Otthon nélkül a munkaerőpiacon: a hajléktalanság kihasználása

2017. július 11. 10:12

A hajléktalanok a társadalom egyik legvédtelenebb csoportját alkotják, akik bár általában nagyon kevés tulajdonnal, pénzzel rendelkeznek, mégis gyakran lesznek átverések és kihasználások áldozatai. Ezek a kihasználások gyakran az életük azon területein jelennek meg, melyeket nem tudnak elkerülni – ilyen a munkaerőpiac. Közel minden hajléktalan ember kényszerült már ingyen vagy minimális összegért elvégezni egy olyan munkát, amiért rendes fizetést ígértek neki, csupán abból az okból kifolyólag, hogy helyzetéből adódóan nem tudott olyan helyzetet kialakítani, mely garantálta volna, hogy megkapja a fizetségét. A munkaadók egy része pedig pont ezzel a tulajdonságukkal rendre visszaél és kihasználja őket.

2017. július 11. 10:12

Írta: Bekker Balázs

 

„1997-ben meghalt a bátyám, akkor kerültem az utcára. Egy vidéki kisvárosban éltem, nagyon nehéz volt bármilyen munkát is találnom” – meséli egy hatvanas éveiben járó férfi. Állandó lakhelye elvesztése után vasgyűjtésből próbálta fenntartani magát, az összegyűjtött vasat pedig egy helyi embernek adta el. A kereskedővel egy idő után szorosabb kapcsolatba is került, és felajánlotta, költözzön oda hozzá. Szállást biztosított, ételt adott, és kezdetben még pénzt is ígért a munkákért, amiket végzett. A fizetés azonban mindig csak ígéret maradt, majd egy idő után annak is megszűnt lenni.

Folyamatos félelemben élt, fogva tartója rendszeresen megfenyegette, terrorban tartotta, ezért nem tudott szabadulni. „A faluban tudták, hogy ott vagyok, de a körülményekkel senki nem volt tisztában. Teljesen el voltam szigetelve a külvilágtól. Eljönni se tudtam, mert akkor talán meg is ölt volna. Végül öt év után 2002-2003 körül tudtam elszökni onnan, és feljöttem Pestre, de utánam jött és keresett. Meg is talált, és majdnem el is kapott.” Miután sikerült kiszabadulnia fogvatartójától, Pesten, az utcákon lakott egy ideig, majd 2004-ben került be a Vöröskereszt hajléktalanszállójába. „Nem mentem a rendőrségre, féltettem az életem. Ha a rendőrökhöz fordulok, újra találkoznom kellett volna vele, tanúskodnom kellett volna, és megvoltak az emberei, biztosan megtalált volna újra. Féltem.”

A férfi esete nem egyedi, több más hajléktalan is járt így. Elszegődtek valakihez dolgozni, aki szállást és ellátást, adott esetben pénzt is kínált nekik, aztán végül

a szállásból börtön, az ellátásból a munkához elegendő étel, a pénzből semmi, a munkaadóból pedig gazda lett.

Szabadságukban korlátozták az áldozatokat, megfélemlítették, erőszakkal, fenyegetésekkel tartották maguknál a kihasznált embereket. A külvilágtól elszigetelték, senkijük nem maradt, akihez fordulhattak volna.

Egy hajléktalan embert eléggé kockázatmentesen át lehet verni

„Egy hajléktalan ember kiszolgáltatott és gyökértelen. Ki vannak szakadva a társadalomból és ki is vannak szolgáltatva nekik” – mondja Dr. Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei intézet szakmai vezetője. Lehetőségeik nagyon korlátozottak, a társadalom általában elutasítással áll hozzájuk, azonban a szükségleteik nekik is megvannak, az életben maradáshoz pénzre van szükségük, a pénzhez pedig munkára. Ennek megfelelően – a sztereotípiákkal ellentétben – a hajléktalanok nagy része dolgozik. Összességében magasabb a foglalkoztatási arány a hajléktalanok között, mint a nem hajléktalanok körében. Míg a 16-64 éves korosztályban, 2017 februárjában 67% körül volt a foglalkoztatottsági arány (Forrás: KSH) addig a hajléktalanok körében 69% fölött azok aránya, akik valamilyen munkából tartották fenn magukat, igaz nagyrészük alkalmi munkákból. (Forrás: BMSZKI F3). Ezek többnyire fizikai, építőipari, takarítói, mezőgazdasági munkák.

