A bevetés

2017. január 11. 14:24

Ungváry Krisztián
Index

Egy magas, szakállas ember kétszer is rám vetődik, hogy kicsavarja kezemből a sípot. Ügyetlen. Ezt nem veszik el tőlem, csak akkor, ha törnek-zúznak.

„Közben nem tudom, mi van a lányokkal, tőlem jobbra állnak, fütyülnek, őket is támadják. Az ordításban csak az észlelhető, ami egy tízméteres körön belül van. Kicsit aggódom értük, de nincs erre idő, mert mások fordulnak felém, és ordítani kezdenek. Kivételesen egy fiatal férfi többször elmegy mellettem, és faarcot vágva direkt a lábamra tapos, de nem mond semmit. Szerencsére nem rúg. Mit gondolhat magában rólam? Milyen jó, hogy vannak kamerák. Tőlem nem messze időnként hirtelen meglóduló emberek, dulakodások, valakit kiemelnek. Egy helyes fiút valaki zászlóval nagyon fejbe vert, mert sípolt. Eddig megúsztam.

Úgy érzem magam, mintha 1944-ben az Omaha-partszakaszon lennék a partraszállás közben. Hogy melyik oldalon, az most tök mindegy. Többen jönnek felém, nekem folyamatosan sípolnom kell, néha töltök, akarom mondani, abbahagyom, hogy levegőt vegyek. Ekkor ahelyett, hogy kifújnám magam, pár szóval magyarázni próbálom a körbegyűlteknek, hogy miért csinálom ezt. Nem mindig adekvát a válasz, például akkor, amikor azt ordítja egy hívő az arcomba, hogy mit szólnék, ha a fiam temetésén mások sípolnának. (Azt kellett volna mondanom, hogy ha annyit lopott volna, mint ezek, akkor tegyék nyugodtan.)

Természetesen előjön a holokauszt is, hogy azt bezzeg nem szabad zavarni, és hogy elrontjuk az ünneplést, amihez nincs jogunk. Többen kiabálják, hogy nagyot csalódtak bennem. Szóval az olvasóim. Erre számíthattam. Mennyire vicces ez, hiszen nekünk egy oldalon kellene lennünk, ha nemcsak néznének, hanem látnának is. A szólásszabadságról mondok pár szót, és a politikai véleménynyilvánításról, meg arról, hogy a kormány meghamisítja 1956-ot. Majd újra fújom a sípot. Közben egy apró hölgy üvölt velem, és lengyel zászlóval csapkod felém, az orromhoz elég közel. Előjön a migránssimogatás, amire közlöm, hogy cikket írtam a határok lezárása érdekében. Hatása annyi, mint az izzó vaslapra eső vízcseppnek. Műveletlen parasztnak neveznek, amin először megütődöm, és azt ordítom, hogy az MTA doktora vagyok. Aztán rájövök, hogy mennyire nevetséges a reakcióm, és a kérdést nem bolygatom tovább. Inkább sípolok tovább.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
vissza a teljes nézetre