Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Indul a Modern városok program

2015. március 25. 13:52

Orbán Viktor szerint a vidék fejlődésének kulcs a vidéki városok fejlődése, ezért útjára indítják a Modern városok elnevezésű programot. Ennek keretében mind a 23 megyei jogú városba ellátogat majd, ahol együttműködési megállapodásokat köt majd a helyi vezetőkkel.

2015. március 25. 13:52

A vidék fejlődésének kulcsa a vidéki városok fejlődése, ezért a kormány létrehozta a Modern városok elnevezésű programot, amelynek keretében elsőként Sopronnal kötött együttműködési megállapodást – közölte a miniszterelnök szerdán Sopronban, sajtótájékoztatón. Orbán Viktor kifejtette, hogy mind a 23 megyei jogú városba ellátogat majd a következő időszakban és megállapodik a vezetőkkel az együttműködésről, és ezek az együttműködések hozzájárulnak majd a vidéki városok fejlődéséhez. 

A kormányfő elmondta, hogy Sopron esetében három fejlesztés biztosan megvalósul 2018-ig: az M85-ös kétszer kétsávos autóút megépülése Sopron és Csorna, valamint Sopron és az országhatár között, a barokk belváros felújítása, valamint a Fertő-tavi világörökségi terület fejlesztése. Az M85-ös autóút fejlesztése meghaladhatja a 100 milliárd forintot, ezt az Európai Unió a jelenlegi ciklusban nem tudja támogatni, így az adófizetők pénzéből fog megépülni – jelezte a miniszterelnök. Úgy fogalmazott, hogy 2018-ig „meg kell, hogy épüljön” az út, mert a cél az, hogy addigra az összes megyei jogú várost bekapcsolják az autópálya-rendszerbe és legyen összeköttetés az országhatárral. 

A barokk belváros felújításával kapcsolatban azt mondta Orbán Viktor, hogy a város vezetői konzultációt hirdetnek majd az egyházi, magán- és köztulajdonban lévő épületek felújításáról, hogy a város polgárai érezzék, beleszólhatnak a pénz elköltésébe. A Fertő-tavi világörökségi terület fejlesztéséről szólva úgy fogalmazott a kormányfő: szeretné elérni, hogy „amikor Ausztriából átlépünk Magyarországra, semmilyen színvonalcsökkenés ne legyen”. Arra kérte a fejlesztési tervek készítőit, hogy olyan koncepciót tegyenek le az asztalra, amely biztosítja, hogy semmilyen különbség ne legyen az osztrák és a magyar oldal között. 

Orbán Viktor hozzátette: a második világháború után a határzónában lévő város „kirekesztődött a fejlődésből”, s bár az elmúlt húsz évben sokat fejlődött Sopron, „van még munka”. Tárgyalnak továbbá egy ipari park létrehozásáról is. Orbán Viktor azt mondta, hogy „szép a turizmus, kell is”, de csak abból nem lehet megélni. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy 2010-ben az volt a legfontosabb feladat, hogy elkerülje az ország az összeomlást. A második feladat a „saját lábon állás” volt, most pedig már „lépéseket tehetünk előre”. Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy az összes megyei jogú város vezetőjét felkéri arra, hogy egy kárpátaljai falut mentoráljon, mert Ukrajna jelenleg „a talpon maradás mezsgyéjén van”, és segíteni kell az ott élő magyarokat. Elmondta, hogy ennek a kapcsolatnak a két település között többnek kell lennie, mint egy testvérvárosi kapcsolatnak. 

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere elmondta, hogy korábban a kormány stabil gazdálkodást biztosított a városnak, amikor átvállalta annak adósságát. Most pedig a hosszú távú fejlődést biztosítja. Köszönetét fejezte ki, hogy a megyei jogú városok közül elsőként írhatta alá a kormányfővel a megállapodást. Elmondta azt is a polgármester, hogy az M85-ös út megépülése a motorja lesz majd az idegenforgalom és a gazdaság fejlődésének. A barokk belváros felújítása azért szükséges, mert így tud majd átfogó képet adni a város saját történelméről. A Fertő-tó fejlesztése révén pedig szinte az összes vízi sport biztosított lesz majd a térségben, ami szintén növeli az idegenforgalmat.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2015. március 25. 13:57
Megy szólni nekik, hogy mikor vegyék ki a zseton a spekuláns bulikból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!