Új Selyemút és TTIP is kell – Németh Zsolt a Mandinernek

2017. május 15. 14:50

Barátságos hangot ütött meg a kínaiakkal szemben az Új Selyemút-projekt kapcsán az atlantistaként elkönyvelt fideszes Németh Zsolt. A parlament külügyi bizottságának elnöke szerint Trump amerikai elnök rosszul tette, hogy kihátrált a távol-keleti országokkal kötendő TPP egyezményből, amelynek pont Kína ellensúlyozása lett volna a célja. Szerinte sem az Új Selyemút, sem a TTIP nem szolgálja az ország kiárusítását.

2017. május 15. 14:50
Bakó Beáta

Az Országgyűlésben hétfőn kérdeztük az atlantista nézeteiről ismert fideszes Németh Zsoltot, hogy rá kellene-e lépnie Magyarországnak az Új Selyemútra. A projekt elsősorban a közlekedési infrastruktúra fejlesztését szolgálja Kína és Nyugat-Európa között, a célja pedig, hogy Kína nyugatra irányuló exportját fellendítse. A parlament külügyi bizottságának államtitkára meglepően Kína-barát hangot ütött meg, Trump amerikai elnök gazdaságpolitikai döntéseit pedig kritizálta.

Kína megkerülhetetlen világpolitikai tényező, és erre nagyon későn jöttünk rá, korábban kellett volna mozdulnia Magyarországnak

– mondta Németh Zsolt, aki szerint egyébként már rajta vagyunk az Új Selyemúton.

Azon felvetésünkre, hogy az amerikai kormány épp kihátrál a távol-keleti térséggel előkészített szabadkereskedelmi megállapodásból, a TPP-ből, azt mondta: ez eléggé „érdekes” ötlet, hiszen a TPP célja pont az lett volna, hogy ellensúlyozza Kína gazdasági túlsúlyát ellensúlyozza.

Ez akkor azt jelzi, hogy nem kívánják ellensúlyozni Kínát 

– mondta, de arra is emlékeztetett: Trump nemrég fogadta kínai kollégáját a Fehér Házban.

Azon kérdésünkre, hogy az Új Selyemútra vagy az EU és USA között előkészítés alatt lévő szabadkereskedelmi egyezményre, a TTIP-re van-e inkább szükségünk, azt mondta: mindkettőre. Németh Zsolt határozottan cáfolta azon felvetésünket, hogy ez az ország keleti és nyugati irányba való egyidejű kiárusítását jelentené.

Nem az ország kiárusítását jelenti, hanem azt, hogy együttműködünk mindenkivel

– szögezte le.

Az Azonnali kérdések következő adásából kiderül, mit gondol Új Selyemút-projektről, Orbán kínai látogatásáról és a kínaiak által meghitelezett Budapest-Belgrád vasútvonalról Gulyás Gergely, Vona Gábor, Dúró Dóra vagy épp Szabó Tímea.

