A Nyugat vs iszlám: a háború nem ért véget

2015. november 20. 12:07

Az iszlám egyik ágának mozgatórugója a Nyugattal való háború. A való világban agresszió folyik és nem csak mikroszinten. A való világban a háborúkat győzelemmel vagy azoknak elvesztésével kell lezárni.

2015. november 20. 12:07
Rózsa Kitti
Danube Institute blog

„Az iszlám egyik ágának mozgatórugója a Nyugattal való háború. Eközben Barack Obama bejelenti, hogy ő lesz az az elnök, amely beszünteti a háborúkat. McCarthy azt a kérdést teszi fel, hogy ez valóban nemes lépés-e? Olyan Amerikára utal, amely képviseli a nyugati értékeket?


A való világban agresszió folyik és nem csak mikroszinten. Nem fejezhetünk be háborúkat úgy, hogy kijelentjük, véget értek, hogy megindításuk téves volt, vagy hogy valójában ellentétben álltak az értékeinkkel. A való világban a háborúkat győzelemmel vagy azoknak elvesztésével kell lezárni.

Andrew C. McCarthy szerint ha azt mutatjuk, hogy készen állunk veszíteni, veszíteni is fogunk. Ha úgy teszünk, hogy egyetértünk az ellenfél kritikájával, így remélve, hogy megnyugtatjuk, csak még több támadásnak és még több tömeggyilkosságnak leszünk kitéve. (...)

A szerző szerint az ellenséget nem nyűgözi le, hogy Obama kijelentette a háború végét: ezt megfutamodásnak, a harckészség hiányának, és a győzelemre való törekvés elmulasztásának is tartják.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hirundo
2015. november 20. 22:28
A háborúkat győzelemmel vagy vereséggel szokás befejezni. És az Iszlám Államot nagyon nehéz lesz legyőzni, mivel az eszmény 1 milliárd mohamedán fejében él tovább.
matykox
2015. november 20. 22:03
Jőzusom. Ki a füsz ez a k/d-csa? Ilyen szarságok, mint "mikroszinten". Meg "győzelemmel vagy azok elvesztésével". Ez se tanult magyariul? ELMENT AZ ESZÜK, hogy ilyen, beszélni sem, írni sem tudó hülyét szemléznek???
Antigoné
2015. november 20. 13:40
Obama egy kizsigerelt kesztyűbáb lett. Nézzük csak meg a hat évvel ezelőtti képeit: öntudatos, laza, optimista fiatal ember. Ma: öregedő, megkeseredett roncs. Így jár, aki eladja magát a hatalomért.
Google
2015. november 20. 12:23
Ja, és mielőtt még Obama véget vet a háborúknak, nos, azelőtt még lehallgatja Merkelt, Junkert és Hollandot. És hogy mese is legyen a dologban: hadat üzen a világ fegyverkereskedőinek. Szép álmokat, Európa!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!