Frusztrált demokraták

2017. május 10. 07:18

A néppártosodó Jobbik kétharmados választási sikerét előrevetítő Simicska Ádám favoritjai a zuglói időközin jelöltet sem tudtak állítani, Józsefvárosban még az öt százalék sem jött össze.

2017. május 10. 07:18
Bán Károly
Magyar Hírlap

„A néppártosodó Jobbik kétharmados választási sikerét előrevetítő Simicska Ádám favoritjai a zuglói időközin jelöltet sem tudtak állítani, Józsefvárosban még az öt százalék sem jött össze, Debrecenben pedig tizenhat százalékot értek el. Pest megye déli tájain nincs olyan hét, amikor ne szűnne meg a »néppárt« valamelyik alapszervezete, nincs olyan hónap sem, amikor a tagság ne állna értetlenül a pártvezetés, illetve a frakció valamely lépése előtt. Legutóbb például akkor kerekedett el a szemük, amikor csatlakoztak az LMP Alkotmánybíróságra küldött lex CEU-s panaszához. Ami az eredeti baloldalt illeti, a helyzet szintén nem rózsás. Botkának öt hónap alatt nem sikerült egyetlen választási megállapodást sem összeeszkábálnia. Közben a szocialisták olyan helyzetbe hozták magukat közelgő kongresszusuk előtt, hogy már kihátrálni sem nagyon tudnak a szövetségesek által ímmel-ámmal, vagy még úgy sem támogatott miniszterelnök-jelölt mögül.

A helyzet abszurditását az jelzi leginkább, hogy a »demokratikus pártok« soraiban a választók legszélesebb köreiben legelutasítottabbnak számító bukott kormányfő, Gyurcsány Ferenc a legszilárdabb bástya. Az igazi Bástya elvtárs. Van Magyarországon ugyanis nagyjából három-négyszázezer ember, aki a Gyurcsány nevével fémjelzett, pártnak látszó, egyszemélyes intézmény kitartó támogatója. Sőt, Gyurcsányt favorizálná még akkor is, ha az őszödi szónokról kiderülne, szabad idejében embert is eszik.

De a választó már csak ilyen. Rövid emlékezetű. Sőt, megbocsátó. Ki emlékszik például már arra, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj megvonását maga Gyurcsány terjesztette be a parlamentnek? Botka, a gazdagoknak hadat üzenő igazságtevő pedig lelkesen megszavazta. A hitelességi kérdések nem játszanak. 

Cserepadosak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2017. május 11. 18:57
Károlyt ezért fizetjük...
pemete jakab
2017. május 10. 23:16
"Ki emlékszik például már arra, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj megvonását maga Gyurcsány terjesztette be a parlamentnek?" Ha a szocik megszüntették, attól még a Fidesz visszaállíthatta volna az elmúlt hét évben. Hiszen még a fedezete is megvan rá: a Manyup gyakorlati felszámolásával az összes nyugdíjjárulék már az államhoz folyik be. Tehát nem kell máshonnan forrást elvonnia a magasabb nyugdíjakhoz.. Vagyis a Fidesz a több nyugdíjjárulék ellenére arányaiban nem költ többet a nyugdíjakra, mint a szocik, sőt.
Mirákulóziai Mikmuk
2017. május 10. 21:56
Az elkúrtinfón olvastam megdöbbenve ezt a címet: "Vona7: Megindult a Jobbik erősödése." Ott ezzel kábítják magukat ezek a primitív lények...Még mindig vizionálják a Jobbik győzelmét.Sőt a debreceni fideszes győzelmet meg nem is közölték.
dakotasámán
2017. május 10. 13:48
"Ki emlékszik például már arra, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj megvonását maga Gyurcsány terjesztette be a parlamentnek? Botka, a gazdagoknak hadat üzenő igazságtevő pedig lelkesen megszavazta." karcsi, ezek szerint te emlékszel. mert olyan piszok jó a memóriád, csak kicsit szelektív. amúgy mintha bajnai vonatta volna vissza. csak tudod, mi az érdekes ? hát az karcsikám, hogy a dübörgő unortodox gazdasági csodából meg nem futja visszaállítani. ha már a genyapárt nem szavazta meg, mert szerinte jár a 13. havi nyugdíj, akkor az emút hét és félév alatt miért nem állította vissza ? ráadásul úgy, hogy a teljes levont nyugdíjjárulék az állami nyugdíjkasszába folyik be, merthogy a magánnyugdíj kasszákat a főgenya államosította nagyrészt. európa növekedésének a motorja nem képes erre ? vagy netán nem futja, mert stróma lőrincnél jobb helyen van ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!