Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Levélben kéri Orbán segítségét Győzike

2017. június 15. 09:45

Nem fogadott ügyvédet a sikkasztással és költségvetési csalással vádolt celeb, inkább szívhez szóló levelet írt több vezető politikusnak és a legfőbb ügyésznek is.

2017. június 15. 09:45

Levélben kéri Orbán Viktor, Áder János, Pintér Sándor, Polt Péter és Tállai András segítségét Gáspár Győző az ellene sikkasztás és költségvetési csalás miatt folyó nyomozás kapcsán. A celeb ellen hónapok óta nyomoznak, házkutatást is tartottak már náluk, legutóbb 200 millió forintot vittek el a lánya széfjéből. Győzike a Blikknek elmondta: ügyvéd helyett inkább az említett urakat keresték meg egy szívhez szóló levében meg. 

„Nem mint Győzike, nem mint showman, emberként szólítom meg Önt és kérem a segítségét” – így indul az elküldött levél.

Tiszta lélekkel és szívvel írtam ezt a levelet, mert elég volt, hogy a Gáspár családot a padlóra tették. Húsz éve vagyok a pályán, soha nem kértem segítséget, most viszont elvették a lelkünket, az életünket, az igazságunkat, itt az ideje, hogy felszólaljak!” – mondta el a Blikknek Győzike, aki arra is panaszkodott, hogy az ügy miatt többen visszamondták a koncertjeit is, mert a bűnözőt látják be, így nem tudja, miből fog élni.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jeney Gottfried Adolf
2017. június 18. 08:26
Remélem , sittre vágják ezt a ravasz, tahó cigányt, még a kulcsot is dobják el .-
21 gramm
2017. június 16. 11:37
Dráganagyságasegíllyenmeg, csakpárforintotegykistejreagyereknek...
csuka
2017. június 16. 09:54
FIDESZ maffia világ: „Nem csak szabadlábon van a két embert megölő "Mercedeses Ricsi", még a jogosítványát sem vették el, ráadásul új, 50 milliós kabrióval autókázik Csak nem lépett be a Fideszbe?..” Forrás: https://kuruc.info/
formaegy
2017. június 16. 09:52
Egy percig nem csodálkozom, hogy megírta ezeket a leveleket. Ha Farkas Flórinak az adófizetők pénzéből milliárdokat dobálnak oda, hogy visszafizesse az elsinkófált pénzeket, innentől bárkinek joga van ahhoz, hogy őt is "kisegítse" a min.eln. Amúgy meg elég szégyen M.o.-ra, hogy egy ilyen tehetségtelen, nevetséges Győzike figurát képes volt "felemelni", a valóban tehetséges, tudással rendelkező embereket pedig magasról.......ni. Nem ezeket a megírt leveleket tartom felháborítónak, - hiszen a Farkas zsebtömése adta a lehetőséget - hanem azt, hogy a kormány képes felkarolni az adófizetők pénzéből az ilyen aljas ügyeket! A becsületesen dolgozó, adózó embereket pedig nyíltan köpi szembe ezekkel a szélhámosokkal! A baj ott kezdődik, hogy tisztában van a Fidesz azzal, hogy a Botka, Dk, Momentum, Jobbik stb. hazaárulókat az emberek a fenébe kívánják, és csak imádkozni tudnak, hogy nehogy az ország vezetése közelébe kerüljenek, mert akkor M.o.-nak vége. Nincs alternatíva. Ez a baj. A Fidesz pedig szégyellheti magát, hogy ezt képes kihasználni a mocskos ügyeikhez. Fidesz szavazó vagyok, de a hócipőm nekem is tele van rendesen. Lehet, hogy most fog először előfordulni, hogy nem megyek el szavazni? (rengeteg ember ezt mondja) Ha el is megyek, csak és kizárólag azért, hogy a ballib +Jobbik hazaárulók nehogy kormányra kerüljenek! Ami megkülönbözteti a Fideszt a ballibtől, hogy M.o. biztonságára, megmaradására egyedül a Fidesz a biztosíték. Szégyen, hogy csak ennyi, de ez a legfontosabb a jövő szempontjából. Ez lesz a döntő érv, hogy elmenjek szavazni a Fideszre. No, nem a Fidesz mellet, hanem a ballib ellen! Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!