Az uniós elit kétségbeejtő vakságáról

Nem is tudom, nevessek vagy sírjak Frans Timmermans európai bizottsági alelnök szavain, amivel minden vulgárliberális érvek legvulgárisabbjával egyszerűen egyenlőségjelet tett ki az 1956-os kivándorló magyarok és az Európát jelenleg sújtó migrációs válság között.

Timmermans Morvai Krisztina magyar EP-képviselőre reagálva arról beszélt: „Mi történt volna, ha 1956-ban a svéd, a dán, a holland, a belga és a luxemburgi kormányfő, valamint a német kancellár azt mondják, hogy a magyarok nem tartoznak ide kulturálisan, ezek az emberek elfogadhatatlan módon megváltoztatnák a kultúránkat?” 

Akár szándékoltan, akár tudatlanságból fogalmazott így a holland politikus, tragikus a kijelentése. Viszont legalább jó tükre az uniós elit teljes történelmi, kultúrtörténeti, civilizációs vakságának.

Mert nem lehet másnak nevezni azt, aki ennyire összemossa a különböző korszakok, régiók és helyzetek körülményeit. 1956 és napjaink migrációs válsága között az egyetlen közös pont csak annyi, hogy emberek mentek A pontból B pontba. A minden embertársunkat megillető szolidaritás kinyilvánításán túl a különbségekről vagyok kénytelen beszélni.

Magyarországon egy forradalmat és szabadságharcot tiport el egy megszálló, idegen hadsereg. A magyar menekültek örültek, ha a hazájuk határának túloldalára jutottak. Az osztrákok a határ közelében menekülttáborokat állítottak fel: sokan sokáig ott ragadtak, miközben arra vártak, hogy a különböző országok bejelentsék: mekkora létszámú és milyen képzettségű emberkontingenseket vesz át. Nem – szó szerint – hét határon, egyébként békében élő országokon keresztül vezetett az útjuk, nem törtek át tömegesen határzárakat a világ túlvégén.

Érdekes? Egy cseppet sem az.

Magyarország a nyugati, európai, görög, római, zsidó és keresztény hagyományokon alapuló civilizáció része egy évezrede. Hadd ne részletezzem most elemenként, hogy mit jelent és mivel jár mindez. A nagyobbrészt katolikus hagyomány mellett ráadásul a kárpát-medencei magyarság az északnyugat-európai protestantizmus egyedülálló kelet-európai bástyája is volt évszázadok óta. Ez segítette, hogy a kivándorló, rátermett magyarok a régi vágású angolszász-germán protestáns vidékeken is könnyedén megállják a helyüket.

Két nagy kitérő volt ebből: a török hódoltság korszaka, valamint az 1945 utáni, szovjet megszállás alatti évtizedek, amikor is lerombolták a szerves közép-európai (és nyugat-európai) fejlődésünket, mindazt a társadalmi, kulturális, gazdasági felépítményt, ami az európai, szabad, polgári fejlődésünket biztosította.

De 1956-ban még csak egy jó évtized – igaz, tragikus és romboló évtized – telt el a régi Magyarország leradírozása óta. Az '56-ban kivándorló idősebbek és fiatalabbak még egy az európai centrumhoz szervesen kapcsolódó Magyarországon szocializálódtak, gyakran jobb iskolákba jártak és szélesebb (klasszikus) műveltséggel rendelkeztek, mint egyes nyugat-európai kortársaik.

Az '56-os kivándorlók között rengeteg elsőrangú, képzett szakember és értelmiségi volt, szakmunkásoktól az egyetemi tanárokig és főmérnökökig, akiket a 2. világháború után magára találó, romokból újraépítkező Nyugat-Európa – vagy a történelem egyik legpezsgőbb korszakát megélő Amerika játszi könnyedséggel felszívott, hogy aztán a magyar kivándorlók részt vegyenek ennek a felívelő korszaknak a továbbépítésében.

Gondoljunk csak minimum a Tízparancsolat társadalmi parancsolatainak és a jézusi üzenetnek minden normális nyugati ember – akár vallásos, akár nem – által osztott meghatározó alapeszméire. Ez minden nyugati ember, mindannyiunk közös öröksége, alapvető normáink kiindulópontja.

Ehhez képest például az iszlám sok tekintetben nyilván tiszteletreméltó, de az európai civilizációtól idegen hagyománya és még inkább a mai, fanatikusok által deformált jelene egy teljesen más világot képvisel. A két világ találkozásából pedig egyre többször keletkezik tragikus gyúelegy itt, a mi kontinensünkön.

Egyszerűen kétségbeejtő, hogy az Európai Bizottság, az EU egyik vezető szervének egyik fő döntéshozója, akinek van némi köze ahhoz, mi történik most és a közeljövőben a kontinensen – például a migránskvóta ügyében –, ennyire vak legyen magától értetődő civilizációs, kultúrtörténeti különbségek iránt.