Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A dezinformálás és a Nagy Egyesülés centenáriuma

2017. május 18. 12:17

Románia jelenlegi Nemzeti Ünnepe állítólag sérti a velünk élő magyarokat, akiket – mivel 1918-ban őket nem kérdezték meg – frusztrál és sért az ünneplésünk, vagyis az, hogy Erdélyt elszakították az akkori Magyarországtól.

2017. május 18. 12:17
Ioan Aurel Pop
Adevărul

„A függetlenség 1877-es kikiáltása fontosabb a december 1-i egyesülésnél. Csakhogy az 1877. május 9-10-én kikiáltott függetlenség csak 130.000 négyzetkilométerre, vagyis Nagy-Románia területének csak valamivel több, mint egyharmadára vonatkozott. Természetesen a dobrudzsai, erdélyi, bánsági, partiumi, szatmári, máramarosi, bukovinai és besszarábiai (akik áldozatokat is hoztak az anyaország ezen függetlenné válásáért!) románok számára is nagyon fontos volt Románia 1877-es függetlenné válása, de őket akkor közvetlenül és azonnal nem érintette, mert más államok részei voltak.

December 1-je túl kevés románt érintene a Román Királysághoz 1918-ban csatlakozott lakosság tömegéhez és területekhez képest.

Ez stricto sensu akár igaz is lehet, csakhogy a december 1-i Nemzeti Ünnepen nemcsak Erdély egyesülését ünneplik, hanem mindazt, ami akkor történt, tehát ez az egész sorsfordító 1918-as év jelképe. Abban az országban három nagy történelmi tartomány egyesült – reprezentatív és elismert gyűléseken hozott döntésekkel – a Hazával: Besszarábia, Bukovina és Erdély. December 1-én egy hosszú folyamat ért véget, melynek nyomán Románia 137.000 négyzetkilométer területű és 7,2 millió lakosú (1914-ben) országból 296.000 négyzetkilométerűvé és 15 millió lakosúvá (1918-1919-ben) vált. Más szóval, csak a tényekből kiindulva, nagyon könnyen azt lehetne mondani, hogy 1918-ban nem a tartományok egyesültek Romániával, hanem fordítva, Románia egyesült a (nagyjából 160.000 négyzetkilométernyi) történelmi tartományaival. Ennek megfelelően a Nemzeti Ünnepen erre az egész első világháború végi „asztrális órára” emlékezünk, amikor a románok a saját kezükbe vették a sorsukat és úgy döntöttek, hogy Romániában fognak élni.

December 1-e nem alkalmas ünneplésre, mert az évnek abban a szakában tél van és hideg, a románok pedig a természetbe akarnak menni, amikor vidámak! Ez nevetséges! Karácsony is télre esik, amikor hideg van. E logika alapján miért ne költöztetnénk a nyárhoz közelebbi időpontra? Másrészt január 24-ét, május 10-ét, vagy akár augusztus 31-ét (a Román Nyelv Napja) is megünnepelhetnénk, akárcsak december 1-ét. Körülöttünk vannak országok, melyeknek három nemzeti ünnepük van és senkit sem zavar.

Románia jelenlegi Nemzeti Ünnepe állítólag sérti a velünk élő magyarokat, akiket – mivel 1918-ban őket nem kérdezték meg – frusztrál és sért az ünneplésünk, vagyis az, hogy Erdélyt elszakították az akkori Magyarországtól. Technikailag így van: míg Románia 1918-ban szinte megháromszorozta a területét, Transzlajta (vagyis a kétfejű birodalom keleti, „magyarnak” kikiáltott fele) szétesett; ne feledjük, hogy Magyarország független államként és nemzetközi jogi szubjektumként 1541-től 1920-ig nem létezett és hogy 1918 és 1920 között elvesztette területe kétharmadát. Félretéve azt, hogy az a Magyarország 1918-ban Horvátországot, Szlovákiát, Erdélyt és így tovább, tehát nem magyar többségű területeket veszített el, míg Románia kizárólag (abszolút, vagy relatív) román többségű történelmi tartományokat szerzett meg.

