Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A holland szélsőjobb vezérével kávézott Orbán

2016. október 14. 14:19

A Magyar Időknek adott interjút a radikális jobboldali holland Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders, aki amellett, hogy megdicsérte Magyarországot, amiért az szerinte tisztában van identitásával, lényegében lemoszkvázta Brüsszelt és azt is mondta, hogy Hollandia lényegében egy nagy no-go zónává válik lassan. Wilders elárulta azt is, hogy magyar származású feleségével gyakran jár hozzánk, legutóbb pár hete voltak itt, amikor Orbán Viktorral is találkozott, amit a miniszterelnök sajtófőnöke meg is erősített azóta.

2016. október 14. 14:19

Magyarország követendő példa kéne hogy legyen Európában, hiszen a magyarok tisztában vannak az identitásukkal – erről Geert Wilders, a holland Szabadságpárt bevándorlóellenes nézeteiről ismert vezére beszélt a Magyar Időknek adott, pénteken megjelent interjújában. Szerinte a nyugat-európai államok szinte megfeledkeztek nemzeti identitásukról, és csak magukat áltatják, amikor a kultúrák egyenlőségéről beszélnek. 

A politikus a kvótanépszavazás eredményét nagyszerűnek nevezte, mondván „itt egy újabb bizonyíték, hogy az európaiak nem akarják, hogy Brüsszel ráerőszakoljon valamit a nemzetállamokra”. Szerinte Magyarország nagyon bátran cselekedett, és ellenállt a nyomásnak. A demokrácia és a nemzeti identitás kéz a kézben jár a nemzetállamisággal, amit az Európai Unió szép lassan térdre kényszerít – vélte, hozzátéve, a magyarok tudják hogy kicsodák, jól ismerik a történelmüket és a vallásukat, amit a legtöbb európai állam nem mondhat el magáról.

Ha az otthonunkban nem dönthetünk arról, hogy kiket látunk vendégül, és a vendégek mikor távozzanak, valójában nincs is otthonunk” – fogalmazott a politikus, aki biztos benne, hogy az Európai Unió és az eurózóna csillaga leáldozott.

Az iszlám dominál és elfojt

A menekültekről szólva azt mondta: néhányan talán képesek az integrációra, de a többségük iszlám országokból származik, és a miénktől teljesen eltérő kultúrkörből jön. Szerinte az iszlám és a demokrácia, illetve az iszlám és a szabadság nem fér meg egymás mellett. „Az iszlám nem integrálódik vagy asszimilálódik, hanem dominál és elfojt” – fogalmazott. 

Geert Wilders szerint nem véletlen, hogy az egykori Kelet-Európa – beleértve a szlovákokat, a lengyeleket és a cseheket – tiltakozik, hiszen ők már találkoztak a totalitarizmussal a szovjet elnyomás idején, és most felismerik a veszélyt. Azt mondta: „mi nyugaton csak most kezdünk ismerkedni vele, Brüsszel bizonyos értelemben a mi Moszkvánk”. Úgy értékelte: a kultúránk, az identitásunk és a szabadságunk túlélése múlik az iszlám bevándorlás megállításán.

A no-go zónákról

Arra a kérdésre, hogy Hollandiában vannak-e no-go zónák, azt válaszolta: attól függ, hogyan definiáljuk ezeket. Hozzátette: vannak kerületek, ahol nem élnek hollandok, közvetetten vagy közvetlenül a saría érvényesül, a ramadán idején pedig akár meg is verhetik a rövid szoknyát viselő nőket.

„Hollandia kapcsán azt is mondhatnám, hogy lassan az egész ország egy no-go zónává válik” – jelentette ki. Hozzátette: el lehet menni Malmőbe, Brüsszelbe vagy Londonba, ott is vannak olyan helyek, amelyekre akár használható a no-go zóna kifejezés, hiszen a hatóságok nehezen szereznek érvényt a törvényeknek.

Orbánnal kávézott

Geert Wilders az interjúban arról is beszélt, hogy pár hete Magyarországon járt magyar származású feleségével, és akkor Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI ezzel kapcsolatos megkeresésére azt mondta: „Geert Wilders úr beköszönt Orbán Viktorhoz, és kávéztak egyet”. (MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2016. október 15. 08:17
Undorító alak,illik a csuti paraszthoz...
noMores
2016. október 14. 23:07
Nagy öröm, hogy ilyen fasza barátai vannak Bástya elvtársnak!
Bástyaelvtárs
2016. október 14. 20:28
hiába na, a szemetet összefújja a szél. Orbán kivel mással haverkodhatna? Csak a radikálisok állnak már le vele Európában. Azon kívül pedig közép ázsiai diktátorok. Egyébként szép lassan kiíratkozunk a demokratikus európai országok családjából.
vigyor
2016. október 14. 18:58
...továbbra sem értem, mitől válna valaki a bevándorlásellenesség miatt, szélsőjobb oldalivá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!