Munkaerőpiaci szempontból azonban jelentős különbségek vannak a két csoport között. Egy hajléktalan embernek nincsenek meg azok a lehetőségei, amik egy lakással, megtakarítással, kapcsolati hálóval rendelkező embernek. Ezek az emberek napról napra élnek, nem igazán tudnak válogatni a munkák között. Olyan munkára van szükségük, ami naponta fizet, hiszen nincs megtakarításuk, amiből a fizetés megérkezéséig el tudnák tartani magukat. Havi, vagy akár heti fizetésű munkára csak kevés esetben van reális lehetőségük, ilyenkor általában tudnak a munkaadójuktól előleget kérni, vagy kölcsönkérni kénytelenek. Ez azonban veszélyes, hiszen státuszukból adódóan fedezet nélkül hiteleket csak nagyon korlátozottan tudnak felvenni. Ha pedig nem hivatalos úton kérnek kölcsön, nagyon könnyen belefuthatnak olyan uzsorakamatokba, amikből hosszú évek alatt tudnak csak kimászni. Ezek a tényezők már alapból korlátozzák az amúgy se túl sok lehetőséget, a munkaadók hozzáállása pedig tovább csökkenti az esélyeiket. Nagyon sokan nem akarnak hajléktalanokat alkalmazni. Bár többségüknek van valamilyen végzettsége, általában rendelkeznek szakmával, a hajléktalan létük hangsúlyosabb tényezőnek számít.

Egy hajléktalan ember számára eleve nehéz munkát találni, és még ha sikerül is, akkor is pont a csoport kiszolgáltatottsága és sebezhetősége miatt további nehézségekkel kell szembenézniük, a munkaadók pedig rendszeresen visszaélnek sebezhetőségükkel. Rengetegszer nem kötnek írásbeli szerződést, csak szóbeli megállapodások alapján dolgoznak, ezzel feladják azt a garanciát, ami a kifizetésre kötelezné a munkáltatót. A munkaadók pedig ezzel rendre visszaélnek: nagyon gyakori, hogy egyáltalán nem, vagy csak részben fizetik ki a hajléktalanokat. Ilyenkor pedig az áldozat nem tudja behajtani a munkaadójától a fizetését, így nem tehet mást, mint beletörődik a helyzetébe. Az ilyen helyzetek bizonytalanságot és bizalmatlanságot szülnek a hajléktalanokban, akik emiatt még nehezebben találnak munkát. Vannak, akik pár ilyen élmény után elkezdenek ragaszkodni a szerződéshez, azonban ez tovább csökkenti a lehetőségeiket, hiszen a munkaadók egy része nem hajlandó szerződéssel alkalmazni őket, valamint egyesek kevesebb pénzt kínálnak, amennyiben a munkavállaló szerződést szeretne kötni.

Nem jött meg a pénz

„A hajléktalanok nagyjából 99%-a tapasztalt már valamilyen munkaerőpiaci kihasználást” – mondja Füsti Molnár Sándor, aki már több mint 20 éve foglalkozik szociális munkásként hajléktalanokkal, és jelenleg a Vöröskereszt budapesti hajléktalanszállóján dolgozik. Gyakran a hajléktalanszállókra mennek el a vállalkozók munkaerőt keresni, innen visznek el embereket, általában napi fizetést ígérve nekik. Előfordul az is, hogy ezek a munkaadók a szállókra ültetnek be embereket, hogy pozitív híreket terjesszenek a munkáról. Szerződést nem kötnek azokkal, akik elvállalják a munkát, és aztán a munkanap végeztével vagy csak az ígért összeg egy részét fizetik ki, vagy egyáltalán nem, valamilyen kifogásra hivatkozva.

Érintettek elmondásai alapján ezek a kifogások általában vagy fővállalkozóra hárítják a felelősséget, azt állítva, ő nem fizetett, vagy van valamilyen adminisztrációs probléma, amely megoldása után tudnak majd csak fizetni. A munkavállaló folytatja a munkát annak reményében, hogy előbb-utóbb megérkezik majd a fizetés és azt kézhez kapja majd, azonban az idő múlásával általában rájönnek és beletörődnek, hogy ebből a munkából nem fognak pénzt látni. A kitartástól és reménykedéstől függően idővel otthagyják a munkát, azonban addigra általában már jelentős összegű pénzről kényszerülnek lemondani emiatt. Akik már tapasztaltabbak, az ilyen munkákat szinte rögtön otthagyják, hogy minél kevesebb pénzük vesszen így el; de vannak, akik reménykednek, hogy megkapják az ígért fizetést, ezért folytatják a munkát, ezzel még több pénzt veszítve.

