniszterelnök. NEM ILLIK ODA ÜRÍTENI, AHOL KORÁBBAN JÓKAT ETTEK A FIDESZESEK Ismerve a felcsúti fidesz csürhét, ha a szajré és hatalom úgy kivánja akkor vissza mennek zabálni oda ahová most ürítenek. Ez a Fidesz.
SonGoku nagyfaterja
2017. július 13. 16:59
Rezsisz legutóbbi médiajelenése óta hízott másfél kilót, "gyönyörű" vágnivaló példány.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!