Lúgos támadó orvos: súlyosítana az ügyészség

2016. május 10. 10:48

Súlyosításért fellebbezett az ügyészség a lúgos támadással vádolt orvos ügyében. A civilben gyermekorvos férfi azért került bíróság elé, mert lúggal leöntötte volt barátnőjét.

2016. május 10. 10:48

Súlyosításért, hosszabb szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett az ügyészség a lúgos támadással vádolt orvos ügyében - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

A vád szerint a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos ügyében a Fővárosi Törvényszék május 4-én elsőfokú ítéletet hozott: a bíróság B. Krisztiánt bűnösnek mondta ki aljas indokból, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és kifosztás bűntettében. A férfit négy év börtönbüntetésre ítélték, továbbá hat évre eltiltották a közügyektől és öt évre az orvosi hivatástól - emlékeztettek a közleményben.

Lúggal öntötte le 

A férfi a vád szerint 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét, aki emiatt életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az ítélethirdetést követően a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, az ügyészség akkor három nap gondolkodási időt kért.

Felmondták az orvos szerződését

A terézvárosi önkormányzat hétfőn felmondta az első fokon elítélt orvos szerződését. Mint a VI. kerületi önkormányzat honlapján megjelent közleményben olvasható, a helyi képviselő-testület rendkívüli ülésen tárgyalta meg a kerületben gyermekorvosi praxist kapott, első fokon elítélt B. Krisztián foglalkoztatásával kapcsolatban kialakult helyzetet.

Azt írták, hogy az ítélet meghozatala utáni naptól az önkormányzat határozott kérésére B. Krisztián semmilyen módon nem vesz részt Terézvárosban gyermekek egészségügyi ellátásában, ugyanakkor élő szerződés volt az őt alkalmazó Szociális Oktatási és Szervezési Kft., a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat és az önkormányzat között.

A testület kinyilvánította, nem kíván ilyen súlyos bűncselekmény első fokon elítélt vádlottjával együtt dolgozni, továbbá azt is: ha az orvos nem hallgatta volna el, hogy ellene büntetőeljárás folyik, akkor biztosan nem szavazták volna meg korábban a kft.-vel kötött szerződést.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2016. május 10. 14:47
Mivel fokozásról van szó, veled értek egyet. (Amúgy a rendszerezetlen gondolkodás terméke a sok (új?) szó. )
Morgen
2016. május 10. 12:36
Nagy baj van minálunk a fiúk és lányok, úgy általában a gyermekek nevelésével. A mindent azonnal akaró és megkapó kénye-mónyák egyik legnagyobb "érve" a bosszú. Akinek öt-hat évesen is szabad belerúgnia az anyjába-apjába, nagymamájába, mindenféle ejnye-bejnye nélkül, annak később mindent "szabad". Nemrégen hallottam egy anyukától: Esze ágában sincs tisztességesnek nevelnie a gyerekét, mert itt csak az erőszakos megy valamire.
bölcsuhú
2016. május 10. 11:03
S ha másodfokon felmentik, akkor ezek a marhák visszaveszik? Vagy csak elkönyvelik, hogy ártatlanul tönkretették? Miért nem várják meg a végleges, jogerős itéletet? Megbolondult a világ? Mindenki a média által közölt hülyeségeknek hisz vakon és mint a szentírásban? Nincs kizárva, hogy ő volt a tettes, de semmilyen bizonyíték sincs ellene! Sőt, a közvetett bizonyítékok mellette szólnak.
csender
2016. május 10. 10:56
==A civilben gyermekorvos férfi...== És köpenyben talán fehér Oozaru?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!