A hatóságokhoz nem tudnak fordulni, hiszen nincs róla semmilyen papírjuk, amivel bizonyítani tudnák az igazukat, bírósági eljárásra pedig amúgy sincs pénzük. Így

belekerülnek egy olyan ördögi körbe, amiből aztán nagyon nehéz kimászni.

Bizalmatlanok lesznek a munkaadókkal, emiatt még nehezebben találnak munkát.

Azonban a szerződés sem jelent mindig garanciát. Egyik interjúalanyom találkozott olyan esettel, mikor hosszas nemfizetés után a szeme előtt semmisítették meg a szerződését, mellyel több havi fizetést vesztett. Az is előfordul, hogy a megkötött szerződés csak a valós munkaidő egy részére szól, a valóságban sokkal többet dolgozik a munkavállaló, mint amennyi a szerződésében szerepel. Kezdetben sok esetben rendesen kifizetik, ezzel referenciaként hivatkozva rá még több embert tudnak bevonzani, majd idővel a kifizetések elkezdenek elmaradozni, és végül általában teljesen meg is szűnnek. Ezek az elmaradt fizetések pedig hatalmas problémákat okoznak egy hajléktalannak, hiszen a saját maguk eltartásához szükségük van a napi fizetésükre.

Feketelistás vállalkozók

A szociális munkások próbálják a hajléktalanokat felkészíteni az ilyen esetekre. „Néhány munkaadó irreálisan magas fizetést kínál, és a hajléktalanok nem mindig gondolnak bele, hogy ezek mögött átverések lehetnek. Néha jobb a kevesebb, de fix, mint a több, de bizonytalan” – mondja Füsti Molnár Sándor. A hivatalos munkaközvetítő irodák gyakran feketelistákat vezetnek az ilyen vállalkozókról. Azonban ezek ellenére is még rendszeresen bele lehet futni ilyenekbe. A hajléktalan munkavállalók egy részének nem fontos, hogy a szerződéssel dolgozzon. Gyakran még kihasználással kapcsolatos tapasztalattal a hátuk mögött is vállalnak el újabb munkákat hivatalos szerződés és bejelentés nélkül. Több áldozattal is beszéltem, és többségük hajlandó lenne ismét feketemunkát elvállalni, amennyiben minden reggel megkapják az aznapi előleget, majd a műszak végeztével a napi bérük maradékát. Negatív tapasztalataik miatt a veszteségüket már minimalizálni tudják, és ha egyszer nem fizet a munkaadó, rögtön otthagyják a munkát, de a biztonságukat valamelyest garantáló szerződést nem válik feltétlen követelésükké. Ez azonban részben betudható annak a jelenségnek, hogy szerződéses, bejelentett munkát sokkal nehezebb találni.

„A hajléktalanok kihasználásának fokozatai vannak. A ki nem fizetés jellegű kihasználásokat tágabb értelemben vett rabszolgáztatásnak nevezik. Ezek munkajogi kérdések, azonban van, amikor egyes esetek már a kriminalitás keretei közé sorolhatóak” – mondja Dr. Győri Péter. „ Előfordul, hogy a kihasznált személyt szabadságában korlátozzák.” Ilyen eset a cikk elején szereplő történet is, mely során

az áldozatot tulajdonképpen rabszolgaként tartják fogva évekig egy helyen.

Ezek szerencsére elég ritkák, azonban még a mai napig is előfordulhatnak. „Az elmúlt 7 évben maximum 5 ilyen esetről számoltak be ügyfeleink” – válaszolta megkeresésemre az Utcajogász szervezet munkatársa. Elsősorban vidéki kisvárosokban, falvakban és tanyákon jellemzőbb, de Budapesten, valamint egyéb nagyvárosokban is volt már rá példa.

