Az iszlamizmus a nácizmussal és a leninizmussal rokon

2015. november 23. 13:06

A párizsi terrortámadások nem csak a Nyugat, hanem a muszlim világ ellen is irányultak.

2015. november 23. 13:06
Pál Benedek
Danube Institute

„A párizsi terrortámadások nem csak a Nyugat, hanem a muszlim világ ellen is irányultak. (...) Az az állítás, hogy az iszlamizmus ellentétes az iszlámmal, nem valami kifacsart válasz a párizsi eseményekre. Qanta Ahmed szerint ez az egyetlen végkövetkeztetés, ami levonható, ha komolyan megvizsgáljuk az iszlám alapelveit.

Bassam Tibi, a damaszkuszi muszlim tudós hat olyan iszlamista alapelvet ír le, amelyek mind újak és nincs sok közük az iszlámhoz.

Az első alapelv az iszlamisták új világrend elképzelése, amely egy diktatórikus világkalifátust takar. Ahmed szerint a „dawla” szó, amelyet „iszlám, mint államnak” lehet fordítani, nem jelenik meg a Koránban. A második az iszlamista berendezkedés létrehozása demokráciákban. Az iszlamisták szívesen indulnak választásokon, de amint hatalomra kerülnek, fel is számolják azt. A harmadik a zsidóknak az iszlám főellenségeként való beállítása. Ezáltal az antiszemitizmus az iszlamista projekt központi eleme lesz, ahogy azt a Hamasz alapító kartája is állítja. A negyedik a klasszikus dzsihád terrorista dzsihádizmussá alakítása.

Az ötödik alapelv a sharia törvény iszlamista alkalmazása. Ez nem az a sharia, ahogy a Koránban le van írva, hanem annak egy olyan torzított változata, amelynek célja egy történelmi előzmény nélküli totalitárius rendszer létrehozása. Az Iszlám Állam többször bebizonyította, hogy a sharia iszlamista verziójában nincs helye kegyelemnek. Sadakat Kadri brit jogász szerint ez a fajta könyörtelen büntetés azonban hiányzik magából az iszlámból. Egy olyan barbarizmus terjed a modern muszlim világban, amely még a középkori időkben is szokatlan volt. Kadri szerint az öt évszázados ottomán jogtörténelemben nincs példa halálra kövezésre. A hatodik pedig az erkölcstelenség és a hitelesség iszlamista elképzelése. Az iszlamizmus vizsgálata során újra és újra kiderül annak az iszlámmal ellentétes természete. Bassam Tibi szerint az iszlamizmus a nácizmussal és a leninizmussal áll párban, mivel egy olyan ideológia, amely szintén egy totalitárius államot akar létrehozni. Mivel az emberiség nagyjából negyede muszlim, az ellentét a polgári iszlám és a totalitárius iszlamizmus között mindenki számára lényeges.

Ez az új ideológia a totalitarianizmus egy formája, de nem a középkori iszlám az eszmei forrása, hanem a 20. századi fasizmus. Az iszlamizmus a régi iszlám köntösét ölti magára, de a módszerei és ideológiája rémisztően modern.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2015. november 24. 07:52
Az iszlámizmus a náizmussal, a kommunizmussal rokon, a német kancellár meg a hitlerizmussal.
Akitlosz
2015. november 24. 01:05
Nem rokon. Egyesek mindent összemosnak, ami eltér az ő ideológiájuktól.
kovinick
2015. november 23. 23:14
Pontosan megegyezik az említett eszmékkel. Csak ezt a pc európai politikusok soha nem akarják felismerni! Már a virtuális valóságban élnek. Az "ész trónfosztása", persze nem úgy, ahogy Lukács György gondolta.
Syrius Black
2015. november 23. 21:03
A legfontosabbat felejti el a szerző : Muszlimok tonnái jönnek HOZZÁNK. És egy európai sem igyekszik pl. Szaúd- Arábiába. Meg sem tehetné. Miről is beszélünk akkor ? Ha nem lenne olajbiznisz, akkor akkor az arabok azok lennének, amik valójában : primitív vallásukban fetrengő, ostoba, fanatikus majmok. Most viszont, a mesterségesen kreált, ásványkincsektől, mobileszközöktől függő államok rettegnek tőlük. A szaudi hercegeknek, az Öböl menti araboknak semmilyen természetes jogosultságuk nincs ahhoz a mérhetetlen hatalomhoz és pénzhez, amivel rendelkeznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!