Andorra, végállomás

2017. június 18. 09:45

A (párt)állami futballirányítás nemcsak erkölcsileg kifogásolható, de a jelek szerint hosszabb távon nem is sikeres.

2017. június 18. 09:45
Szerető Szabolcs
Magyar Nemzet

„A Bernd Storck juttatásairól napvilágot látó információk az andorrai kudarc és a felelősség vonakodó vállalása tükrében különösen visszatetszést keltők – amikor jött a siker, akkor persze sokan ezt a pénzt sem sajnálták volna –, ám ezt sem önmagában érdemes szemlélnünk. A Jobbik béruniós kezdeményezése elsőként a magyar labdarúgásban ért célba, teljesítményarányosan talán még nemzetközi összehasonlításban is túlfizetésről beszélhetünk. Az a politikusi gárda, amelyik egy éve szívesen sütkérezett a válogatott dicsfényében, és amelynek vezetője gyakran nyilvánít véleményt sportszakmai kérdésekben, most, a szégyen pillanataiban is vállalhatna némi részt a felelősségből. Már csak azért is, mert nem csupán a futballdrukkerek, hanem a sport iránt közömbös vagy ne adj’ isten ellenséges adófizetők pénzéből is bőven jut stadionra, egyebekre (az úgynevezett taópénz pedig közpénz, az ezzel kapcsolatos buta vitát lezártnak tekinthetjük).

A (párt)állami futballirányítás nemcsak erkölcsileg kifogásolható, de a jelek szerint hosszabb távon nem is sikeres. Az egész szisztéma piacképtelen: bőséges állami támogatás nélkül éppúgy összecsuklana, mint a magyar gazdaság uniós források híján. Eljött az újratervezés ideje annak kimondásával, hogy a sport, a futball – ellentétben az oktatással, az egészségüggyel vagy éppen a környezetvédelemmel – bizony nem stratégiai ágazat, és nem lehet a politika legitimációs eszköze. Ettől még lehet(ne) közösségi örömforrás, a nemzeti büszkeség és összetartozás kovásza, ahogy azt tavaly az erején felül teljesítő, kisebbfajta csodát végrehajtó válogatottunk példája megmutatta. Nincs az a szégyen, amely ezt az élményt feledtetné, ahogy nincs az a múltbeli érdem, amely az andorrai kudarcot megbocsáthatóvá tenné.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinátor
2017. június 19. 10:41
rákosi pártállamának focicsapata volt éppenséggel a legsikeresebb ...
Pikkelő
2017. június 18. 19:34
Szerintem jóval kevesebb pénzből is ki lehet hozni egy Andorrától kikapó csapatot. Szerintetek?
Drágha Márió
2017. június 18. 11:57
Ha és amennyiben "(párt)állami futballirányítás" lenne Csonka-Magyarországon,akkor az Andorra ellen pályára lépő "labdarúgók" már életfogytiglanos parlagfűirtóként tengetnék a tyúxaros életüket,legrosszabb esetben nyilvános megvesszőzés várna rájuk a Kossuth-téren a kivégzőosztag megérkezéséig,Herr Storck pedig egy hortobágyi hodályba száműzve lenne kénytelen megírni az emlékiratait "Wo ich schief gelaufen?",vagy "Wo und wie können Sie mir die Schuld?" címmel... (Ha és amennyiben S. L. és O. V. holnap elásnák a csatabárdot,majd megszívatnák a békapapát,Sz. Szabolcs "megélhetési firkász" egy holnaputáni szösszenetében agyba-főbe dícsérné az Orbán-kormány sportpolitikáját - is?! )
jetta84
2017. június 18. 10:59
Milyen ember vagy te Szabolcs? Pár évvel ezelőtt még elismerően írtál a fideszről és annak politizálásáról. Most meg csakis lejárató írásaid vannak a kormányról. Mi változott ebben a pár évben Szerető Úr? Most már nem kormányközeli a Magyar Nemzet, és ki jött a valódi éned?Vagy előírják neked a főnökeid,hogy mit kell írnod? Mindegy is mert leszerepeltél előttem akár mi is az igazság! Megalkuvó vagy, nincsen önálló véleményeid vagyis mem újságíró hanem bértollnok vagy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!