Az ilyen esetek a megfélemlítésen és fenyegetéseken alapulnak. Ezek olyan traumákat okozhatnak a kihasznált hajléktalanoknak, hogy még ha sikerül is kiszabadulniuk egy ilyen helyzetből, akkor sem tudnak rendesen visszaállni a korábbi életére. Folyamatos védelemre lesz szüksége, az attól való rettegés, hogy korábbi fogva tartója újra rátalál, vagy újra ilyen helyzetbe kerül, megroppantja az embert pszichésen. Ezek a pszichés problémák mind a két fajta rabszolgáztatás esetében jelen vannak. Egy átverés során is emberi mivoltában sérül a személy, és olyan megalázásokon és megszégyenítéseken kell emiatt átmennie, amik tönkretehetnek egy embert. Élni azonban kell, valamiből fenn kell tartania magát az embernek, ezért visszakényszerül a munkaerőpiacra, ahol megvan az esélye, hogy újból ilyen helyzetbe kerülhet.

A bérkoldultatás problémája

Ennek a fogva tartásnak egy speciális esete a bérkoldultatás, amikor valaki azért alkalmaz hajléktalanokat, hogy egy város bizonyos pontjain kolduljanak, majd az összegyűjtött pénzt nap végén beszedik a tőlük. Ezek a szervezetek is a megfélemlítésre alapoznak, a munkaadó ellátást és éjszakai szállást, valamint védelmet biztosít az alkalmazottjainak. Ezeknek a koldusmaffiáknak a kétezres évek elején volt nagy divatja, mára szerencsére már nagyjából sikerült rendezni a helyzetet, és egyre ritkábban fordul elő ilyen, de ennek ellenére még mindig létezik a probléma. Az ilyen szervezetekkel szemben van lehetőség a rendőrség bevonásával is intézkedni, így a hatóságok segítségével sikerült visszaszorítani a koldusmaffiákat.

Körülbelül tíz évvel ezelőtt működött egy elég nagy ilyen jellegű maffiaszervezet Budapesten, akik a Fedél Nélkül újság ötlete mentén jöttek létre. Az Új Fedél Nélkül néven létrehozott újság terjesztői hálózata és felépítése is nagyon hasonlított az akkori igazi Fedél Nélkül-re, de volt néhány lényeges különbség. A hivatásos Fedél Nélkül árusok a bevételük 100%-ával maguk rendelkeztek, ők veszik a központból az újságokat, amiket aztán az utcán tovább árulnak, és sok szabálynak kell megfelelniük, mint például a lap árusítása közben a tudatmódosító szerek fogyasztásától való tartózkodás.

Ezzel szemben ennél az alternatív verziónál a szervezet feje minden nap végén beszedte a bevételt, ezért cserébe ellátást biztosított az alkalmazottjainak, azonban a szabályrendszere bizonyos keretek között sokkal lazább volt. Előfordult például, hogy a terjesztők alkoholt kaptak. Ez a lazább szabályrendszer és az előzetes ígéretek annyira vonzóak voltak első hallásra, hogy még a hivatásos Fedél Nélkül terjesztők közül is sikerült átcsábítani embereket. Később azonban kiderült, hogy mégsem annyira jó ez az elsőre kedvezőnek tűnő ajánlat, de addigra már késő volt. Mint a legtöbb maffiaszervezet, ez is erőszakkal működött. Védelmet nyújtott a tagjainak, azonban ez a védelem az elszabadulástól is távol tartotta azokat, akik egyszer belekerültek a rendszerbe. Azonban ezt a szervezetet sikerült azóta felszámolni és kiszorítani az országból. Ebben jelentős szerepe volt Győri Péternek, aki többször tárgyalt a szervezet vezetőjével, aki egyébként maga is hajléktalan volt valamikor, és innen sikerült kiemelkednie és elindítani ezt a saját vállalkozást.

Szimbiózisban együtt élve

A hajléktalanok mára már szinte hozzátartoznak a budapesti utcaképhez, az aluljárókhoz. Az évek során helyenként

kialakultak kölcsönös függésen alapuló együtt élési kapcsolatok a hajléktalanok és környezetükben levő boltok, üzletek között,

mely szigorúan véve nem tartozik a kihasználás fogalmába, inkább a hajléktalanok használataként lehetne a jelenséget megnevezni, hiszen ez a kapcsolat kölcsönösen előnyös lehet mind a két fél számára. A hajléktalan vigyáz az üzletre, tisztán tartja a környezetét, olyan feladatokat végez el, amire a tulajdonos nem akar külön munkaerőt felvenni, azonban az üzlet menetét segítheti, melyért cserébe ételt, esetenként valamennyi pénzt kap, ezzel segítve a túlélését. Ez mind a két fél számára előnyös lehet, azonban a tény, hogy biztos forrásból nagyjából tudja fedezni a szükségleteit, odaköti a helyhez a hajléktalant, és előfordul, hogy ilyenek miatt nem keresnek rendes munkát maguknak, amiből a körülményekhez mérten akár jobban is fenn tudná tartani magát.

