Orbán: Egyiptom „politikai értelemben a szomszédunk”

2017. július 03. 15:22

Egyiptom nemcsak egy közeli ország, hanem „politikai értelemben a szomszédunk”, annak a térségnek a meghatározó állama ugyanis, amely „hatást gyakorol a mi életünkre” – mondta Orbán Viktor, amikor Budapesten fogadta Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt. A kormányfő az észak-afrikai országot a terrorizmus elleni harc és a béke kulcsszereplőjeként látja.

2017. július 03. 15:22

Magyarország elsőrendű érdekének nevezte Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, miután tárgyalt a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Abdel-Fattáh esz-Szíszivel, az észak-afrikai ország elnökével.

A kormányfő sajtónyilatkozatában – az egyiptomi államfő társaságában – azt mondta: Egyiptom nemcsak egy közeli ország, hanem „politikai értelemben a szomszédunk” , annak a térségnek a meghatározó állama ugyanis, amely „hatást gyakorol a mi életünkre”.

Kijelentette: Egyiptom terrorizmus elleni harcának sikere egyben az európai nyugalom és béke előfeltétele is. 

„Úgy tekintünk Egyiptomra, mint amely a stabilitás iránti elkötelezettségével Magyarországot is és Európát is védi, ezért a szellemi természetű barátságon túl nekünk érdekünk is az önök sikere” – mondta a miniszterelnök Abdel-Fattáh esz-Szíszinek.

(MTI)

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyari Béla
2017. július 03. 22:34
augusztus 20-ra meghívta az észak koreai elnököt!, jön a zsidó miniszterelnök, putyin is jön még, ki van még tetű a világon akik nem járnak nálunk????
kohazi
2017. július 03. 20:43
A politika nem lány nevelde,itt fel kell tenni a plhé pofát az ország èrdekében,a nagyszerű nyugatról tudjuk mit várhatunk,oda eladni sok mindent nem lehet, ezért is kell a keleti orientáció.
BőröndÖdön
2017. július 03. 20:10
Vonzódik a diktátorokhoz ez a szarházi.
Mindjárt
2017. július 03. 19:28
Meg észak-korea :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!