Jó szónok, rossz elnök

2017. január 11. 11:50

Barack Obama úgy fejezte be az elnökségét, ahogy elkezdte, szárnyaló retorikával és politikai pompával, ami azonban messze meghaladta a tényleges kormányzási teljesítményét.

2017. január 11. 11:50
Douglas E. Schoen
Fox News

„Barack Obama úgy fejezte be az elnökségét, ahogy elkezdte, szárnyaló retorikával és politikai pompával, ami azonban messze meghaladta a tényleges kormányzási teljesítményét.

Barack Obama búcsúbeszédének retorikája valóban nem illet az elnöksége sivár valójához. A magas népszerűségi mutatói ellenére, Obama nem marad több, mint a Hillary Clinton látványos veresége miatt megtört demokraták szimbóluma, inkább mint egy ténylegesen sikeres elnök, aki befejezett hagyatékkal távozik.

Obama Amerikának egységet és gyógyulást ígért a Bush évek után, de polarizációt és megosztottságot hozott.

Ma Amerika sokkal megosztottabb és párthűbb, mint amikor Obama elnök lett, ezt a trendet saját lekezelő és lekicsinylő politikai stílusa fokozott.

A megosztottság, amit Obama hintett el az elnöki megbízatása alatt, komoly következményekkel járt az ország nagysága és stabilitása szempontjából. Amerika gyengébb mind itthon és a tengerentúlon, mint amikor Obama hivatalba lépett.” 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. január 11. 14:59
Nobel békadíjasként kezdte háborús bűnösként végezte. R.I.P.
Toledo
2017. január 11. 13:25
Obamaki nagyon gyenge elnök volt! Kiváltója a migráns válságnak Észak -Afrika és Szíria káoszának, Ukrajna destabilizálásának, a feszültség indukálója az oroszokkal! Putyin Cár nagyon lealázta diplomaták kitiltására tett reagálásával. Igy is kell egy gyenge ,tehetségtelen monkey-val. Tűnjön el minél előbb a süllyesztőbe ahova való!
vendelin
2017. január 11. 12:46
Azt hiszem, ez a beszéd iskolapéldája volt az úgynevezett post-truth politikának, amit pedig "haladó demokrata" körökben szokás ostorozni.
Kvasztics Fedor
2017. január 11. 12:24
Lehet hogy a demokraták egy pc kvóta szerint gondolták az elnökséget. Fekete elnök kipipálva, jött volna egy női elnök, azután talán egy homoszexuláis férfi elnök, majd egy leszbikus női elnök... stb. Most talán az fáj, hogy a második lépésnél elbuktak. Mert valami nagyon fáj nekik, eddig egyik elnök sem búcsúzott ekkora hisztériával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!