Böröcz László a Mandinernek: Félreértik a provokátorfigyelő lényegét

2015. március 20. 10:52

Félreértik a vitát kavart fidelitasos provokátorfigyelő lényegét – mondta Böröcz László a Mandinernek. A Fidesz ifjúsági szervezetének újonnan megválasztott elnökét a szervezettel kapcsolatos terveiről, a testvére trafikjairól, budapesti belvárosi ingatlanügyekről és kerületi nepotizmusról is kérdeztük. Elárulta: neki nem szólt senki a kormányzati sajtóbojkottról, így ha hívják, nyilatkozik. Nagyinterjú.

2015. március 20. 10:52
null
Stumpf András

Magasabb fokozatra kapcsol a Fidelitas – ígérte múlt hétvégén, s valóban, már szerdán elindultak a kurucinfósodás útján!

Félreértik az akciónkat. Provokátorfigyelő csoportunk célja nem az, hogy tüntetőket listázzunk vagy róluk adatokat gyűjtsünk.

Bennünk lehet a hiba: így értettük. Mi akkor a cél?

Csupán a magukat civilnek hazudó pártaktivisták tevékenysége ellen akarunk fellépni, olyanok ellen, akik a március 15-i állami ünnepséget is megzavarták. Az egyikről például kiderült, hogy MSZP-s jelölt volt a harmadik kerületben, a másikról meg az, hogy DK-s aktivista. 

Mióta szitokszó a pártaktivista a pártaktivistákat tömörítő Fidelitasban?

Nem szitokszó. A probléma az, amikor valaki odamegy egy rendezvényre provokálni és azt hazudja magáról, hogy civil, miközben nem az. 

Ha vállalja, hogy pártaktivista, akkor rendben van a provokáció?

Amit csináltak, akkor sincs rendben.

Csupán azért kérdezzük, mert Gyurcsány Ferenc rendezvényein a Fidelitas-aktivisták is provokáltak annak idején.

Nem állami ünnepségen.

Tehát csak állami ünnepségen nem szabad provokálni?

Olyan rendezvényt megzavarni, amelyen a nemzet vagy egy közösség ünnepel valami számára fontosat, nem érdem.

Tényleg megérte volna a szervezést, bejelentést csupán az, hogy tüntetésenként lencsevégre kapjanak kettő darab civilnek álcázott pártaktivistát, akiket ráadásul múlt vasárnap mindenféle kutatócsoport nélkül is észrevettek?

Már akkor sem volt felesleges az ötletünkkel a nyilvánosság elé állni, ha ők és társaik a jövőben kétszer is meggondolják, tönkretegyék-e családok ünneplését. Lehet ilyen hatása már ennek is.

Meg másmilyen is. Facebook-csoportjukat máris letiltották, az MSZP az adatvédelmi biztoshoz fordult az ötletük miatt. 

Természetesen meg fogjuk vizsgálni az ombudsman álláspontját és csak olyasmiben leszünk benne, ami teljesen megfelel a törvényi feltételeknek.

Az efféle remek ötletek gyakran az anyapárttól érkeznek, s csak végrehajtó az ifjúsági szervezet. Most is ez történt? 

Ez a Fidelitas ötlete volt. Természetesen, mint minden ifjúsági szervezet, mi is egyeztetjük a párttal az ilyen horderejű bejelentéseket.

Kivel „egyeztettek” a Fideszből?

Azokkal a szereplőkkel, akik erre hivatottak. 

Diszkrét. Ellenjelölt nélkül lett a Fidelitas elnöke – ez a poszt is előre, a Fideszben dől el?

Nem. Ez abszolút tévedés. Aki ismer, tudja, hogy több mint tíz éve foglalkozom a Fidelitas-szal, végigjártam a ranglétrát, voltam helyi, megyei vezető, majd ügyvezető alelnök. Nálunk ráadásul kétszintű a választási rendszer: először a megyei szervezetektől kell összeszedni a jelöléseket. A döntést tehát a tagok hozzák.

Győzzön meg, hogy lépjünk be a szervezetbe! 

