Vannak még határai Európának?

2015. augusztus 14. 11:04

Ki ellenőrzi az EU külső határait? Az EU országai elvesztették a lehetőséget, hogy meghatározzák, kit fogadnak be társadalmaikba és kit nem?

2015. augusztus 14. 11:04
Pál Benedek
Danube Institute blog

„Több mint fél évszázaddal a második világháború vége és az európai integráció kezdete után a nemzeti határok továbbra is fontos szerepet játszanak a kontinensen. George Friedman a Stratfor honlapján megjelent írásában három válságot elemez napjaink Európájából. Igaz, hogy a három válság nagyon is különböző, de szerinte mindegyik az európai határokról szól, arról, hogy ezek a határok mit jelentenek és ki ellenőrzi őket. (...)

A szerző úgy látja, hogy az egyik válságot a Közel-Keletről áramló muszlim menekültek tömegei jelentik, amely kihívást jelent ezen alapelvek számára. A jelenlegi közel-keleti káosz egy Európába tartó hatalmas menekültáradatot hozott létre. A korábbi muszlim bevándorlást ezzel szemben maguk az európaiak bátorították, hogy a második világháború után hiányzó munkaerőt pótolják. Először az európaiak csupán mint ideiglenes itt tartózkodókként tekintettek ezekre az emberekre. Később azonban a többségük letelepedett és állampolgárságot kapott.

Ezzel párhuzamosan megjelent a multikulturalizmus doktrínája. Friedman szerint ez egyszerre volt a tolerancia gesztusa és annak az implicit elfogadása, hogy némely muszlim nem volt hajlandó az asszimilációra. Tehát már akkor kihívást jelentett az európai nemzeteszme számára az idegen kultúrák asszimilációja. A teljes integráció kudarca, illetve részben a terroristatámadások miatt az európaiak nagy része veszélyként kezdte érzékelni a muszlimokat. Ez váltotta ki, hogy több ország a belső határok feltámasztásáról kezdett el beszélni, amely viszont nem csak a muszlim bevándorlókat, hanem az európai munkavállalókat is érintené. A legújabb hullám csak újabb szintre emelte a problémát.

Ha egy migráns belép az Unió területére, a többi ország képtelen megakadályozni a mozgásban. A szerző szerint ez felveti a kérdést, hogy ki ellenőrzi az EU külső határait. Spanyolország dönti-e el, hogy ki lép be Spanyolországba vagy az EU? Ki dönti el, hogy a munkaerő szabad áramlásába a menekültek szabad áramlása is beletartozik-e? Friedman véleménye szerint ha beletartozik, akkor az EU országai elvesztették a lehetőséget, hogy meghatározzák, kit fogadnak be társadalmaikba és kit nem. Ez a kérdés a nemzetállam lényegét érinti, ugyanis az önrendelkezés elve szerint a nemzetállam fel van jogosítva ennek a kérdésnek az eldöntésére és kikényszerítésére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2015. augusztus 14. 22:59
Kedves Mandis Kommentelők! Kérlek benneteket, hogy ennek a kohntalan és vakhangya nevű trógernek a kommentjeire egyáltalán ne válaszoljatok, mivel így minden topicot tönkre tudnak tenni. Packó
egyetmondok
2015. augusztus 14. 22:01
Az Eu nemzetállamai egyelőre egymásra tologatják ezt az ügyet ,s akadnak köztü(n?)k olyan hangok is,amelyek az EU közép-kelet európai "polgárait" (ilyen polgárság persze nincsen)éppen olyan gazdasági bevándorlónak tekintik,mint a magyarok pl.a Közel-Keletről érkezőket. A helyzetet csak tovább bonyolítja,hogy pl.Magyarország az Alaptörvény szerint nem is nemzetállam...
csurcsányi
2015. augusztus 14. 21:50
Európa vége ott van ahol az utolsó keresztény templom van!
csurcsányi
2015. augusztus 14. 21:47
A keresztény Európát a különböző hódítóktól csak Magyarország védte meg! A tatár és utána török ellen mi voltunk az utolsó védő bástya,mi közben a művelt nyugat-európa állandóan összejátszott a támadó ellenséggel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!