Gyurcsány: Még nincs diktatúra, önkény az, ami itt van

2016. október 13. 12:21

A DK elnöke szerint az önkény szó tökéletesen írja le Orbán Viktor rendszerét. Gyurcsány Ferenc úgy látja, már csak azért sincs még diktatúra, mert még lehet ellenzéki pártot alakítani.

2016. október 13. 12:21

„Én az önkény kifejezést használom” – mondta Gyurcsány Ferenc az Orbán-kormányról csütörtök reggel az ATV-ben, megemlítve, hogy a friss HVG-ben Kornai János különböző szempontok szerint elemezte a demokráciákat, az önkényuralmakat és a diktatúrákat. A DK elnöke szerint briliáns Kornai elemzése: „Az önkény tökéletesen kifejezi, ami itt van. Még nem diktatúra. Például még azért lehet ellenzéki pártot alakítani.”

Gyurcsány Ferenc az ATV csütörtök reggeli műsorában arról is beszélt, hogy bár a közvélemény nem látja még, de a demokratikus oldal együttműködése sokkal jobb, mint korábban: például Karácsony Gergellyel (Párbeszéd) és Szigetvári Viktorral (Együtt) is konstruktívabb beszélgetések folynak. A kétfarkú kutyapártról Gyurcsány azt mondta, kellemes színfoltja volt a népszavazási kampánynak, hiszen kell néha nevetni is.

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2016. október 14. 19:50
A szemkilövés hol lehet a gyurcsányi skálán???
gyaloggos
2016. október 14. 17:58
ccccc! Együtt meg Párbeszéd... A két párt együttesen nem éri el az 1 %-ot. NEM mellékesen, már a baloldalon is látják végre, hogy a baloldal erősödésének legfőbb akadálya maga balfaszferkó. Nekünk persze ez kifejezetten jó, meghozza ő még a 3. "lottó ötöst" is a FIDESZ-nek!
kjkj945
2016. október 14. 15:58
Még nincs diktatúra, de ha böszme hatalomra kerül, akkor lesz!!!
atila68
2016. október 14. 08:44
Addig jó míg Gyurcsány él.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!