Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szijjártó szerint elment az esze az EU-s intézményeknek és néhány tagállamnak

2017. május 19. 12:41

A magyar miniszter szerint azok a kihívások, amelyekkel Európa jelenleg szembesül, elvették néhány európai ország és európai intézmény józan eszét. Szijjártó Péter külön sérelmezte, hogy pont azokra az országokra helyeznek nyomást, amelyek egyenesen megnevezik az Európára leselkedő veszélyeket, és valós megoldásokat kínálnak.

2017. május 19. 12:41

Nem kétséges, hogy Európa súlyos, történelmi kihívásokkal szembesül, és ezek a kihívások elvették néhány európai ország és európai intézmény józan eszét – jelentette ki az MTI-nek telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ciprusról, ahol az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ülésén vesz részt. „Mi azt gondoljuk, hogy az ilyen rendkívül súlyos kihívások és válságok közepette az európai országoknak és intézményeknek az őszinte, nyílt, egyenes párbeszédre kellene helyezniük a hangsúlyt, ahelyett, hogy az európai intézményeket arra használják, hogy bizonyos európai országokat kipécézzenek, és méltánytalan, méltatlan támadásokat indítanak ellenük, és hamis vádakat fogalmaznak meg, és hamis vádakon alapuló rágalmakat zúdítanak egyes európai országok fejére” – húzta alá a tárcavezető.

Szijjártó Péter külön sérelmezte, hogy pont azokra helyeznek nyomást, amelyek egyenesen megnevezik az Európára leselkedő veszélyeket, és valós megoldásokat kínálnak. „Például a migráció kérdésében azokat az országokat támadják folyamatosan, melyek világossá tették, hogy a bevándorlás biztonsági kérdés, és nem hajlandók illegális bevándorlókat a területükre engedni” – hangsúlyozta a miniszter.

A politikus szerint az Európai Parlament is egy ilyen intézménnyé vált, és ahelyett, hogy igazi funckióját betöltené, egyes kipécézett országok elleni alaptalan és aljas támadások helyszínévé vált.

Szijjártó Péter elmondta, hogy egyeztetett lengyel kollégájával, Witold Waszczykowskival, aki biztosította arról, hogy Lengyelország semmilyen politikai támadáshoz nem asszisztál, és semmilyen módon nem támogatja, hogy az európai intézmények az uniós szerződés hetedik cikkével fenyegessék az Európai Unió egyes tagállamait. A miniszter kétoldalú megbeszélést is folytatott több kollégájával. Így Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, akinek jelezte, hogy Magyarszág szeretné megkezdeni az egyeztetéseket a 2021 utáni esetleges gázszállításokról.

A magyar tárvavezető emellett tárgyalt a macedón külügyminiszterrel, Nikola Poposzkival, s elmondta, hogy a nyugat-balkáni állam élő példa arra, hogy ha egy ország ügyeibe kívülről beavatkoznak, akkor még a legstabilabb, az európai integráció útján haladó országok is destabilizálhatóak. Srdjan Darmanovic montenegrói és Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel a gazdasági együttműködés erősítéséről, Andrei Galbur moldovai miniszterrel pedig az uniós integráció folyamatának segítéséről egyeztetett a magyar tárcavezető. „A Keleti Partnerség sikere az Európai Unió biztonsági és gazdasági érdeke is” – húzta alá a miniszter.

Szijjártó Péter Didier Burkhalter svájci külügyminiszterrel is beszélt, aki arról biztosította, hogy az úgynevezett svájci hozzájárulásokat, melyekkel Bern az EU kevésbé fejlett országait támogatja, 2017 után is kész folytatni a svájci kormány.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2017. május 20. 14:48
Nagyzási hóbort! Mindenki hülye, csak én nem.
marós
2017. május 20. 10:44
Magyarországot a migránsok évszázadokra /vagy örökre/ lenulláznák, aki ezt nem akarja megérteni az a legnagyobb ellenségünk.
quiet
2017. május 20. 07:48
‘’TÉVES ÁLLÍTÁS: „Brüsszel kényszeríteni akarja Magyarországot, hogy illegális bevándorlókat engedjünk be.” AZ IGAZSÁG: Az Európai Unió küzd az illegális migráció ellen, és segíti a tagországok külső határigazgatás terén végzett munkáját. Az újonnan létrehozott Európai Határ- és Parti Őrség tovább erősíti a hatékonyabb határigazgatást célzó közös európai erőfeszítéseket. " -------------------------------------- Nehogy benyaljátok, farkasok !! Inkább ezt nézzétek meg: A dátum 2017 május 17 , tegnapelőtt... https://www.youtube.com/watch?v=7Wcu-31yAyc Gondolkodni !
annamanna
2017. május 20. 03:49
"2013. február 5. 14:07 Orbán: Támogatjuk a török EU-csatlakozást Törökország sikere biztatás Magyarország számára – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel folytatott keddi budapesti megbeszélését követő sajtótájékoztatón. Magyarország továbbra is támogatja Törökország európai uniós tagságra irányuló törekvéseit. " „Nyomás alatt tartjuk az EU külügyi főképviselőjét, hogy hívja össze minél előbb Izrael társulási tanácsülését” – hangsúlyozta a politikus. Kínaiakat, törököket meg zsidókat az EU-ba, a fidesz így védi az ázsiai migránsoktól a keresztény Európát.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!