Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tarlós: Felelőtlenség lenne nem vitatni az OLAF-jelentést

2017. február 10. 10:41

A főpolgármester szerint egy városvezetőnek akkor is kötelessége megfelelő hangnemben vitatni az OLAF különböző megállapításait, ha csak 1-2 milliárdot tud visszaszerezni. Tarlós István szerint egyetlen egy lehetőséget sem szabad kihagyni hogy a város és az ország veszteségeit mérsékeljük.

2017. február 10. 10:41

Tarlós István szerint már-már felelőtlenség nem vitatni az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a budapesti 4-es metró beruházásáról tett megállapításokat, főpolgármesterként kötelessége is ezt megfelelő hangnemben megtenni. A főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, az a véleménye, hogy „már-már felelőtlenség nem vitatni” a megállapításokat, függetlenül attól, hogy – egy kivételével – 2010 előtti esetekről van szó. A főváros és egyben az ország érdekét mindenkinek kötelessége védeni – hangsúlyozta.

Tarlós István úgy fogalmazott: „tehát nem is valamiféle elhatározás kérdése a dolog, hanem én úgy gondolom, hogy egy városvezetőnek, Budapest főpolgármesterének akkor is kötelessége megfelelő hangnemben vitatni az OLAF különböző megállapításait, ha csak 1-2 milliárdot tud visszaszerezni”. Egyetlen egy lehetőséget sem szabad kihagyni hogy a város és az ország veszteségeit mérsékeljük – tette hozzá.

A főpolgármester felhívta a figyelmet arra is, egyelőre semmilyen határozat nincs arról, hogy bármit vissza kellene fizetni. A jelentésben van majdnem nyolcvan megállapítás, és az OLAF ezek alapján tett egy ajánlást az Európai Bizottságnak. Azt is mondta, hogy a 4-es metró szerződései „nagyon rosszak”, „sok kárt” okoztak vele, de hogy mennyi esetben állapítanak majd meg bűncselekményt, azzal meg kell várni az illetékesek döntéseit. (MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rebel Son
2017. február 11. 10:16
Tarlós for prezident!
Rockpapa
2017. február 10. 18:48
Nyugodjunk meg,27 év alatt egy kezemen megtudom számolni hágy korrupt politikus gazember került börtönbe.Most sem megy senki.Kéz kezet mos.Holló a hollónak nem vájja...
h.kovacs
2017. február 10. 14:47
"Tarlós: Felelőtlenség lenne nem vitatni az OLAF-jelentést" érdekes, eddig több mint 20-szor mindig vitatták
zakar zoltán béla
2017. február 10. 14:07
Végighallgattam: Tarlós klasszis. Rónay 10-15 kísérletet tett arra, hogy összemossa a 2010. előtti szerződéseket, az az utániakkal, vagy Lázárral összeugrassza Tarlóst(jellegzetes kommunista módszer, 5. hadoszlop), a csökkentett költségvetésű olimpiát direkt keverte a régivel. Egyébként egy pszichológus kérdezőnk szemét vizsgálva arcjátéka tükrében, igen érdekes következtetésre jutott volna: A közbevágások, kérdések előre eltervezettségének érzelmi alapja már a tervezés időszakában erős hajtóerő volt, ami e 19,5 percben paroxizmusba csapott át! Az atv-neknem félnie a Sz'Olga tévétől, maradtak még tartalékai! S hogy ez mire lesz elég? Arra, hogy 2 televízióból kapja ugyanazt, amit eddig egyből! Ez a 2 Sas 1 Józsi effektus!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!