Ki mögött áll Soros György? A képviselők válaszolnak

2016. november 22. 14:09

Ideje volt utánajárnunk a magyar közélet állandó forró témájának: most épp ki mögött áll Soros György? És ki fogadna el pénzt tőle? Erről faggattuk a parlamenti képviselőket a plenáris ülés előtt, sőt, a metróban is. Előkerült a fideszesek Soros-ösztöndíja, Hoffmann Rózsa tisztességes munkával szerzett pénze és Soros felesége is. Azonnali kérdések perce, negyedik adás.

2016. november 22. 14:09
Bakó Beáta

A lehető legkomolyabb, és állandóan napirenden lévő kérdést tettük fel ezúttal a parlamenti képviselőknek: ki mögött áll Soros György?

Szabó Tímea megpróbálta elviccelni a dolgot, de nagyon rosszul sikerült neki. Komolyra fordítva a szót aztán több más baloldali politikushoz hasonlóan kifejtette: Soros György fontos és hasznos tevékenységet végez. Ezt így gondolják a szocialisták is, bár a fideszesek Soros-ösztöndíját azért sem Mesterházy Attila, sem Hiller István nem felejtette el felemlegetni. Kunhalmi Ágnes – akit a nép közé leereszkedve már a metróban kaptunk el – ettől függetlenül elfogadna pénzt Sorostól, ha az MSZP-vel azonos célokat támogat. A liberális Fodor Gábor viszont bevédte a Fideszt az ösztöndíjak ügyében, szerinte nincs ebben semmi rossz.

Az ülésterembe az utolsó pillanatban beszáguldó Kövér László házelnök már a folyosó közepéről előre szigorúan közölte, hogy nem áll szóba velünk, és sajnos ehhez tartotta is magát, hiába tettük fel a kérdést a hátának. A KDNP-s Hoffmann Rózsa azt mondta Sorosról, hogy „nem lát be a háta elé”; viszont ő nem fogadna el pénzt tőle, mivel elég neki az, „amit tisztességes munkával megkeres”.

A Jobbikból Hegedűs Lorántnét kaptuk el, akitől megtudtuk, hogy Soros a migrációt és abortuszt támogató civil szervezetek, és persze a Fidesz prominensei mögött áll. A támogatás elfogadására vonatkozó kérdésünkre pedig senki mástól nem kaptunk ennyire nyomatékos választ.

