Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

266 151

2017. február 17. 15:13

Az utóbbi napokban sok jel alapján már sejtettük: simán hozni fogják a minimumot, sőt felülteljesítenek jelentősen, de negyedmillió szignóra senki sem számított. Talán a kezdeményezők sem. Sportteljesítmény ez a javából. Rekordgyanús.

2017. február 17. 15:13
Gazda Albert
Magyar Nemzet

Elképesztő eredményt értek el a momentumosok az olimpiaellenes aláírásgyűjtés nevezetű versenyszám alkalmából. Az utóbbi napokban sok jel alapján már sejtettük: simán hozni fogják a minimumot, sőt felülteljesítenek jelentősen, de negyedmillió szignóra senki sem számított. Talán a kezdeményezők sem. Sportteljesítmény ez a javából. Rekordgyanús.

Lenne mit tanulniuk tőlük az áporodott és menthetetlen ellenzéki – elnézést az eufemisztikus kifejezésért – erőknek, az bizonyos. De ez mellékszál, több szót ne vesztegessünk rájuk.

Hiszen vannak izgalmasabb gyorskérdések is.

Először is, hogy akkor lesz-e népszavazás Budapesten. A tippünk: nem lesz. Egyáltalán nem azért, mert a választási bizottság huncut módon kiszelektálja az aláírások felét.

Azért nem, mert Budapest vissza fogja vonni a pályázatát.

Már az gyanús volt, hogy Orbán Viktor múlt pénteki évértékelőjében az idei év kihívásai között meg sem pendítette, hogy novemberben döntenek a 2024-es nyári játékokról. Öt karikáról nem esett szó, csak karikacsapásról. Persze Kósa Lajos frakcióvezetőtől tudjuk,hogy a Fidesznek semmi köze az olimpiához – haha –, úgyhogy Tarlós István szavaira vagyunk kénytelenek hagyatkozni. A főpolgármester péntek délelőtt azt mondta: ha sokan írták alá a nolimpiás íveket, felmerülhet, hogy visszavonulót fújnak.

266 151.

Tarlós Istvánnak nincs min gondolkodnia. Gondolkodnia a kormánypártnak kell. Teszi is. Háromnapos frakcióülésén is ezt tette, nem férhet ehhez kétség.

Gondolkodhat továbbá a Momentum Mozgalom is. Fekete-Győr András elnök az esetleges visszalépés hírét azzal kommentálta: az árulás és gyávaság lenne.

Meglehet.

Sikeresen akadályozhatná viszont a kampány további kiteljesedését. Az első bőrt ügyesen húzták le a fiatalok a sztoriról. Várakozásokon felül, ígéretesen. Hogy még egyet – egy jóval vastagabbat – zsákmányolhassanak, azt nem engedheti meg a gépezet. A muníció persze még rendelkezésre áll, néhány hétre elegendő lesz, üthető a vas, amíg meleg.

Mire azonban kihűl – referendum híján hamarabb az ideálisnál –, ki kell találni az újabb témát. Hasonlóan ütőset és hatásosat, amely ugyanígy megmozgatja az embereket.

Ütősebbet és hatásosabbat a Fidesz idétlen nemzeti konzultációinál. Menni fog?

Meglátjuk. A főpróbának vége, kezdődhet az előadás. A politika nem ismeri a pihenést.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2017. február 18. 18:29
Akik nem akarnak olimpiát, mind aláírták, szavazáskor sem lesznek többen.
*ufó*
2017. február 18. 07:37
Robog a fideszes szopóroller.
áfonya
2017. február 18. 04:55
Elvtársak az aláírás gyűjtést még ma elkezditek 2019-es Maccabi Európa Játékok megrendezése ellen. Jahhhh őket nem gyűlölitek mert a hátuk mögé bujtok .
szancso
2017. február 18. 04:49
El vagytok ájulva ettől a "forradalmár' momotól, de azt már elfelejtettétek, hogy az elején milyen határozottan elutasították minden baloldali párt támogatását, a végére pedig mindet befogták a szekér elé. Ha egy szervezet, amelyik pártá akar alakulni, de már a megalakulása előtt hazugsággal indul, az nektek o.k.? Minden politikus hazudik, csak nem mindegy, hogy tesz-e valamit a társadalomért, vagy leviszi a béka feneke alá. Ez a népszavazási cirkusz - főleg azoktól, akik még pár hónappal ezelőtt azt mondták, hogy a népet nem kell megkérdezni, mert nem tud dönteni - rá fog égni a baloldali Budapestre. Már hallom a nyivákolásukat, hogy Orbán ellopja a közpénzeket, ezért nem tellik BP. fejlesztésére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!