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2017. május 16. 07:08
(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK A titkos terv kiszivárgott: Meg kell kezdeni az Európai Egyesült Államok létrehozását Vasárnap beiktatták Franciaország új elnökét, Emmanuel Macront, aki május 7-én nyerte meg az elnökválasztást. Megválasztását követően azonnal kitudódott, hogy Macron első útja Németországba vezet, a német külügyminiszter azonban elmondta, mi a látogatás célja; a két ország együtt akarja előmozdítani az Európai Unió “reformját”, és Macron megválasztásának idejére a németek már el is készültek a javaslattal, amit az új francia elnök alá kell írjon A Der Spiegel német lap szerint Sigmar Gabriel előállt egy dokumentummal, amit az 1963-ban Franciaország és Németország által kötött Elysée-szerződéshez hasonló jelentőségű projektnek tartanak, és a két ország közti integráció fokozásával megkezdené az Európai Unió reformját. A német külügyminiszter szombaton azt mondta, a dokumentum a „gazdasági és külpolitikai együttműködés” kiterjesztését jelenti. Elmondása szerint létrehoznának az Európai Bizottságban egy újabb biztosi posztot, ahová Franciaország és Németország rotációs alapon delegálna képviselőt, és ugyanezt a sémát alkalmazni akarják a Nemzetközi Valutaalap és más nemzetközi szervezetek keretén belül is. A külügyminiszter által kommentált tervezet egy korábban kezdeményezett program megvalósításának első lépése, miszerint Franciaország és Németország egyetlen államszervezetben egyesülne, és szuverén államként mindkét ország megszűnne létezni, ezzel kész tény elé állítva az Európai Unió többi tagállamát. A TVP info tavaly június 27-én hozzájutott egy dokumentumhoz, amin a francia és német külügyminiszter aláírása szerepel, és olyan lépések sorozatát javasolja, melyek eredményeként kezdetben Franciaország és Németország egyetlen államalakulatban egyesülne. A tervezet részét képezi egy közös európai titkosszolgálat létrehozása, ami szintén a német és francia szakszolgálatok integrálásával venné kezdetét. Létrehoznának emellett egy európai polgári védelmi erőt, és harmonizálnák az egyes országokban jelenleg még eltérő büntetőjogot. A TVP info szerint a dokumentum egy ultimátum, amit Párizs és Berlin együtt adott az Európai Unió valamennyi országának: idővel az EU minden tagállamának csatlakoznia kell ehhez az új föderációhoz, ami a jelenlegi európai államok teljes felszámolását jelenti. Ebbe az irányba tett lépést jelent az Elysée-szerződés 2.0, amit a németek nemsokára aláíratnak az újonnan megválasztott francia elnökkel. A tavaly júniusban nyilvánosságra jutott dokumentum szerint a résztvevő országok nem rendelkezhetnének saját hadsereggel, különálló büntetőjoggal vagy különböző adórendszerrel, emellett nem lehetne saját fizetőeszközük sem. Magyarországra vonatkozóan ez a honvédség és a katonai titkosszolgálatok feloszlatását, a magyar törvények felszámolását, és a forint eltörlését jelentené. Amennyiben a német-francia integráció ilyen fokú mélyítése magvalósul, Magyarországnak két választása marad; részévé válik az Európai Egyesült Államoknak – és ezzel a magyar államiság megszűnik létezni – vagy kilépünk az Európai Unióból. Februárban a német, olasz, francia és luxemburgi parlament egy nyílt levelet tett közzé, amiben kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrehozását. A La Stampa olasz napilapban közölt nyílt levélen szerepel a négy ország parlamentjei elnökeinek aláírása, így ez egy valóban hiteles dokumentum, azt jelenti, hogy a választott képviselők elkötelezettek saját országaik felszámolása iránt. Amennyiben Magyarország az úgynevezett „kétsebességes Európa” keretén belül marad az Európai Unió tagállama, ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy állandó nyomásnak lenne kitéve, és az Európai Egyesült Államokba beintegrálódás az uniós tagság kizárólagos jövőképévé válna.
katus
2017. május 15. 23:45
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/18447430_1714923858807058_4536714635582283138_n.jpg?oh=a704abf1e039b5dfeb68025d3a1c26bc&oe=59BD2E3D De a zsideszhívők ezt is megmagyarázzák, hogy de: "Vona pedig nem szavazta meg az alaptörvény módosítást" És különben is kovácsbéla! :)
Akitlosz
2017. május 15. 17:43
Gyanús, hogy ez Bakó Bea első olyan parlamenti interjúja, amelyben (viszonylag) értelmeseket kérdez. Mérföldkő.
Akitlosz
2017. május 15. 17:21