De ha úgy vesszük, az összmagyarság március 15-i ünnepe a történelem miatt a románoknak sem okoz örömet, mert akkor (1848. március 15-én), Pozsonyban a forradalmi országgyűlés döntött „Erdély egyesüléséről Magyarországgal” (a románok megkérdezése nélkül és akaratuk ellenére). Más szóval, mindkét ünnepnap bumerángként hat mindkét népre, ha csak a történelmi jelentésüket vesszük figyelembe. Nagyjából mindenhol ez szokott lenni a szomszédok között. A magyarok által 1848. március 15-én meghozott döntések történelmi léptékekben nem valósulhattak meg (mert a magyarok és a székelyek akkor Erdély lakosságának nagyjából 24 százalékát alkották), míg a románok által 1918. december 1-én meghozott döntések gyakorlatilag is megvalósultak (mert a románok a tartomány lakosságának kétharmadát képviselték) (Az etnikai összetétel XV. századtól kezdve bekövetkezett változásáról itt találhatók táblázatok. – a szerk.).

A románok határozatát pedig nemzetközi szerződésekben többször is megerősítették (elismerték). Hol van az igazságtalanság? Természetesen, abszolút igazságról sincs szó, de ezt ma már a filozófusok sem keresik. Mindenesetre, ha a románok 1918-ban a kisjenői (Chişinău), csarnócai (Cernăuţi) és gyulafehérvári döntéseikkel hibát követtek volna el, akkor a nagyhatalmak megbüntették volna őket, hiszen akkoriban sem éltek-haltak a románokért és Romániáért. Márpedig a nagyhatalmak 1919–1920-ban nem tettek egyebet, csak megerősítették a románok 1918-as döntéseit.

Az erdélyi románok nem akarták az egyesülést az elmaradott és balkáni Hazával, mivel őket elvarázsolta a „felsőbbrendű magyar – vagy osztrák-magyar – kultúra”, így az egyesülést egy eléggé nacionalista értelmiségiekből álló csoport hajtotta végre. A magyar elitnek erre a dölyfös állítására a választ már akkor megadta Alexandru Vaida-Voevod az 1914-ben, a budapesti parlamentben mondott beszédében: „[Ami] a magyar kultúrát illeti, ez is ugyanolyan zsenge, mint a román kultúra. De még ha nem is a magyar, hanem a francia, német vagy angol kultúráról lenne is szó, hiába akarjátok felkínálni nekünk. Igaz, a kultúránk még fejlődőben van, még a gyermekkorát éli, de az nagyon szépen nyilvánul meg és ez a kultúra számunkra értékesebb, mint bármelyik idegen kultúra, mert az a mi lelki életünk megnyilvánulása, az a mi érzelmi világunkat tükrözi vissza.”

Minden jelenleg rendelkezésünkre álló adat azt mutatja, hogy a románok többsége akarta Erdély egyesülését Romániával és ennek határozottan, az akkori demokratikus elvárások szintjének megfelelően hangot adtak. Nyilvánvaló, hogy egyes erdélyi románok (számításaink szerint nagyjából 10 százalék) nem akarták az egyesülést Romániával, de ez semmilyen módon nem mérvadó. Sőt, a nemzetközi közösség figyelembe vette a románok 1918-ban megfogalmazott nemzeti akaratát és elismerte a románok által eldöntött valóságot. Amikor arra lehetőség volt, főleg Bukovinában, de Besszarábiában és Erdélyben is, a kisebbségeket megkérdezték, egyes tagjaik pedig (1918-ban és utána is) támogatták is a Romániához tartozást. Nevetséges az az inszinuálás, hogy csak egy értelmiségi csoport kényszerítette ki az egyesülést.

Először is ez sértés a román értelmiségiek tömegére nézve, akik őszintén harcoltak az egyesülés megvalósulásáért. Másodsorban nincs abban semmi szokatlan, ha a népet az elitek vezetik és ha ezeket követik. A románokat az elnyomóik arra ítélték, hogy ne legyenek erős politikai és gazdasági vezetőik, hanem – az is csak későn – csak papjaik és tanítóik, vagyis a soraikból kikerült és hozzájuk közelálló értelmiségijeik legyenek.