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2016. november 24. 12:16
Soros kezében az egész magyar ellenzék! Így már érthető a sok tüntetés, az eszeveszett támadások a magyar kormány, és Orbán ellen!
korona
2016. november 24. 07:20
(bemásotírás)----------------------------------------------------------------- "CIVIL" STERVEZETEK, AMELYEKET SOROS PÉNZZEL TÁMOGAT Itt a Soros-horda részletes magyarországi listája - ennyi álcivil, ultraliberális, felforgató szervezet veszélyezteti a demokráciát 2016. november 18. 09:02 Pár nappal az amerikai elnökválasztás előtt váratlanul közzétette 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját az egykori magyarországi zsidó, Soros György alapította Open Society Foundations, azaz Nyílt Társadalom Alapítványok. Az eddig inkább rejtőzködő szervezet beszámolójából kiderül, hogy összesen hatvanöt civil szervezetet, egyesületet, alapítványt támogatott az elmúlt esztendőben több mint négymillió dollár, azaz egymilliárd forint feletti értékben. Az OSF a most megjelent beszámolóban nyomatékosan hálózatnak nevezi magát, amely a világ több mint száz országában több száz csoporton keresztül küzd az úgynevezett „nyílt társadalom” eszményéért. Talán biztosak voltak Hillary Clinton győzelmében, mindenesetre négy nappal az amerikai elnökválasztás előtt honlapján közzétette 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját a Soros György alapította Open Society Foundations (OSF). Mindez meglepő annak tükrében, hogy a szervezetre eddig inkább a rejtőzködés volt jellemző, a magyar honlapon az elmúlt két évben mindössze tizenhárom alkalommal jelentkeztek valamiféle közlendővel. Ezek egyike a november 4-én közzétett „A Nyílt Társadalom Alapítványok magyar támogatottjai 2015” című bejegyzés, amelyben „örömmel és büszkeséggel” mutatják be azokat a szervezeteket, amelyeknek Magyarországon van a székhelyük és/vagy jelentős tevékenységet folytatnak hazánkban. Az alábbi dokumentum a 2015-ben nyújtott támogatásokat tartalmazza. A lista a támogatások teljes összegét tünteti fel. A támogatások időtartama változó, 1 és 36 hónap közötti is lehet. Néhány esetben a támogatott tevékenység 2015 után is folytatódott – olvasható a felvezetőben. Eszerint azért esett a választás 2015-re, hogy egy teljes évet tekinthessenek át, a 2016-os évre vonatkozó adatok ugyanis egyelőre nem állnak rendelkezésre. Míg eddig legfeljebb kéttucatnyi, Soros György által támogatott civil szervezet, egyesület, alapítvány neve forgott a közbeszédben, a mostani beszámolóból kiderül, hogy összesen hatvanöten élvezték 2015-ben a spekuláns „jótékonyságát” több mint négymillió dollár, azaz egymilliárd forint feletti értékben. A Korai gyermekkor és oktatás címen az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány, a Zöld Pók alapítvány, a Kompánia Alapítvány, a Partners Hungary Alapítvány, az Igazgyöngy Alapítvány, a Közép-európai Egyetem, a Te IS Alapítvány, a Miradouro Kft., a NIOK Alapítvány, a Szama da Noj – Vigyázz Reánk Egyesület, az Élménylelő Ifjúsági Egyesület, a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány, a Liget Műhely Alapítvány és a Centrópia Alapítvány részesült összesen 278 035 dollár, azaz nyolcvanmillió forintnyi támogatásban. Az Egyenlőség és antidiszkrimináció címszó alatt a Másság alapítvány, a Romédia Alapítvány, az Európai Roma Jogvédő Központ, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Partners Hungary Alapítvány, a PATENT Egyesület és a Közép-európai Egyetem részesült összesen 643 915 dollár (186,7 millió forint) támogatásban. Egészségügyi jogok címen továbbá a Pécs-baranyai Hospice Alapítvány kapott 14 990 dollárt, azaz közel 4,3 millió forintot. Mindezek az összegek azonban eltörpülnek az "emberi jogokkal, a demokratikus gyakorlattal" és a korrupcióval foglalkozó szervezeteknek nyújtott támogatások mellett. Az Emberi jogi mozgalmak és intézmények címszó alatt szerepel a Civil Rádiózásért Alapítvány, a Magyar Szegénységellenes Alapítvány, a Marom Klub Egyesület, a Vasas Szakszervezet Hoya Zrt.-nél működő mátészalkai alapszervezete , a Magyar Helsinki Bizottság, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete, az Olaszliszka Roma Közhasznú Egyesület, a Civil Művek Közművelődési Egyesület, a Magyarországi Európa Társaság, a Kfib.hu Közhasznú Nonprofit Kft., az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft., a Transparency International Magyarország Alapítvány, az Akciókutatók a Fenntarthatóságért Egyesület, az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület, a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület, az Opera Közhasznú Kulturális Egyesület, az Új Tér Alapítvány, a Szivárvány Misszió Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület, a Tilos Kulturális Alapítvány, a Történelemtanárok Egylete, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, a Policy Solutions Politikai Elemző Kft., a Nyitott Európáért Egyesület, a NIOK Alapítvány és a Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. Ezeket a szervezeteket Soros György összesen 1,5 millió dollárral, közel 441 millió forinttal támogatta. Demokratikus gyakorlat címen a Közép-európai Egyetem, a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület, a Political Capital Kft., a Verzió Film Alapítvány, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesület, illetve a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Kft. mintegy 1,1 millió dollárt, közel 320 millió forintot kapott. Információs és digitális jogok címen a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Független Újságírók Alapítványa, illetve az Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. 463 388 dollárt, azaz 134,3 millió forintot kapott, míg Igazságügyi reform és a jogállamiság címen a Magyar Helsinki Bizottságnak újabb 105 ezer dollárt, 30,4 millió forintot juttattak. A beszámolóból kitűnik, hogy a hatvanöt támogatott szervezet közül több kategóriában is szerepel, azaz kiemelt szereppel és a legtöbb támogatással bír a Magyar Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft., a Transparency International Magyarország Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület, és a Political Capital. A Magyar Idők már júniusban feldolgozta a kormányellenes „civil” szervezetek 2015-ös pénzügyi beszámolóit. Ezekből egyértelműen kiderült, hogy bár a tagdíjak és az egyszázalékos felajánlások – azaz valós társadalmi támogatottság alapján – életképtelennek bizonyulnak, Soros Györgynek és sok esetben Brüsszelnek köszönhetően mégis rendre évi százmilliókból kongathatják a vészharangokat. Honlapján az OSF november 4-én egyébként még egy bejegyzést megjelentetett Epizódok a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának több mint 30 éves magyarországi tevékenységéből címmel. A szervezet ebben nyomatékosítva hálózatnak nevezi magát, amely a világ több mint száz országában, több száz csoport támogatásán keresztül küzd a „nyílt társadalom” eszményéért. A Magyar Idők még júliusban számolt be arról, hogy 2025-ig szóló Magyarország-projektet indított tavaly júniusban az OSF. A szervezet angol nyelvű honlapján található felhívásból kiderült, a Magyarország-projekt célja, hogy ösztönözze a hosszú távú liberális politikai gondolkodás kifejlődését Magyarországon, közelítse egymáshoz az uniós és a magyar gondolkodást, különös tekintettel a kiemelt területekre, mint a migráció és a menekültkérdés, vagy az átláthatóság és a számonkérhetőség. A másik legfőbb cél a közösségszervezés. „A Magyarország-projekt erősíti a civil aktivitást, közösségi önszerveződést, valamint a közösségi jogvédelmet Magyarországon oly módon, hogy civilek csoportját megerősítve ezek képesek lesznek nyomást gyakorolni a döntéshozókra. A támogatja a helyi közösségszervező csoportokat és az alternatív online közösségeket, az egy cél érdekében összegyűlő aktivistákat s nyomáscsoportokat” – állt az OSF felhívásában. Magyar Idők nyomán
noMores
2016. november 23. 23:51
Ez a fideszes soros-para bamulatos. Putyin segget meg fenyesre. Bravo!
illiberator
2016. november 23. 22:08
Az is nagy kérdés, ki áll Soros György mögött? Sztem féktelen pénzéhségében a gazdag Szaúd-Arábiából kap hihetetlen összegeket. Cserében muzulmánokkal telepíti be az EU-t, az általa bérel PC sajtó, politikusok pedig lebénítják a keresztény nemzetállamok cselekvőképességét. Trump még talán segíthet valamit ez ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!