Száz éve összeálltak a fiatalok, hogy megvédjék a tanszabadságot – nem lett jó vége

2017. április 21. 10:10

A századelő progresszivistái messianizmusukból eredően igen intoleránsak voltak, ami máig a hazai balliberálisok sajátja.

2017. április 21. 10:10
Farkas Attila Márton
24.hu

„Az is kétségtelen tény, hogy a századelő progresszivistái messianizmusukból eredően igen intoleránsak voltak, ami máig a hazai balliberálisok sajátja.

Az alapelv: öngyarmatosító módon, szervetlenül ráerőltetni a mindenkori centrum kulturális intézményeit és mintáit a „mucsai” magyar társadalomra, ha kell külső erővel, és lenézni, kiröhögni, sőt adott esetben kirekeszteni mindenkit, aki ezt nem így gondolja.

Szóval az akkori progresszivistáknak volt elég hibája és bűne is, akárcsak a rendszerváltás utáni utódoknak.

Csakhogy az is jellemző és tanulságos, hogyan reagálta le a mainstream jobboldal ezeket a mozgalmakat. Mint mindenkor. Mint most is. Elkendőzte, kicsinyítette, sőt adott esetben tagadta a meglévő társadalmi problémákat.

Tartósította és az »ősi magyar hagyományokra« meg az »ezeréves Magyarországra« való hivatkozással ideologizálta meg a rikító egyenlőtlenséget, a maga velejéig korrupt és hitvány rendszerét, az ország elmaradottságát, és minden szemetet, amit csak lehetett, a népnyúzástól a nagybirtokrendszerig. »Kárpótlásul« nyomatta a nacionalista lózungot, és vele a zsidózást meg az összeesküvéselméleteket. A lényeg: megtartani a feudalizmust és az előjogokat, mert hiszen a régi magyar nemességnek kik lehetnek méltó utódai, ha nem a jobboldal? Még Prohászka Ottokár is különcnek számított, jellemző, hogy egyes paptársai őt is lekommunistázták szociális érzékenysége miatt.

Amíg a szomszédos kis népek majd mindegyikénél a nacionalizmus nem áll szemben a progresszióval, addig nálunk a nacionalizmus 1867 óta jobbára bezárkózás és lemaradás. Ennek köszönhetően máshol még a szélsőjobb is kitermelt nagy írókat, filozófusokat és képzőművészeket, például a románoknál egy Eliadét vagy Ciorant, nálunk csak a jobboldal által sztárolt középszert és giccset. A legtehetségesebbek, Szabó Dezső vagy a népi írók szélsőjobbra sodródott balosok voltak, akik mélyen utálták a Horthy-kurzust és annak „nemzeti” kultúráját. Miért? Mert a haladás illetve modernizáció és a nemzet nálunk sajátos, több évszázados történelmi okok miatt egymást kizáró fogalmak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. április 21. 18:58
Aztán eltemették Tisza Istvánt!!!
Einar
2017. április 21. 14:54
Akkor egy kis Szabó Dezső: "Mivel a magyarság történelemcsináló részét igen sokszor osztályérdekek s egyéni tülekedések egymás ellen uszították, a magyar versenytársat és ellenséget látott egymásban, de az idegen, aki az élet egészen más, békés teendőit végezte, mely féltékenységét nem izgatta, érdekeit nem veszélyeztette, megbecsült eszköz volt szemeiben, melyet nagy ígéretekkel és kiváltságokkal csábított magáévá. S míg az idegen a harcos és jogalkotó magyarsággal szemben megmaradt kérlelhetetlenül idegennek, vére, kultúrája és hite acélszervezettségében a magyar pártokra, osztályokra, érdekcsoportokra törve, a magyar élet mind több stratégiai pontját adta át az idegennek, hogy a nagy történelmi marakodás igényeit kielégíthesse. Így történelmi szükségből s bizonyos képességek tragikus hiányából már bölcsőnkben belénk fúrt a liberalizmus, mint egy kielégíthetetlen galandféreg, mely később hatalmassá szíva magát, magába eszi a faj minden életerejét."
Pinter68
2017. április 21. 13:30
A felvezető 4 soros alapján nem értettem, mi ez a sok diszlájk, ahelyett hogy a mandis kemény mag pajzsra emelné a szerzőt. Aztán elolvastam az egész cikket... :DDD
br-o
2017. április 21. 12:57
Megsajnáltam Farkas Attilát. Kénytelen volt cikket írni Csucsu könyvéről, mert a haverja, eljárnak egymás műsoraiba is, bár Csucsuval ellentétben a ballib mákonyból már régen kiábrándult. Kritizálná ő a progresszíveket keményebben is, de a 24.hu "nyomdafestéke" nem bírná el úgy, mint az Apu azért iszik előadássorozat. Meg ugye a haverja is, illetve a senki földjén üldögél, mert nem akar még hazatérni a jobboldalra, ahonnan indult. Az nem lenne elég dekadens. Megsajnáltam Farkas Attilát, mert azt hiszi, hogy Csucsuék nem lógatnák fel egy pillanat alatt úgy, mint Szamuelyék űzték ezt a dicsőséges 133 nap alatt. És ettől, ezektől a zsidó anyától született lánya sem mentené meg. /Egyébként az APU-t újraindíthatná egyedül vagy más haverokkal is. Puzsér nélkül is menne szerintem. Tuti lenne közönség. És nekünk sem kellene H. Oszi nyökögéseit hallgatni./
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!