Jó. A Fidelitas egyszerre ifjúsági és politikai szervezet. Akik a politikával szeretnének mélyebben foglalkozni, azok számára is ideális; de olyanok számára is, akik közösségre, társaságra vágynak, ahol a mi polgári értékeinkkel is azonosulhatnak. Ellenzékben persze jóval könnyebb ifjúsági szervezetet építeni, úgy egyszerűbb meggyőzni a fiatalokat, hogy jöjjenek. Lázadni mindig jobban szeret a fiatalság, mint kiállni valami mellett, urambocsá' támogatni egy kormányt. Éppen ezért kell nagyobb fokozatra kapcsolnunk, minél többeket megszólítanunk. Rengeteg olyan fiatal van, aki más szemszögből látja a világot, mint mi vagy az idősebb politikus nemzedék; s ha jól dolgozunk, nálunk olyan ötletek születhetnek majd, amelyeket aztán az anyapárt is hasznosítani tud. 

„Nyilván nem tilthatom meg neki, hogy pályázzon; akkor sem, ha ez a sztori nekem tök kellemetlen.”

Még nem győzött meg. Azt nem tudja megígérni, hogy ha belépünk, a tesóink kaphatnak fejenként öt trafikot?

Humoros. De értem, mire céloz. 

Arra, hogy a testvére nyert öt trafikot.

Rendben, tegyük ezt tisztába végre. Az, hogy a testvérem pályázott trafikkoncesszióra, nem titok. Szombathelyről van szó, nincs semmi közöm hozzá...

A testvéréhez?

Dehogy. Ahhoz, hogy pályázott és ahhoz, hogy nyert. Egyébként személyesen dolgozik az üzletben. Ha kell, beáll a pultba eladónak, ha kell, hozza-viszi az árut.

Mind az ötben egyszerre?

Nyilvánvalóan nem. Csakhogy az sem igaz, hogy neki van öt trafikja. Cégek pályáztak, több család fogott össze és felosztották egymás között a munkát. 

Szólt előre a testvére, hogy pályázik?

Igen.

Nem mondta neki, hogy ez önnek politikailag kínos lehet?

De.

És?

Nyilván nem tilthatom meg neki, hogy pályázzon; akkor sem, ha ez a sztori nekem tök kellemetlen

Szóval nem remélhetünk trafikot. De miért ne inkább az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségbe (IKSZ) lépjünk be? Csontos Sandra sokat szerepel, ráadásul férfias csatában indul az elnökségért!

Nyilván az az érdekünk, hogy inkább hozzánk jöjjenek, de nagyon jó partnerség van közöttünk és az IKSZ között, tehát az sem tragédia, ha őket választják. Nyilván határozottabban vallásos vonalat követnek, ahogy az anyapártjuk is hangsúlyozottan keresztényi értékeket vall. Ezeket az értékeket persze megtalálják nálunk is, csak talán nem a szervezet egészére nézve és nem kizárólagosan. 

„A nyugati demokráciákban teljesen természetes, hogy a pártok ifjúsági szervezetei is jelen vannak az egyetemeken”

A valódi veszélyt persze nem az IKSZ jelenti, hanem a Jobbik. A fiatalok körében veri már a Fideszt is. Elvárja a párt, hogy önök csábítsák vissza az ifjú szavazókat?

Természetes elvárás ez egy ifjúsági szervezettől, persze. Sokat kell dolgoznunk ezért. A Jobbik térnyerése ugyanakkor abból fakad, hogy a baloldal hosszú évek óta képtelen alternatívát állítani

Azt nem foghatjuk a baloldalra, hogy a fiatalok körében elvesztette korábbi népszerűségét a Fidesz. 

A fiatalok munkanélkülisége a válság következtében Európa-szerte megnőtt. Itthon 25 százalékra ugrott 2010-re. Az egyszerű retorikát használó Jobbik ezért tudta megszólítani őket. A fiatalok nagy része viszont teljesen apolitikus, ráadásul az Ipsos kutatásában is hibahatáron belüli a Jobbik vezetése a körükben, tehát nem akkora a gond, amekkorának néha látszik. 

