Maróth Miklós: „Az elitet fel kell készíteni feladatai elvégzésére”

2017. június 15. 13:48

Diplomaosztót tartottak szerdán az egyetem mellett elitképzést nyújtó Mathias Corvinus Collegiumban. Az eseményen a szakirányos és a Vezetőképző programok diplomáinak átadására került sor, beszédet mondott Maróth Miklós Széchenyi-díjas klasszikafilológus is.

2017. június 15. 13:48
Illés Gergő

Tombor András, a Mathias Corvinus Collegium alapítója és Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia állandó tagja, egyben az intézmény első igazgatója is beszédet mondott a szerdán megrendezett, az MCC Somlói úti épületében tartott diplomaosztó rendezvényen. A Tombor által alapított Mathias Corvinus Collegium már több, mint 20 éve nyújt egyetem melletti elitképzést a legtehetségesebb diákok számára. Portfóliójában az általános iskolás kortól egészen az egyetem végéig sokféle program megtalálható: a szerdai eseményen a szakirányos programok és a Vezetőképző diplomáinak átadására került sor.

Az MCC-t alapító Tombor beszédében az intézmény minden elvárást felülmúló növekedéséről beszélt, mely mind a privát szféra, mind az állam hathatós támogatásával jöhetett létre. Tombor úgy fogalmazott, ez egy kegyelmi időszak, melyet feltétlenül ki kell használni és mely „reméljük sokáig tart.” Méltatta az általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Program (FIT) bővülését, a Középiskolás Program (KP) minden eddiginél nagyobb létszámát, és a határon túli honfitársainknak MCC-s képzést nyújtó Kolozsvári Programot. Szerinte a kollégium bentlakói közötti 183 felsőfokú nyelvvizsga, az OTDK díjak és az MCC-s csapatok nemzetközi versenyeken elért teljesítménye is az intézmény magas szakmai színvonalát bizonyítja.

Ezután Maróth Miklós akadémikus beszédére került sor, aki Arisztotelész gondolataival bocsátotta útjukra a diplomát szerzett fiatalokat. Beszédében kifejtette, az ideális közösséget Arisztotelész szerint az arra született, képzett tudósok vezetik. Maróth szerint pedig az MCC célja is ugyanez: a legtehetségesebbek, a vezetők képzése. Felmerülhet azonban a kérdés, szükség van-e egyáltalán elitképzésre – az ismert klasszikafilológus szerint viszont tudomásul kell venni, hogy minden országnak van elitje, innentől a feladatunk, hogy „az elitet felkészítsük feladatai elvégzésére”.

Az eseményen beszédet tartott Fülöp Ádám, aki a Vezetőképző Programban szerzett diplomát. Ő úgy tartja, három fő dolog van, mellyel egy MCC-s képzése során gazdagodhat. Mindenekelőtt egy erős és összetartó, valóban professzionális közösség tagja lehet; továbbá olyan inspiráló közegben folytathat szakmai munkát, mely mindig és mindenben a legjobb akar lenni; végül pedig ha elég kitartóan dolgozik, meglátja majd a kemény munka gyümölcsét.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Patterson
2017. június 15. 18:52
Hagyjuk a dumát! EMBERT képezzetek, majd abból vezetőt (elöljárót, ha ezt a szót értik még abban a közegben)! Addig minden phd-s fiszem-f@szom elit csak egy gátlástalanul könyöklő, törtető karrierista lesz. Komolyan nem látják ezek a nagy-tudásúak, hogy nem szakmailag, hanem mindig, rendre; emberileg bukik el az a fenemód jól képzett elit? (A kérdés költői.)
békalepcse
2017. június 15. 16:13
Miféle elit, amit diploma osztáskor kineveznek? Proli tempó, jó nagy adag önteltséggel. El lehet képzelni, milyen vezetők lesznek azok, akiket teljesítmény nélkül elitnek nevez valami szintén alkalmatlan.
Hogyisvan
2017. június 15. 15:39
„az elitet felkészítsük feladatai elvégzésére”: tehát délolasz, calabriai tanulmányutakat kell szervezni a kiválasztott fidelitas tagoknak!
2017. június 15. 14:08
Morcos vagyok. Ezért csak annyit tudok mondani, hogy egy kontraszelektál társadalomban az "elit" is csak kontraszelektált lehet, a maga fojtogató őnénképével, ostoba dölyfével, felfuvalkodott parvenü-gőgjével, aki nem csak mindenhatónak, de mindentudónak is érzi magát, és soha nem lesz képest legalább annyit felfogni a létező világból, Szókratész után szabadon, hogy nem tud semmit, de azt legalább tudja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!