"az atlantistaként elkönyvelt fideszes Németh Zsolt." Micsoda fogalmazás! Teljesen nyilvános és publikus, hogy kik az úgynevezett Magyar Atlanti Tanács tagjai. Ágoston László dr. Alföldy Tádé Andrássy Zita Antall György András dr. Auer Péter Zoltán Babos Tibor dr. Bába Iván Bakondi György dr. Balázs Péter dr. Bali József Bali Zoltán Balla Mihály Baló György Balogh András dr. Bán Janka dr. Bánki András Bánlaki György Barabás Miklós Baraczka Balázs Barcs Endre Bart István Becsey Zsolt dr. Benkő Tibor dr. Bereznai Árpád Berzi Gergely Bese Ferenc Bienerth Gusztáv dr. Biró Marcell dr. Bod Péter Ákos Bokányi Zoltán Bokor Balázs Boldizsár Gábor dr. Bollobás Enikő Botz László dr. Bródi Gábor Bruhács János dr. Brückner Huba dr. Csampa Zsolt Csenger-Zalán Zsolt Csiki Tamás Csizmadia Gábor Csizmadia Tamás dr. Csóti György Csuday Balázs dr. Csuzda Norbert Dajka Balázs Dankó István dr. Deák János dr. Deák Péter Demján Sándor Demkó Attila dr. Dérer Miklós Deseő László Dobozi István Éger György Elek Zsófia Entz Géza Enyedi György dr. Eörsi Mátyás Erdély Zs. Gábor Erdődy Gábor Erdős André Farkas János Fazakas Szabolcs Fazekas László dr. Fehér Erzsébet dr. Fehér Zoltán dr. Felkai Anna Ferencz Csaba Fodor István Fodor Lajos Fodor Péter dr. Fónyi Dániel Frank Tibor dr. Friss Gábor dr. Fülöp Mihály Gál András Levente dr. Gálszécsy András dr. Gazdag Ferenc Gecse Attila dr. Gerebics Melinda dr. Godó Tamás Gorka Sebestyén Gömbös Ervin dr. Gömbös János dr. Gönczi Anna dr. Grósz Andor dr. Gubcsi Lajos dr. Gulyás Gergely dr. Gyarmati István dr. Gyila Péter Gyürk András Habsburg György Hajdu András dr. Halzl József dr. Hanis Barbara Hardy Ilona dr. Hardy Mihály Hargita Árpád Hautzinger Gyula dr. Hegedüs Márton Hegedűs Máté Frigyes Hegyi Gyula Hende Csaba dr. Hlács András Herman János Holp György Horváth Gábor dr. Horváth István dr. Horváth János dr. Horváth Tímea Hübner Károly Iklódy Gábor Inotai András Isaszegi János Izbéki Gábor Jakab László Jávor Endre dr. Jeszenszky Géza Juhász Ferenc Kádár Béla dr. Kajdi József dr. Kalmár Ferenc Káncz Csaba Kántor Rezső Kaszás Tibor Kelemen Tas Keleti György Kende Péter dr. Kéri Nagy Zsolt dr. Kéry György dr. Kovács István Kovács Pál Kézdi Kovács Zsolt Király András Kiss Elemér dr. Kiss J. László Kiss László Kiss Petra Kiss Tibor Kiss Tibor Kocsis László Kodolányi Gyula Kolosi Tamás Koncz Attila Kovács Attila Kovács Árpád dr. Kovács F. László Kovács Kristóf dr. Kovács László Kovács Vilmos dr. Kőrösi Csaba Kraft Péter dr. Kulcsár István Kun Miklós Kun Szabó István Kunos Bálint Kupa Mihály dr. Kuti Ferenc dr. Lábody László Laczik Zoltán Lambert Gábor Lázár Péter dr. Lengyel László Ligetvári Krisztina Lomnici Zoltán dr. Lotz Károly dr. Lovassy Tamás dr. Magyar Róbert Magyarics Tamás Makk László dr. Martinusz Zoltán Martin-Kovács Miklós Marosfi Gábor Maruzs Roland Márton András Martonyi János dr. Márki Gábor Mécs Imre Medgyessy Péter dr. Meiszter Dávid Mészáros András Mezei Ferenc dr. Mezei Tibor Misur György dr. Mikita János Mizsei Kálmán Mohácsi István dr. Molnár Gusztáv Molnár György dr. Molnár Gyula Molnár László dr. Mukics Gergely Szajlai Mónika dr. Nagy Zoltán Nádudvari Anna Nemeslaki András dr. Németh Péter Németh Zsolt Nógrádi György dr. Nyerki József dr. Osvát Krisztina Osváth György Oberfrank Ferenc dr. Orbán Györgyi Orbán Viktor Ormos Mária Orosz Zoltán dr. Pacsay Tomassich Orsolya dr. Paczolay Péter dr. Pados László Pakucs János dr. Patyi András dr. Pál Zsombor Pálinkás József dr. Papp Gábor dr. Papp György Bálint dr. Paulovits László Pecze Zoltán Peisch Sándor dr. Perjés Gábor dr. Pető Gergő Pini Giuseppe Pintér István dr. Polt Péter dr. Porkoláb Imre dr. Póda Jenő Rábai Zsolt Rákosy Balázs dr Rapcsák János Dr. Rédei Ottó Riesz Tamás Rostoványi Zsolt dr. Sárdi Péter dr. Sáska Zoltán Attila dr. Schmidt Lajos dr. Schmitt Pál ex-dr. Sedghi Amitis Siklósi Péter Simicskó István dr. Simonyi András Somkuti Bálint dr. Somogyi Ferenc Stadler János dr. Sugár András Sz. Bíró Zoltán Szabó Albert Szabó István Szabó János dr. Szabó János prof. Szabó J. Dávid Szabó Lajos Mátyás dr. Szájer József dr. Szajlai Csaba Szalai Attila Szarka Gábor dr. Szatmári Péter dr Szederkényi Viktor Szegő László Szekeres Imre Szekeres Zsolt Szemerkényi Réka dr. Szentgáli Gergely Szentiványi Gábor Szent-Iványi István dr Szent-Iványi-Exton Ágnes Széles Ernő Szép Tamás dr. Szerdahelyi Péter dr. Szita Károly Szírják Bianka Szőke László dr. Szőnyegi János Szpisják József Sztáray Péter dr. Szurgyi Árpád Attila Szűcs Andrea Szűcs József Szűrös Mátyás Tabajdi Csaba Sándor dr. Takács Szabolcs Tamás Pál Ternák Gábor Terták Ádám Terták Elemér dr. Topolánszky Ádám Tófalvi Fruzsina Tóth András Tóth József dr. Tóth Zoltán József dr. Tóthné dr. Pásztor Zsuzsa Töll László dr. Töröcskei István Tüzes Károly Udvardi Iván dr. Valki László dr. Varga Imre Varga Márta Vargha Tamás Vári Gyula Várkonyi László Végh Ferenc dr. Veress Bulcsú Vizi E. Szilveszter prof.dr. Vogel Dávid dr. Wachsler Tamás Wagner Péter dr. Yarné dr. Katona Magda Nasrin Zabolai Csekme Éva Zalatnay István Zámbori Mihály Závodszky Péter Pál dr. Így tehát az összes listán szereplő alak nyilvánvalóan atlantista, önként. Az atlantista táborban kitűnően megvannak egymással a szocialisták, szdsz-esek, mdf-esek, centrum pártiak, s persze a rengeteg sok fideszes. Sok értelme nincsen a választásoknak, ha némelyik párt mind egyforma és ugyanazt akarja. Melyikre szavazzon az a szavazó, aki nem akar atlantizmust Magyarországon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!