Ilyen vita még nem volt Magyarországról az Európai Parlamentben

2017. április 27. 08:23

A legfontosabb fejlemény, hogy a Néppárt vezetője ugyan kiállt Orbán Viktor mellett, ám ez a kiállás finoman fogalmazva is felemásra sikeredett.

2017. április 27. 08:23
Dévényi István

„A legfontosabb fejlemény, hogy a Néppárt vezetője ugyan kiállt Orbán Viktor mellett, ám ez a kiállás finoman fogalmazva is felemásra sikeredett. A politikára figyelők nem véletlenül várták leginkább Manfred Weber néppárti frakcióvezető felszólalását, hiszen a »magyarországi helyzet« szombaton a Néppárt elnökségi ülésén is téma lesz.

Márpedig Weber – az úgymond kötelezőnek tekinthető frakciókiállás lájtosabb megvalósítását megelőzően – egyebek mellett azt is mondta a magyar miniszterelnöknek, hogy a Brüsszelről szóló nemzeti konzultáció Európa elleni hangulatkeltés.

Bár az, hogy a Néppárt kizárná soraiból a Fideszt, továbbra is valószínűtlennek tetszik, a pártcsaládon belüli hangulatváltozás egyértelműen érzékelhető. Nem véletlenül írtak a magyar kormánypárt eu-képviselői meglepően békülékeny hangulatú levelet frakciótársaiknak a mai ülést megelőzően.

És az is tanulság, hogy a frakciók nevében megszólalók pro és kontra felkészültek Magyarországból. Ez a vita valódi vita volt, még ha a hangsúlyok a jobb és a bal között el is tolódtak az uniós alapelvek és a migrációs probléma között.”

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sensei
2017. április 27. 19:16
Pista! Ha kicsit is tartanád magad valamire, akkor ilyen Csintalan, Wahorn, meg Konok-féle alakokkal nem ülnél egy asztalhoz. De mivel úgy látom a szemléletedet a lé határozza meg, így odaülsz velük...
Héja
2017. április 27. 19:00
Még csak annyit: az EU parlamenti vitán a képviselők kevesebb, mint 5 %-a vett részt. Ez is mutatja, hogy a CEU-ügyet a hölgyek-urak mennyire értékelték. Öt százalékra.
Héja
2017. április 27. 18:56
Dévényi írására mondják. véleménycikk. Lapozzunk.
Morgen
2017. április 27. 14:08
Dévényi! Van egy jó téma: Karácsony Gergőke a zuglói körvasútsor környékén mecsetet szeretne építtetni. Ez igazi, újságírónak való téma!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!