Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hangosak a függetlenségpárti skótok

2017. március 17. 12:35

A skótok továbbra is kitartanak egy második referendum mellett Skócia függetlenségét illetően – derül ki az Euronews tudósításából. Theresa May brit miniszterelnök várakozásra inti a skót kormányt.

2017. március 17. 12:35

Nicola Sturgeon skót első miniszter továbbra is megtartaná a második skót függetlenségről szóló referendumot, annak ellenére, hogy az ellenzék részéről visszautasítást kapott – tudósít az Euronews.

„Akármit is gondoljanak a skótok a függetlenségről, azt be kell látni, hogy a londoni konzervatív kormánynak semmilyen mandátuma nincs Skóciában egy demokratikusan megválasztott tartományi kormány felülbírálásában” – nyilatkozta Nicola Sturgeon skót első miniszter csütörtökön.

Nagy-Britannia EU-ból való kilépése még egy hosszadalmas folyamat, így sem az időzítés, sem a referendummal járó költségek nem kedveznek Sturgeon felvetésének. A brit kormányfő is várakozásra int: egy nagyon felelős döntést a szükséges információk nélkül kellene meghozniuk. Szerinte egy 300 éves értékes szövetség uniós tagság nélkül is szép jövővel kecsegtet.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Erica Fontes-Portugál keresztény
2017. március 17. 21:52
dE NEM BAJ. vERJÉTEK SZÉT AZT IS. aNNÁL NAGYOBBAT estek a végén.
Himalája
2017. március 17. 20:19
Az EU-nak a skót elitet, vagy a skót kormányt könnyebb lekenyerezni, mint a skót népet. Ezért a skót népszvazást nem a skót nép kezdeményezi, hanem a skót kormány. Már most borítekolható, hogy mi mellett, fog a skót kormány kampányolni.
Erica Fontes-Portugál keresztény
2017. március 17. 19:12
Ha van pénze az átlagembernek(!), akkor úgyis utazgat, megy össze-vissza ha fel kell mutatni egy igazolványt ,ha nem. Ha meg nincsen, akkor úgysem megy sehová sem ,ha még egy személyit sem kell felmutatni...
Akitlosz
2017. március 17. 18:09
A skótoknak tessék elfogadniuk a SAJÁT népszavazásuk eredményét! Ugyanarról a kérdésről nem fair néhány éven belül újra népszavazást tartani akarni. Nem az a demokrácia, hogy addig szavaztatnak egy kérdést, ameddig a kívánt eredmény nem születik. Aztán persze soha többet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!