Hol voltak önök a fiatalokat megmozgató fideszes döntéseknél? Nem hallottuk, hogy tiltakoztak volna mondjuk a netadó ellen.

Nem értettünk egyet az ötlettel és ezt jeleztük is a belső fórumokon. Ugyanez történt a tandíj esetében. Amikor a miniszterelnök a Fidelitas-szal találkozott az Ötkertben, elmondtuk neki, hogy nem tartjuk jó ötletnek. 

Nem is lett tandíj! Ekkora az erejük?

Nyilván nem rajtunk múlott, de tény, hogy amikor ellenzünk valamit, azt a megfelelő fórumon jelezzük. 

Az egyetemi fórumokra ön beengedné az ifjúsági szervezeteket. Ez is azért van, hogy a HÖK-világban erős Jobbikot visszaszoríthassák? 

Van benne ilyen szempont is ma már, de alapvetően nem ez a cél, hiszen vagy tíz éve szorgalmazzuk a nyitást. Azért is, mert a nyugati demokráciákban teljesen természetes, hogy a pártok ifjúsági szervezetei is jelen vannak az egyetemeken. Itthon a KISZ miatt érthető volt az ódzkodás a kilencvenes években, de huszonöt év elteltével talán már nyitni kellene. Az ötletet egyébként a többi ifjúsági szervezet is támogatta, s most is szeretnénk velük tárgyalni.

Min bukott el, ha ennyien támogatták?

A rektori konferencián.

Miért?

Ha egy megszokott struktúrába új szereplők jelennek meg, az sérthet bizonyos érdekeket.

A pártok osztanák a kollégiumi helyeket, vagy hogy képzeljük ezt el?

Ne így. Nem a pártok jelennének meg, hanem az ifjúsági szervezetek. Csak annyit jelentene mindez, hogy az egyetemeken is lehetne közéleti vitákat folytatni. Erre ma csak akkor van lehetőség, ha az egyetem vezetése úgy dönt. Ennél szabadabb helyzetet szeretnénk teremteni. 

A keményen dolgozó kisemberek pártja ifjúsági szervezetének nem inkább a szakmunkásképzőkben kellene erősítenie az egyetemek helyett?

Értem, hogy a miniszterelnök ezzel a kifejezéssel kiket akart megszólítani, mit akart ezzel mondani. Az üzenettel maximálisan egyetértek. Neki sokkal szélesebb réteghez kell szólnia, mint nekünk. A Fidelitas üzeneteiben viszont nem szerepel ez a kifejezés.

A keményen dolgozó kisember?

Az. Amerikában egyébként a középiskolákban is jelen vannak a pártok ifjúsági szervezetei, de erre én sem hiszem, hogy megérett még a magyar helyzet. 

Tapolcán önök mennyire lesznek jelen? Hány aktivistát visznek oda?

Becsületbeli ügynek tekintjük Tapolcát. Minden segítséget meg fogunk adni a remélhető győzelemhez. Tízezer tagunk van, akik közül persze nem mindenki aktív, de a kongresszuson például 500-an voltunk. És ezek csak a küldöttek. Tapolcára persze nem kell országos toborzás, de a környékről is sokan érkeznek és a teljes elnökségünk is ott lesz.

Az elnökség feleakkora lett mostantól, de még így is hét fős. Miért ilyen nagy?

Nagyon nagy a Fidelitas is. Az, hogy mostantól 16 helyett héttagú az elnökség, a hatékonyságot hivatott növelni. Funkcionálisan osztjuk szét a feladatokat, tehát számon is lehet őket kérni. Ez eddig nem mindig volt így. Regionális igazgatói rendszert is bevezettünk, három megyénként felelősek a csoportok a választmányok aktivitásáért. Ettől is a hatékonyság növelését várom.

Érzékeli, hogy amióta a Fidesz veszít a népszerűségéből, apatikusabbá válnak a tagjaik, netán kilépnek?

Kár lenne tagadni, hogy van ilyen, de szerencsére jönnek újak is. Tavaly, az első nyári szabadegyetemünkön háromszázan vettek részt, százan közülük nem is voltak Fidelitas-tagok. Akkor még. Mert aztán a legtöbben beléptek. 

