Civiltörvény: továbbra is aggódik a Velencei Bizottság

2017. június 17. 08:55

A módosítások ellenére továbbra is aggályos a külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezetekre vonatkozó magyar szabályozás - közölte az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken közzétett, felülvizsgált véleményében.

2017. június 17. 08:55

A Velencei Bizottság szakértői úgy vélekedtek, a civil szervezeteket érintő, a hét elején elfogadott magyar törvény csak részben felel meg a bizottság korábban megfogalmazott, előzetes véleményében rögzített fő ajánlásoknak.

A szakértők elismerték, hogy a civil társadalmi szervezetek átláthatóságának biztosítása, a jogosulatlan külpolitikai befolyás, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozása érdekében hozott szabályozás elvben jogszerű. Ugyanakkor hangsúlyozták, a törvényes cél nem használható fel arra, hogy nem kormányzati szervezeteket bélyegezzenek meg, vagy korlátozzák tevékenységüket. Ezt a hatást a szabályozás átláthatóságra irányuló jogszerű cél nem igazolhatja – húzták alá. Elismerték továbbá a szakértők annak a rendelkezésnek a visszavonását is, amely a  feloszlatást, mint automatikus szankciót helyezte kilátásba a törvény által előírt kötelezettségek megszegése miatt.

Utaltak ugyanakkor arra, hogy a törvény számos kivételt tesz, a sporttal foglalkozó és a vallási egyesületek mellett nem vonatkozik a nemzeti kisebbségi szervezetekre sem, ez pedig – mint vélekedtek – megkérdőjelezi a törvénnyel kapcsolatos magyar álláspont hitelességét. Aláhúzták továbbá: az, hogy fennmaradt az a kötelezettség, amely szerint a szervezeteknek valamennyi sajtótermékükön fel kell tüntetniük a külföldi finanszírozásukra vonatkozó adatokat aránytalan és felesleges egy demokratikus társadalomban. A bizottság emellett sajnálatát fejezte ki, hogy a törvény végleges elfogadását megelőzően nem tartottak nyilvános konzultációt az érintettek bevonásával.

Ezen okok miatt a Velencei Bizottság megállapította, hogy az elfogadott módosítások nem elegendőek ahhoz, hogy enyhítsék azokat az aggályokat, amelyek szerint a törvény aránytalan és szükségtelen beavatkozást jelent a szólásszabadsághoz, továbbá az egyesüléshez és a magánélethez való jog érvényesülésébe. Közölték: a pénteken közzétett felülvizsgált vélemény végleges változata június 19-én, hétfőn lesz elérhető.

A Velencei Bizottság továbbá arról tájékoztatott: még júniusban Budapestre érkezik a testület küldöttsége, hogy a Közép-Európai Egyetem képviselőivel, nem kormányzati szervezetekkel és kormányzati tisztviselőkkel folytasson egyeztetéseket és ennek alapján véleményt készítsen a magyarországi felsőoktatási intézményeket érintő törvényről.

(MTI)

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2017. június 18. 04:03
Nem csak a VB aggódik. Aggódik a State Department meg a kanadai külügy is. A magyarik önszerveződési vàgya alább hagyhat. Mi lesz így velünk?
hátakkor
2017. június 18. 04:00
A törvénykezés a vàlasztott képviselők dolga. A Velencei Bizottság meg az EB tanàcsadó szervezete. Nincs lapjuk ebben a játékban. A nyitott tàrsadalom ágensei magukon kezdhetik a transzparenciát. Mit akarnak, kik ők , miért és mibűl. Pl. egy Gulyàs Marci nyilván gyárilag nem szàzas, de apanázs nélkül hamar felhagyna az anarchista provokatőr mivoltàval. Duna korzón keresné meg a betevőt vagy közmunkával. Az hogy most épp a választási rendszer a heppje majd elmúlik.
kurbitalis
2017. június 17. 21:56
De megkékült ez a Mandiner? Csak nem lajosodtak be ezek is?
kurbitalis
2017. június 17. 21:55
Továbbra is szakmányban árulhatják a hazát. Ha áthágják a törvényt, még felfüggesztést, megszüntetést sem kaphatnak. Miért nem takarodnak már a durrba anyjukba?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!