A közfoglalkoztatásról kezdeményez társadalmi vitát az Együtt

2015. május 07. 12:03

Társadalmi vitát akar a közmunkáról az Együtt, mivel szerintük a foglalkoztatási válság Magyarország egyik legnagyobb társadalmi és politikai problémája. Az Együtt szerint „a mai közmunkahelyzet egy csapdahelyzet”. Pápa Levente kiemelte: meg kell szüntetni a visszásságokat a közfoglalkoztatás rendszerében.

2015. május 07. 12:03

A közfoglalkoztatásról kezdeményez társadalmi vitát az Együtt, amely szerint a foglalkoztatási válság Magyarország egyik legnagyobb társadalmi és politikai problémája. Pápa Levente, az Együtt alelnöke, a Váradi András Alapítvány elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a pártalapítvány a foglalkoztatáspolitikáról adott közre vitairatot, amelyben a közmunkások helyzetével és a munkaügyi központok átszervezésével foglalkoznak.

Az Együtt szerint „a mai közmunkahelyzet egy csapdahelyzet”. „A közmunkásprogram kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben méreg, de van belőle halálos dózis is” – fogalmazott Pápa Levente, hozzátéve: úgy látják, a Fidesz „a halálos dózist tervezi a következő években beadni Magyarországnak”.

Pápa Levente azt mondta: „a közmunkáscsapdából” nagyon nehéz kitörni, hiszen az adatok szerint körülbelül tíz százalékuk tud csak visszatérni a piaci munka világába. Hozzátette, problémát jelent az is, hogy olyanok bekerülnek a „közmunkáscsapdába”, akik el tudnának helyezkedni. Ennek a felszámolására azt javasolják, hogy emeljék vissza hat hónapra a munkanélküli „biztosítást”, mert ma az álláskeresőknek átlagosan ennyi ideig tart új munkahelyet találniuk.

A párt alelnöke kiemelte: meg kell szüntetni a visszásságokat a közfoglalkoztatás rendszerében, és ennek elősegítésére az alapítvány egy tematikus oldalt indít a honlapján, ahová várják az érintettek rendszerrel kapcsolatos észrevételeit. Pápa Levente közölte, a pártja által javasolt rendszer körülbelül 130 milliárd forintba kerülne évente.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. május 07. 15:41
Gyütt már ideje lenne, hogy menjen.
Akitlosz
2015. május 07. 13:39
Nem a köznek kellene foglalkoztatnia a közt. Piaci alapú adófizető munkahelyekre van szükség, nem pedig adófizetők pénzéből fenntartottakra.
alex.leopardi
2015. május 07. 12:53
káros a közmunka,faszfejek
paraklétosz
2015. május 07. 12:41
Váradi András Alapítvány. Pont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!