Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Lázár a 4-es metró botrányáról: A csalás tankönyvi példája

2017. február 12. 09:30

Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a csalás tankönyvi példájának nevezte a 4-es metró beruházásánál történteket az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) az ügyben készült jelentése alapján.

2017. február 12. 09:30

A miniszter a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának adott, vasárnap reggel sugárzott interjúban kifejtette: a 430-450 milliárd forintos metróberuházásból eddig 380 milliárd forintot fizettek ki, a projekt lezárása most is folyik, mivel a magyar támogatás minden évben szerepel a költségvetésben. Az idén még 20 milliárd forintot kellene folyósítani a központi büdzséből Budapestnek, ám ennek a kifizetését felfüggesztik. Amíg ugyanis nincs pont az OLAF-vizsgálat végén, és amíg nem tisztázódik a felelősség, addig az államháztartási törvény szerint Magyarország az adófizetők pénzét nem adhatja oda, miután az ügyben szerinte bűncselekmények sokasága valószínűsíthető – magyarázta.

Emlékeztetett, hogy a Miniszterelnökség szabálytalansági eljárást indított, amelynek célja, hogy megállapítsák, a magyar állam által biztosított támogatásnál voltak-e csalások. Vélelmezhetően voltak, hiszen az OLAF-jelentésből látszik: nemcsak az EU-s pénzeknél történt csalás, hanem a magyar államkasszából közvetlenül folyósított forrásoknál is – mondta Lázár János, hozzátéve: a szabálytalanság megállapítása esetén a pénzt vissza kell kérnie a kormánynak Budapesttől.

Meglopták Brüsszelt és a költségvetést

A tárcavezető szerint leegyszerűsítve az történt, hogy külföldi nagyvállalatok - például a Siemens és az Alstom – „a Fővárosi Önkormányzat vezetésével és a különböző műszaki ellenőrökkel, tervezőkkel összefogtak, és meglopták Brüsszelt és a magyar költségvetést”.

A „lopás metodikája” sok esetben az volt, hogy a műszaki ellenőr vagy a tervező a megbízó helyett a kivitelező érdekeit szolgálta, „a megbízó pedig nagyvonalúan aláírta a felturbózott összegeket” – mondta.

Visszakérik a pénzt

A Miniszterelnökség vezetője szerint Demszky Gáborék tevékenysége miatt azért kerül nehéz helyzetbe a Fővárosi Önkormányzat, mert az EU visszakéri a pénzt, és a magyar állam is tehet így. Nyilvánvalónak nevezte, hogy meg kellene próbálni a külföldi kivitelezőktől visszaszerezni az összegeket, ami a főváros dolga lesz. Jelezte ugyanakkor: Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította a kormány tagjait, hogy minden segítséget – jogit és pénzügyit egyaránt – adjanak meg Budapestnek az ügy rendezésében.

Lázár János összegzése szerint az ügy nemcsak a lopás miatt jelent súlyos bajt, hanem a visszafizetési kötelezettségek miatt, amivel az EU nem fogja megvárni a magyar ügyészségi, bírósági döntést. Ez végső soron komoly anyagi kárt jelent majd a fővárosnak – mondta.

(MTI)

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 214 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2017. február 13. 12:17
az a baja, hogy kihagyták belőle, vagy addig sem az övével vannak elfoglalva... bár tény ha történt szabálytalanság lehet menni a kóterbe
Zokni
2017. február 12. 23:10
Amikor kifizettünk tavaly ősszel 49 milliárd büntetést autópálya panama miatt, akkor már sajnos leadták a nyomdába a tankönyv kéziratát, meg nem maradt üres terem a Házban már több bizottságnak, Lázár épp traffipax kiállításra autózott a Seychelle szigetekre, Poltról pont kiderült, hogy gerinctelen, és pszichológushoz küldték, Pintér meg menekült (!?). Talán most ügyesebbek lesznek. Hogy miért? Senki sem tudja.
Zokni
2017. február 12. 22:29
"...a csalás tankönyvi példája..." - mondja. Ja. De sajnos csak a 2. kötetbe fér bele, mert az elsőbe már bekerült a dohány kereskedelmi sztori. L. János vastagon benne volt. Egy vidéki kisváros örökös polgármesterének a lóti-futijaként építette ki a kapcsolatait, köztük a helyi dohányárus kiskereskedővel (S.János), aki már jó előre kidolgozta a tervét, amit aztán amint hatalomba került a haverja, mint kormánykoncepciót meg is valósítottak. Ennek a lényege az volt, hogy meg kell hirdetni a dohány nagyker koncessziót úgy, hogy a két későbbi nyertes tudjon csak róla. Az egyik maga a terv kidolgozója, a másik meg egy cég melynek az igazgatóságába beült előtte H. Árpád hajléktalan munkanélküli, és L. Tamás főszerk. A kisker hálózatot is megreformálták úgy, hogy egyszerűen viszavonták az engedélyeket, és újra meghirdették lehetetlen feltétellel, hogy a régi üzemeltetők lemorzsolódjanak, majd a fideszes testületek klienseinek "győzelme" után, a szigorú árrés előírást feloldották. A benzinkutakat eltiltották az árusítástól, csak külön helyiségben engedték meg, de miután kiderült, hogy túl nagy a forgalmuk, ott egyszerűen utólag betiltották az árusítást. Több száz korrupciós momentum jöhetett elő, és a nagyker területén is csaltak. Úgyhogy tanuljatok csak Fideszfik: ingyen nem adnak semmit - el kell hát lopni!
pemete jakab
2017. február 12. 20:20
"Lázár a 4-es metró botrányáról: A csalás tankönyvi példája" És azt minek nevezzük, amikor Lázár a magánkiruccanást közpénzen számoltatta el, és amikor kiderült, akkor fizette csak ki, azzal a megjegyzéssel, hogy ő nem követett el szabálytalanságot. Logikus: ha valaki lop a boltban, majd rajtakapják, és visszateszi a lopott holmit, akkor ártatlan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!