Fico meglepődött: Szlovákiát békén hagyja Brüsszel

2017. június 16. 16:18

Szlovákia ellen nem indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság a kötelező migránskvóták ügyében. Richard Sulík, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke szerint „Robert Fico behúzta a fülét, és megígérte, hogy már engedelmeskedni fog”.

2017. június 16. 16:18

A szlovák kormány soha nem kötött semmilyen titkos megállapodást arról, hogy beleegyezne a kötelező migránskvótákba – idézte a Sita szlovák hírügynökség pénteken Robert Fico miniszterelnököt, aki – mint mondta – maga is meglepődött azon, hogy az EB csak három ország ellen indított kötelezettségszegési eljárást az ügyben.

A szlovák kormányfő ezen kijelentésével a parlamenti ellenzék részéről nekiszegezett kérdésekre és találgatásokra reagált, amelyek szerint a többi V4-es országgal szemben Szlovákia ellen azért nem indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság (EB), mert Robert Fico valamiféle titkos megegyezést kötött velük a szétosztásra szánt migránsok későbbi vagy más rendszer alapján történő befogadásáról.

Találgatások

Az erre vonatkozó első kérdést csütörtökön, a parlamenti kérdések órájában tették fel Robert Ficónak, aki elutasította az ilyen találgatásokat. Pénteken pedig Richard Sulík, a legnagyobb ellenzéki párt, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke és európai parlamenti képviselője fogalmazott meg újabb hasonló állításokat.

A Facebook közösségi portálon közzétett videójában Sulík – aki a hivatalos szlovák állásponthoz hasonlóan elutasítja a kötelező kvótákat és harcosan ellenzi a migránsok bármiféle letelepítését – azt mondta: megvan a konkrét oka annak, hogy miért nem indult kötelezettségszegési eljárás Szlovákia ellen a kvóták elutasítása miatt, ez pedig az, hogy „Robert Fico behúzta a fülét, és megígérte, hogy már engedelmeskedni fog”. Az SaS elnöke szerint, a szlovák kormányfő állítólagos pálfordulásának két oka van, az egyik, hogy tart attól, hogy megvonnák az országtól az uniós alapok pénzeit, a másik pedig, hogy erőnek erejével az EU „első ligájába”, vagyis a többsebességű Európa magjába akar tartozni.

Meglepődött

Robert Fico határozottan cáfolta a hasonló értelmű felvetéseket. „A kormány soha nem kötött semmilyen hasonló titkos alkut, ez teljesen ellentétes lenne a politikánkkal” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Leszögezte: kormánya értelmetlennek és megvalósíthatatlannak tartja a kvótákat, s ez így volt a múltban, így van jelenleg is, és a jövőben sem fog változni.

Magam is meglepődtem, hogy az EB három országot választott” – mondta Robert Fico arra reagálva, hogy az EB a kötelező migránskvóták elutasítására hivatkozva kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen, miközben a kvótákat ugyancsak elutasító Szlovákia ellen nem. Hozzátette: a jövő héten találkozni fognak a visegrádi négyek vezetői, s ott ez a kérdés is terítékre kerül majd.

(MTI)

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2017. június 17. 23:47
Ha Fico -nak van oka meglepődni, akkor az EU játszmájának lehet tekinteni ezt a "kihagyást". A szlovák ballib reagálása is ezt erősíti.
balbako_
2017. június 17. 15:15
Európai értékek:"Párizs szocialista polgármestere, Anne Hidalgo célul tűzte ki, hogy ne csak Franciaország, hanem a világ homoszexuálisainak fővárosa is legyen Párizs, melyben segítséget nyújt neki Jean-Luc Romero regionális tanácsos, aki már egy részletes tervet is kidolgozott – írja a Magyar Idők a Boulevard Voltaire-re hivatkozva. A homoszexuális tanácsos többek között azt javasolta a polgármesternek, hogy szervezzenek történelmi túrákat, szépségversenyt és homoszexuális világjátékokat. A párizsi polgármester a tervek szerint az eddigieknél is „modernebb és divatosabb” várost csinálna a francia fővárosból, mely ezáltal magához csábítaná a világ homoszexuális, leszbikus, és egyéb közösségeit (LMBTQ)."
balbako_
2017. június 17. 15:13
Annak ellenére, hogy a németországi menedékkérők többsége azt állította, hogy hazájukban üldözöttnek számítanak, többségük rendszeresen visszajár a szabadidejében.
=nessuno=
2017. június 17. 15:12
Diplomáciában (is) még mindig lenne tanulnivaló a kisantant országoktól....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!