De ők – az erdélyi románok – sohasem maradtak elitek nélkül és ez mentette meg őket. A papok és a tanítók évtizedekkel az egyesülés előtt nem fejeztek be úgy misét vagy leckét, hogy a gyülekezetüknek ne mondták volna azt, hogy „a románok napja Bukarestben kel fel”. Elég csak megnézni a létező dokumentumokat, a hatóságok jelentéseit, az ASTRA jegyzőkönyveit, a politikai pártok, a szakmai egyesületek, az iskolák és más hasonlók protokollumait, hogy bizonyítást nyerjen az egyesülés alulról felfele, valamint a legkifinomultabb és tudós akadémiai köröktől a falvak szintje felé történő előkészítése. Egyértelmű, hogy az értelmiségiek serkentették az egyesülést, intenzíven az egyesülés szellemében tudatosították az embereket, meggyőzték őket az eljövendő jóról, de ezt ki ítélhetné el és miért? Az akkori erdélyi elit szlogenje a „Tartsatok a néppel, hogy ne tévelyedjetek el!”. Következésképpen a népből származó vezetőket a nép törekvései vezérelték, indokolták lépéseiket és támogatták őket, a nép pedig követte a vezéreit. A nép (emberek nagy csoportjai) által választott utak sem voltak tévedhetetlenek, de az elitek és a nép, legalábbis 1848-től 1918-ig egy irányban haladtak.”

*

Ioan Aurel Pop, akadémikus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora. Ez a szöveg a LARICS bemutatkozó konferenciáján hangzott el a Román Akadémia aulájában, 2017. április 26-án. Fordította a kolozsvári Főtér portál.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toledo
2017. május 19. 00:17
Erdély többször ugy van említve mint " román történelmi tartomány". Hát ezek aztán tudnak hazudni ,történelmet hamisítani ,gyártani. Az oláhok a 18.század második felében kerültek többségbe Erdélyben, korábban semmi lényeges szerepük nem volt Erdély történelmében, leszámítva Vitéz Mihály rövid tündöklését.
afrikai
2017. május 18. 20:40
Míg Ioan Aurel Pop,román akadémikus a románság nemzeti érdekei mellett szólal fel,addig a magyar MTA elnöke Lovász László a gender studies hasznosságáról értekezik!
George Soros 2.0
2017. május 18. 18:00
Lófaszt te bocskoros szar ősregáti suttyó. El se olvasom végig mert csak felbasz. Még én magyarként is tisztába vagyok azzal, hogy a történelem nem fekete és fehér, igy Trianon se, sok hibája volt az akkori magyar vezetésnek, hogy igy alakult. Azt viszont minden magyar tudja, hogy elloptátok Erdélyt. Az okokat, előzményeket lehet keresni , de még az őssuttyó komcsijani és a szittyakurucinfos béla is tudja, hogy Erdélyt elfoglaltátok a franciák dobták oda nektek, és mai napig megszállás alatt tartjátok. Ugyanis ha nem megszállás alatt tartanátok engednétek virágozni a székely kultúrát is virágozni és - pozitívumnak tekintenétek jelenlétüket, (egyébként ez esetben még jobban pörögne a román GDP, de hát pont elég nekik az amit Erdély megtermel, igy szép regáti Bucuresti-re lehet költeni, meg felélni.) De csak kiírjátok mint a szászokat, meg a többi kisebbséget. Ha kivonnánk Erdélyből a székelyeket és az épeszű románokat, akkor nem maradna más Romániából mint egy pöcegödör, ahol még egy szaros autópályát se tudtok építeni 50 év alatt, mert még önmagatoktól is loptok. __________ Gyere le Gyulára, nézd körül, meglátod h. kell viselkedni egy nemzeti kisebbséggel pl az ottani románokkal. Erdély ugy román, mint Amerika csak angol. Nem fogom a saját kirablásomat ünnepelni.
Berecskereki
2017. május 18. 17:11
Történelem hamisítás amit a rektor úr csinál. Miért 1877-tel kezdi, miért nem 1782-től, amikor a Habsburg és az Orosz Birodalom megállapodott Románia létrehozásában. Ebben a tervben szerepel Dácia, Havasalföld, Moldat és Besszarábia egyesítésével Románia létrehozása. Vagyis külső nyomásra jött létre. Erdély nagyobb mértékben történő elrománosítása - ha úgy tetszik oláhosítása - Mária Terézia uralkodása idejére esik. A románok az 1848-49-es szabadságharcban a császári seregek oldalán vették részt a magyar szabadságharc leverésében. Hasonló a helyzet az első világháború idejétől, a második világháború lezajlásáig. Amit pedig a Magyarországtól elcsatolt területeken végeztek és ezt a nagyhatalmak - korábban a Habsburgok - becsukott szemmel nézték, jobb ha hallgat a rektor úr.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!