Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Még jó sokáig nem derül ki, lesz-e népszavazás az olimpiáról

2017. február 17. 13:07

Szándékosan kamu aláírásokkal „segítik” egyes ellenzéki pártok a Momentum Mozgalmat? – ezt állította legalábbis a Mandinernek egy névtelenséget kérő forrás péntek délelőtt. Az LMP-ből és az MSZP-ből is baromságnak nevezték a feltételezést, de érdeklődésünkre a momentumos Hajnal Miklós sem látta reális veszélynek ezt. Az aláírásgyűjtés befejeződött, de aki azt hiszi, most majd kiderül, lesz-e népszavazás az olimpiáról, téved. Az ívek hitelességét akár másfél hónapig is vizsgálhatják.

2017. február 17. 13:07
Stumpf András

A budapesti olimpiai pályázat visszavonása mellett kampányoló, arról népszavazáson dönteni kívánó Momentum Mozgalom határideje ma, pénteken járt le a szükséges 138 ezer aláírás összegyűjtésére. A csak a Momentum által összegyűjtött, előzetes becslések alapján nagyjából 150 ezer szignó viszont vélhetőleg nem lenne elég a népszavazás kiírásához: ha csak 10% érvénytelen ezek közül, már akkor sincs meg a 138 ezer, ráadásul ennél magasabb szokott lenni az érvénytelen ívek aránya.

Kulcsfontosságú tehát a mozgalom kezdeményezéséhez csatlakozó pártok aláírási íveinek hitelessége. Ha ezek tömegével érvénytelenek, úgy megakadályozhatják a népszavazás kiírását. 

A Mandinert egy névtelenséget kérő informátor arról tájékoztatta péntek délelőtt, hogy ezek között tömegével lehetnek tudatosan kamu aláírások. Az egyébként alátámasztatlan állítás csupán azért látszott utánajárásra érdemesnek, mert politikailag mindenképp pikáns helyzet alakult ki azután, hogy a Momentum múlt héten hivatalosan is bejelentette: párttá alakulnak, indulnak a '18-as választásokon. Ezek után ésszerű elgondolás, hogy más pártok nem fogják saját támogatóik névsorát és lakcímét átadni friss konkurensüknek – legfeljebb kamu nevekkel és címekkel teleírt íveket.

„Baromság!” - fakadt ki az értesülésre az LMP egyik illetékese, aki közölte: maga is gyűjtött, s a párt minden esetben elkérte a lakcímkártyákat az aláíróktól. Elmondása szerint az érdekük az volt, hogy a segítő pártok közül ők gyűjtsék a legtöbbet: ez pedig teljesült is, uszkve harmincezer aláírást tudtak átadni a Momentumnak.

Az MSZP-nél mintha összebeszéltek voltak az LMP-sekkel. Szintén a „baromság” kifejezést használta az általunk megkeresett illetékes a kamuíves híresztelésre.

Igaz, a szocialisták nem összesítették, mennyit gyűjtöttek: apránként, alkalmanként adtak át egy-egy adag ívet a Momentumosoknak utóbbiak standjainál.

Hajnal Miklós, utóbbiak elnökségi szerint ennek oka az lehet, hogy ne derüljön ki, mennyire keveset hoztak össze, de ő sem tartja reális veszélynek, hogy szándékosan kamuíveket kevertek volna a momentumos kontingensbe. Ráadásul - épp az alacsony szám okán - az érvényességet az sem veszélyeztetné, ha egyébként csupa kamualáírás lenne a szocialisták által leadott íveken. 

Hajnal a Mandinernek elmondta azt is: épp számolják az aláírásokat, pontos száma egyelőre nincs (az utolsó adatuk másfél hete 110 ezer volt), de reálisnak tartja, hogy csak a momentumos „adag” megvan 150 ezer, s hogy a többi párt által gyűjtött aláírásokkal együtt a végleges szám kétszázezer fölött lesz. Ebben az esetben még akkor is meglenne a szükséges mennyiség, ha 150 ezer aláírásra lenne szükség: ez ügyben még jogvita várható. Hajnal elmondása szerint fel vannak készülve erre, többek között a jegyzőkönyvvel, amely 138 ezer aláírás összegyűjtését írja elő számukra. 

Arra viszont, hogy akár csak következtetni lehessen a kamuívekre, még sokat kell várni: a Fővárosi Választási Bizottságnak 45 nap áll rendelkezésére, hogy megállapítsa, mennyi volt érvényes az összegyűjtött aláírásokból. 

Ha másfél hónapot nem is vesz igénybe az eljárás, az biztos, hogy még hetekig várni kell, amíg kiderül: lesz-e népszavazás az olimpiáról Budapesten. 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2017. február 17. 16:40
Hozzátenném, az, aki aláírt ezeknek a mocskoknak – függetlenül a pártszimpátiájától – szarházi, mocskos senkiházi alak – egyéni vélemény!
Tatulus
2017. február 17. 16:37
Valahogy az az érzésem, hogy ennyi aláírást összegyűjteni csak csalással lehet. A pártoknál nyílván meg vannak a korábbi választási ajánlóívek, illetve a régebbi népszavazási kísérletek ívei. Innen könnyen kimásolhatóak a budapesti illetőségűek adatai a hitelesített aláírásgyűjtő ívekre, amit aztán valamelyik megbízható buzgó pártcsinovnyikkal aláíratnak, ha lehet hasonló aláírással. Mivel csak az adatokat tudják ellenőrizni, azok esnek ki, akiknél valamiféle változás következett be az utóbbi időben, ami max. 15-20% lehet. Így van valószínűsége, hogy a kamu aláírások is átmennek. Én mindenesetre – statisztikailag értékelhető számú - aláírót személyesen (telefonon, ügyfélkapus regisztráltaknál e-mail-en át, st.) megkerestetnék, hogy személyesen írta-e alá az ívet! Ha szignifikáns a csalás, akkor az egészet megsemmisíttetném, érvényteleníteném!
Mich
2017. február 17. 16:15
hogy egy éjszaka alatt "139 ezer"-ről "266 ezer"-re ugrott az aláírások száma, arra utal, hogy 1. rengeteg a hamis/sokszorosított aláírás 2. ugyanakkor ez egy kísérlet arra, hogy keresztülverjék, hogy számolás nélkül érvényessé nyilvánítsák a libsibolsi kezdeményezést...!
pemete jakab
2017. február 17. 14:56
"Még jó sokáig nem derül ki, lesz-e népszavazás az olimpiáról" 2024. őszéig, ha a Fideszen múlik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!