Tuzson: A határzár az egyik legjobb megoldás

2015. július 07. 12:33

Tuzson Bence szerint minél előbb ki kéne hirdetni az illegális bevándorlás elleni fellépés érdekében elfogadott törvénymódosítást. A fideszes politikus szerint a határzár az egyik legjobb megoldás az illegális határátlépés meggátolására.

2015. július 07. 12:33

Az illegális bevándorlás elleni fellépés érdekében elfogadott törvénymódosítás mielőbbi kihirdetését szeretné a Fidesz, hogy a hatóságok minél gyorsabban felkészülhessenek a jogszabály alkalmazására – közölte a kormánypárti frakció szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Tuzson Bence emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlésben hétfőn megszavazott törvénymódosítás rendezi a magyar-szerb határra tervezett műszaki határzár kérdését, és rendelkezik a menekültügyi eljárások gyorsításáról. Közölte: Kövér László házelnök megküldte a jogszabályt a Sándor-palotába, így az elfogadott törvény már Áder János államfő előtt van.

A szóvivő jelezte, az idén már – hétfőig – 72 893 ember érkezett illegálisan Magyarországra, főként a déli határon keresztül, ami azt vetíti előre, hogy ha minden így megy tovább, akkor ez a szám az év végére elérheti a 120-130 ezret, szemben a tavalyi mintegy 43 ezerrel.

A határzárral kapcsolatban a törvénymódosítás közérdekű használati jogot ad a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított tízméteres sávon belül – ismertette Tuzson Bence, aki szerint a határzár az egyik legjobb megoldás az illegális határátlépés meggátolására. A kerítés megépülését firtató felvetésre azt válaszolta, hogy szakmai kérdésről van szó, de „senki nem fog tétlenkedni”, arra számítanak, hogy a műszaki határzár néhány hónap alatt megépül.

A jogszabály többi rendelkezése közül megemlítette, hogy az ismételt menedékkérőket gyorsított eljárásban lehet majd kiutasítani Magyarországról, valamint azt is, hogy ha a menedékkérő a menekültügyi eljárás alatt 48 óránál hosszabb időre hagyja el engedély nélkül a neki kijelölt helyet, megszüntethető az eljárás. Kiemelte továbbá, hogy a visszatartási idő 12-ről 24 órára emelkedik.

A frakciószóvivő fontosnak nevezte, hogy a parlament kivételes eljárásban tárgyalta a törvényjavaslatot. Hozzátette ugyanakkor, hogy sokan nem szavazták meg a kivételes eljárást, példaként megnevezte a jobbikosokat. „Nem értjük ezt a magatartást. Miért gondolták azt, hogy e probléma elhúzása (...) hatásos lehet?” – kérdezte.

Azzal kapcsolatban, hogy egyes boltok piaccá nyilváníttatják magukat – hogy vasárnap is nyitva lehessenek –, Tuzson Bence azt mondta: mindenkinek be kell tartania a szabályokat, az Országgyűlés nem véletlenül hozott törvényt a vasárnapi pihenőnapról. Ha valaki kiskapukat talál a jogszabályban, azt meg kell vizsgálni, és ha jogalkotásra van szükség, reagálni kell – közölte.

A Quaestor-kötvényesek hamarosan kezdődő kárrendezésével összefüggésben a Fidesz-frakció szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban nem volt ilyen kártalanítási folyamat Magyarországon. Sajnálatos ténynek nevezte ugyanakkor, hogy egyes bankok az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordultak, így ugyanis – mondta – a Quaestor-ügyben a kártalanítás két részletben valósul majd meg, az első körben ügyfelenként 6 millió forintig.

Annak érdekében, hogy az ezen összeg fölötti kártalanítások is minél gyorsabban megtörténhessek, a Fidesz arra kéri az Ab-t, mihamarabb hozza meg ezzel kapcsolatos döntését – mondta Tuzson Bence.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dudly55
2015. július 07. 15:34
Hogy engedheti a Mandiner ezt a színvonaltalan hozzászólás cunamit. Megkérdezem egyáltalán emberek ezek, akik aknamezővel, kerítésbe vezetett árammal, gépfegyverrel akarják megakadályozni a menekülteket?
csuka
2015. július 07. 13:50
"Amíg az éjjel-nappal hazudozó Viktor és sleppje habzó szájjal harsogja, hogy minden "menekültet" hazazavarnak, bezárják a menekülttáborokat, és egyébként is, nem fogják elvenni a munkát, meg takarodjanak innen és hasonló lózungok, addig szép csendben megjelentek a Belügyminisztérium Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapjának pályázati felhívásai." Forrás: https://kuruc.info/r/2/145355/ https://youtu.be/NlhVKmRAvnA
HattoryHanzo
2015. július 07. 13:46
Jaja, a népvándorlások már csak olyanok, hogy egy kerítéssel útjukat lehet állni. Nyilván. Persze a bólogató csicskák nem is képesek/nem is akarják felfogni, mekkora hülyeséget beszél már megint a kis felcsúti gézengúz, de hát tudjuk, a bevándorlók nem dolgoznak, és elveszik előlünk a munkát. A Fidesz megmaradt szavazói között az egy főre eső idióták száma 1,2 . Agyrém.
kukagyerek
2015. július 07. 13:23
"Tuzson: A határzár az egyik legjobb megoldás" ........... A legjobb megoldás az lenne, ha eltakarodnál a bandáddal együtt! + a baloldali elvtársaitok is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!