Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ezt mondta Orbán a multikulturalizmusról

2015. május 20. 16:41

„Mi sohasem voltunk multikulturális társadalom, sohasem fogadtunk be a gyarmatainkról érkezett bevándorlókat” – fogalmazott Orbán Strasbourgban.

2015. május 20. 16:41

Felkapta a magyar sajtó Orbán Viktor multikulturalizmusról szóló kijelentéseit, amik kedden, Strasbourgban, a Magyarországgal foglalkozó európai parlamenti vita előtt tartott sajtótájékoztatóján hangoztak el. A PestiSrácok.hu közölte a teljes sajtótájékoztató felvételét. Orbán szó szerint ezt mondta a multikulturalizmus kérdéséről (a sajtótájékoztató két részletének pontos leirata):

„Tudomásul kell venni, hogy kétfajta országcsoport létezik az Európai Unióban. Vannak a volt gyarmattartó országok és azok, akik sosem voltak gyarmattartóak, és ezért kulturálisan is másképpen viszonyulnak a bevándorlás kérdéséhez, ezt nekünk is meg kell értenünk. Meg kell értenünk azokat az országokat, akiknek ez nem probléma, hiszen mint volt gyarmattartók, mindig is ismerték azt a birodalmi gondolkodásmódot, hogy a gyarmatosított országokból nagyobb néptömegek érkeztek hozzájuk. Erre föl vannak készülve, ezzel együtt élnek, ennek megvan a kultúrája náluk. Magyarország sosem volt ilyen ország, nem is lesz ilyen ország; mi értéknek tekintjük azt, hogy Magyarország egy homogén ország kultúrájában, gondolkodásmódjában, civilizációs szokásaiban meglehetősen homogén képet mutat. Szerintünk ez egy érték, nem is szeretnénk ezt föláldozni. De nem akarjuk elvitatni a jogát azoknak az országoknak sem a bevándorlók befogadásához, akik egyébként ehhez hozzászoktak és így akarják megoldani a problémáikat. Ezért javasoljuk, hogy egy lehetetlen közös nevező helyett inkább minden tagállamnak adjuk meg a jogot, illetve adjuk vissza az őket természetes módon megillető jogot, hogy eldöntsék, akarnak-e bevándorlókat a saját hazájuk területén vagy nem.” (...)

„Ha önök végigmennek ma Európán, akkor láthatják ezeket a konfliktusokat és én meg vagyok arról győződve, hogy miután nekünk, magyaroknak az ilyen típusú konfliktusok kezeléséhez nem fejlődtek ki a képességeink, mert mi sohasem voltunk multikulturális társadalom, sohasem fogadtunk be a gyarmatainkról érkezett bevándorlókat, ezért a közép-európai térségben a bajok még annál is nagyobbak lennének, mint amit ma számos nyugat-európai országban látunk.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2015. május 21. 10:21
választópolgár [Hozzászóló kiszűrése] 2015. május 21. 00:23 a brüsszeli bürokraták pontosan tudják hogy mit csinálnak és annak mik lesznek a következményei. Európa felhígítása és az őslakos nemzetállamok legyengításe, egy hosszútávú terv része." "...A politikai szabadság gondolat, nem pedig tény. Ezt a gondolatot csalétekül kell tudni használni, valahányszor szükségesnek mutatkozik a tömegeket saját pártunkra állítani annak megsemmisítésére, aki a hatalmat birtokolja. Könnyebben oldható meg ez a feladat, ha az ellenfél már megfertőződött az úgynevezett liberalizmussal, s ennek az eszmének kedvéért hajlandó lemondani hatalmának egy részéről. Itt egész világosan megmutatkozik elméletünk diadala: a kormány meglazult gyeplőit – az élet törvényénél fogva – azonmód új kéz veszi fel és ragadja meg, a nemzet vak hatalma ugyanis egyetlen nap sem lehet meg irányítás nélkül, és az új hatalom elfoglalja a liberalizmus által legyengített réginek a helyét. .."
VakzKommondor
2015. május 21. 10:21
Találós kérdés: Miből él habonyárpád? http://index.hu/gazdasag/2015/05/21/ezert_ad_az_mnb_1_8_milliardot_a_szazadvegnek/
VakzKommondor
2015. május 21. 10:06
látod faszfej focista, ezért kellene iskolákat építeni stadionok helyett, hogy ne ilyen uszító ostoba, önző, elfogadhatatlan, és buta emberek, és felfogások legyenek mint amilyen tE vagy.
Várkert bazár
2015. május 21. 06:34
Más példát is hozok fel. Ha egy bárkában ülök és abban van gyermekem és más gyermeke, s ha a bárkába bejő a víz, s előttem apodictice (határozottan, cáfolhatatlanul – L. Zs.) áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságok fogják hirdetni, de biz én inkább a magam gyermekét conserválom (őrzöm meg – L. Zs.) és a másikat kilököm. (…) Legyünk tisztában önmagunkkal, a magyar azelőtt mélyen aludt és most kapkod, az természetes, másképp nem is lehet, de ha mi azt mondjuk, a nemzetiség az alap, amelyre mindent akarunk rakni, magunkkal ne jöjjünk ellentmondásba és ne gondoljuk, hogy ezen elem már olyan erős, miképp minden más elemeket magába felvéve, azokat megemészteni tudná. Szép az egyenjogúsítás, de mint hű tagja a magyar fajnak, hogy túlliberálizmus által egy túlzó indulat által vezettetve a magam gyermekét dobjam ki a bárkából, ezt másokért tenni nem fogom soha, ezen hűséget minden nemzetben tudom becsülni, de miután magyarnak teremtett az Úristen, legyünk is azok, legyünk tisztán magyarok. Gróf Széchenyi István ebben is bizonyította hogy rászolgált a Legnagyobb MAGYAR címre!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!