A hivatalos megoldások hiánya nagyban elősegíti ennek a jelenségnek a fennmaradását. Szerződés hiányában, fekete munkáknál nagyon korlátozottak a lehetőségeik, a beletörődésen kívül mást nem nagyon tudnak az érintettek csinálni. A rendőrséget az esetek túlnyomó többségében nem is értesítik az ilyen kihasználásokról, és ha mégis, akkor is tétlenül állnak az ügy fölött. Az erőforrásaik korlátozottsága miatt nem tudnak az ilyen esetekkel foglalkozni. Bizonyos esetekben, ha beazonosítható a vállalkozó és a munkaadó, akkor utána lehet menni az elkövetőnek, de ez nagyon ritka. Általában a munkaadó se beazonosítható, hiszen sok esetben nem is ismerik a teljes nevét, vagy ha igen, akkor is álnevet használ. A vállalkozások pedig, melyekbe munkaerőt keresnek, általában nem a saját nevükön vannak. Megkeresésemre a rendőrség azt a választ adta, hogy ilyen jellegű esetekről információval nem rendelkezik az adatbázisaikban.

Nehéz jogi útra vinni a helyzetet. A hajléktalanoknak nincs pénzük ügyvédet fogadni és az egész eljárást végig finanszírozni. Léteznek kifejezetten hajléktalanok számára jogi segélyt nyújtó szervezetek, például a Menhely alapítvány és az A Város Mindenkié is működtet ilyen szervezetet, de az ő kezük is erősen meg van kötve az ilyen helyzetekben. Bizonyítékot ők is ritkán tudnak szerezni, amellyel valós esély lehetne arra, hogy egy esetleges jogi eljárás végén ítélet szülessen. „Ha valaki nagyon elszánt lenne, akkor gyűjthetne tanúkat a volt kollégái közül, azt is talán lehetne igazolni, hogy konkrét napokon, konkrét helyeken ott voltak és dolgoztak, és elméletileg lehetne munkaügyi bírósághoz fordulni, de a hajléktalan emberek élethelyzetéből adódó napi gondjaik, megélhetési problémáik, nem teszik azt lehetővé, hogy a mindennapos küzdelmeik mellett felvállaljanak egy ilyen nyomozós – szervezős – utánajárós feladatot. Sajnos inkább annyiban hagyják, és betudják veszteségnek, ami történt” – nyilatkozta az utcajogász munkatársa.

Másrészt pedig a hajléktalanok nincsenek tisztában a jogaikkal, nem tudják milyen lehetőségeik vannak. Beletörődnek a helyzetbe és inkább nem is akarnak beszélni ilyenekről. Félnek is a helyzettől és a következményektől, valamint a már fentebb említett megalázás és megszégyenítés miatt nem szívesen mesélnek ezekről a tapasztalatikról. „A szűkebb értelembe vett rabszolgáztatás egyértelműen bűncselekmény, így az érintett, ha sikerült elszöknie feljelentést tehetne, azonban az ügyfeleink egyike se akarta vagy nem merte ezt vállalni eddig” – mondta az Utcajogász illetékes kollégája.

A megelőzésen van a hangsúly

Az általam megkérdezett szociális munkások szerint utólagos eljárás elég valószínűtlen, a hangsúlyt inkább a megelőzésre kell helyezni. A helyzeten az tudna javítani, ha a hajléktalanok hozzáállása is változna. Természetesen ezekről a kihasználásokról nem a hajléktalanok tehetnek, azonban néhány tényezőre odafigyelve csökkenteni lehet az ilyen helyzetek előfordulását. Ilyen tényezők például a feketemunka kerülése és a hivatalos forrásokra való hagyatkozás. Több kifejezetten hajléktalanok számára szakosodott munkaközvetítő iroda is létezik, többek között a BMSZKI is üzemeltet ilyet. Itt már eleve csak az olyan munkaadók ajánlataival foglalkoznak, akik bejelentett munkákat kínálnak, amennyiben valamely vállalkozó részéről ilyen kihasználást tapasztalnak, felkerül az iroda által vezetett feketelistára, azonban ezek mindenhol csak helyi használatra készülnek, nincs hivatalos elérhető adatbázis ezekről a vállalkozásokról. Ezek a feketelisták csak elmondások és beszámolók alapján készülnek, bizonyító erejük nincs, és még csak az adott csaló visszatérését sem akadályozza meg, hiszen

gyakran álneveket használva próbálnak embereket beszervezni.

