Népszavazást kezdeményez a budapesti olimpiáról egy új mozgalom

2017. január 10. 08:50

Budapesti népszavazást kezdeményezett, és NOlimpia névvel kampányba kezdett az egyetemistákból álló Momentum Mozgalom. Szerintük az olimpia-rendezésnél jobb helye is van az adóforintoknak, a kormány pedig direkt kerüli a társadalmi vitát a kérdésben. 138 ezer aláírást kell összegyűjteniük, hogy legyen népszavazás a kérdésről.

2017. január 10. 08:50

Még decemberben nyújtotta be helyi népszavazási kérdését a budapesti olimpiával kapcsolatban a Momentum Mozgalom, akik egyúttal a budapesti olimpiai pályázat visszavonása mellett kampányolnak. A fiatalokat tömörítő szervezet szerint „2024-ig fontosabb ügyekre kell költenünk adóforintjainkat, mint egy budapesti olimpia rendezése”. Azt írják: a közvélemény-kutatások szerint ezt a magyarok többsége így gondolja, de a kormány direkt kerüli a társadalmi vitát.

A Fővárosi Választási Iroda által hitelesített kérdés így hangzik: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?” Ahhoz, hogy a népszavazás megvalósuljon, 138 ezer aláírást kell összegyűjtenie a mozgalomnak, akik vonatkozó bejegyzésükben arra is kitértek, hogy Budapestnél anyagilag jobban álló városok már visszavonták a pályázatukat. „Szurkoljunk együtt olimpikonjainknak, de az olimpiára szánt pénzt költsük inkább a jövőnkre” – írták a bejegyzés végén.

Összesen 368 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hortobágyi Zoltán
2017. március 02. 08:51
Csak hogy ne halj hülyén ezt a FIDESZ nevű rablóbanda hazug sulykolását a valósággal szemben továbbra is nyugodtan állítsd : Íme a valódi sztori : NEM MONDTA KOVÁCS: Merjünk kicsik lenni!  2002 június 4. ogy jegyzőkönyv: „ Franz Vranitzky mondta: Ausztria sikerének titka, hogy megtanult a Habsburg birodalom szétesése után megtanult kis országként viselkedni” Látsz holmi kis különbséget a: " Merjünk kicsik lenni mondta Kovács !" és e közt : NEM MONDTA KOVÁCS: Merjünk kicsik lenni!  2002 június 4. ogy jegyzőkönyv: „ Franz Vranitzky mondta: Ausztria sikerének titka, hogy megtanult a Habsburg birodalom szétesése után megtanult kis országként viselkedni” :)
Berecskereki
2017. január 20. 13:30
Az általam korábban idézett népszavazási kérdést a Kúria elmeszelte. A mostani népszavazás kérdése. „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?” Ezt a kérdést azért engedték el, mert a Főváros közgyűlésére tartozik, hogy részt vesz, vagy nem vesz részt. A költségek nem a Főváros büdzséjét terheli, hanem a központi költségvetést. Így a megrendezés elmaradásából a Fővárosnak nem lesz nyeresége csak vesztesége, mert a beruházások egy részét akkor is el kell végeznie, ha nem rendezünk olimpiát. Ehhez viszont a forrásai nem állnak rendelkezésre. Így ezek a beruházások belátható időn belül nem valósulnak meg. A budapestiek ennek biztos nagyon fognak örülni.
1120
2017. január 10. 20:17
A népszavazással egyetértek, de mivel kicsi ország vagyunk, ráadásul sok versenyt a fővároson kívül fognak megrendezni, ezért csak úgy korrekt a dolog, ha ORSZÁGOS népszavazás lesz - természetesen az október 2-án lezajlott referendum érvényességi feltételeivel.
adam
2017. január 10. 18:28
Nocsak, egy újabb téma, ahol Jobbik és a Ballik kéz a kézben szerelmes pillantásokat vethet egymás habzó szájára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!