Valamint bár egyre többen keresnek a munkaközvetítőkön keresztül állást, a szállókról szóban beszervezés még mindig nagyon gyakori, és elsősorban ez hordozza magában a kihasználás lehetőségét.

Tovább nehezíti a prevenciót, hogy a kihasználók részéről is érkezik reakció az ellenük született intézkedésekre. A hajléktalanok között is megkülönböztethetőek generációk. Minden újabb generáció tanul az elődjeik által elkövetett hibákból, azonban a kihasználás formái is változnak. Az 1900-as évek vége felé a Moszkva téri munkaközvetítés a melegágya volt ezeknek a visszaéléseknek. Onnan szinte kizárólag szóbeli megegyezés alapján vittek el embereket dolgozni, és a munkáltató becsületességén múlott csak, hogy megkapja-e a fizetést. Aztán mikor ez megszűnt, akkor kezdtek a szállókra járni a fejvadászok. Később a szállókra beépített embereket szerveztek már be a vállalkozók, akik szóban reklámozták a többieknek a munkákat. Ez egy nagyon hatékony módja a marketingnek, hiszen a hajléktalan szállókon nagyon gyorsan terjedtek az információk, ha valaki akár jót, akár rosszat mondott egy munkáról, azt nagyon gyorsan szinte mindenki megtudja. Emiatt fordulhat elő az, hogy ugyanazon munkát végzők közül vannak, akik megkapják a pénzüket – legalábbis az elején, amíg más ismerőseiket be nem vonzzák – és vannak, akik pedig akár a legelejétől kezdve sem kapnak semennyit. Ma már a legjellemzőbb nem az a forma, amikor egyáltalán nem fizetnek a munkaadók, inkább az, amikor csak a teljes ígért összeg töredékét kapják meg a munkások, a maradékot pedig csak ígéret formájában. Így fenntartják a reményt a hajléktalanokban, hogy egyszer majd megkapják a pénzüket, és nem hagyják ott a munkát rögtön – mondja a kihasználások változásáról és a generációk közti különbségekről Füsti Molnár.

A prevenciós törekvések azért részben működnek, a kihasználások száma egyre csökken, azonban ez közel sem azt jelenti, hogy a probléma eltűnőben van. A javulás ellenére a helyzet még továbbra sem rendeződött megnyugtatóan.

***

A cikk a Komáromy Ösztöndíj segítségével valósult meg.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2017. július 11. 16:51
Szomorú a kiszolgáltatott embereket kihasználni, átverni, rabszolgává tenni. Jobban oda kéne figyelni az ilyen esetekre, és a szegény emberek vámszedőit keményen megbüntetni.
Akitlosz
2017. július 11. 16:20
"A hajléktalanoknak nincs pénzük ügyvédet fogadni" Az nem is feltétel, csak harmadfokon a kúriásoknál, de ott is kirendelnek, ha valaki nem tud fogadni. Pénzhiány elvileg nem lehet akadály. Gyakorlatilag persze nagyon is lehet.
Akitlosz
2017. július 11. 16:15
"Azonban a szerződés sem jelent mindig garanciát. Egyik interjúalanyom találkozott olyan esettel, mikor hosszas nemfizetés után a szeme előtt semmisítették meg a szerződését, mellyel több havi fizetést vesztett." S neki nem volt saját példánya a saját munkaszerződéséről? Hát akkor az nem volt szerződés.
Akitlosz
2017. július 11. 16:12
"A hatóságokhoz nem tudnak fordulni, hiszen nincs róla semmilyen papírjuk, amivel bizonyítani tudnák az igazukat, bírósági eljárásra pedig amúgy sincs pénzük." Maga az eljárás ingyen van. Postaköltség, fénymásolás, utazgatás, ami költség. De papír nélkül tényleg nem érdemes. Csak megelőzni lehet, semmibe nem belemenni szerződés nélkül. Persze könnyű mondani, meg a remény hal meg utoljára, de mint látható, ha csak mondja a munkáltató, meg csak ígérget, akkor abból úgysem lesz pénz, úgyhogy belekezdeni is felesleges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!