Mivel kápráztatták el őket?

Vitákat szerveztünk, mégpedig olyanokat, amelyeken ellenzéki és kormánypárti képviselők is jelen voltak. Nagyon fontos, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen valódi, komoly vitákat követni, s erre nálunk volt mód. Lesz is.

„Amióta politizálok, egyszer sem szólt bele senki abba, kinek nyilatkozzak és kinek ne”

Ha fontos az ellenzék és a vita, miért nem megy a Fidesz a hirtelen ellenzékinek titulált Hír Tv-be? Ön az utolsó fideszes, aki bent volt. Most, hogy megváltozott az irány, már nem menne?

Nem tudom, megváltozott-e az irány. Nekem senki nem szólt arról, hogy bojkott lenne, kedden is voltam még a Lánchíd Rádióban. Tehát ha hívnak, ha értelmes a téma és ha tudok rá időt szakítani, továbbra is megyek. Amióta politizálok, egyszer sem szólt bele senki abba, kinek nyilatkozzak és kinek ne. Sosem volt ez téma. 

Amúgy mit gondol az Orbán-Simicska harcról? Nem káros nagyon a jobboldalnak?

Erről azt hiszem érdemesebb lenne az érintetteket kérdezni. 

Véleménye csak van.

Kibírom, hogy megtartom magamnak.

Fegyelmezett, akárcsak a szavazásoknál a Belvárosban. Adta a voksát, hogy a polgármester testvére tanácsnok legyen. A nepotizmus polgári erény?

Nem az, ennek a történetnek viszont semmi köze sincs a nepotizmushoz. A Belvárosnak korábban is volt testvérvárosi tanácsnoka, Bartal Sándor képviselő személyében. Minthogy Szentgyörgyvölgyi Gábor mellette dolgozott az elmúlt években, teljesen logikus döntés volt, hogy ő vegye át a feladatot. Ésszerűtlen lett volna mást kinevezni.

Minthogy saját tesós sztorija volt már, nem szólt tapasztalatból, hogy a sajtóban gond lehet egy ilyen kinevezéssel?

Mérlegeltük ezt, persze, de Gábor a legnagyobb aránnyal nyert egyéniben. Megválasztott képviselő. Nem lett volna helyes, hogy hátrány érje csupán azért, mert az öccse a polgármester. 

A belvárosi ingatlanügyek nem jelentenek hátrányt helyben, s nem vetülnek rá a Fidelitasra is a személyén keresztül?

Mára az ÁSZ-jelentés és a Kormányhivatal jelentése is megállapította, hogy semmilyen szabálytalanság nem történt az ingatlanok eladásánál. Néhányan, köztük Juhász Péter politikai tőkét akarnak kovácsolni, országos karrierjüket építgetik a botránykeltéssel, miközben teljesen komolytalanak a vádjaik. Amikor 1500 négyzetméteres ingatlanról regélnek, majd kiderül, hogy 1000 négyzetméter abból pince, az elég gyenge próbálkozás. A sajtóban botránnyal lehet célt érni, aztán mi már mondhatjuk, hogy a vizsgálatok alaptalannak találták a vádakat. Az már sokkal kevesebb helyen jön le. Hatása, kára tehát van ezeknek a botránnyá fújt történeteknek akkor is, ha nekünk nincs miért szégyenkeznünk. Márpedig: nincs.

***

Fotók: Földházi Árpád.

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trendo
2015. március 22. 06:09
Fideszesből fejlődik ki az ávós; hangulata jobbikosan favágós:)))
cutcopy
2015. március 21. 16:41
Hagyjátok, a besúgók és provokátorok egyik kiváltsága mindig is a névtelenség volt..
Strassnoff Ignác
2015. március 21. 16:30
Általában végigolvasom amihez hozzászólok, de ez esetben nem ment. A gyomrom felfordul ettől a szarkupactól. Mondja csak szépen azt, hogy odáig szaladt előre a seggnyalásban, amivel túllőtt a célon! Persze közeledik a napja, hogy ott tartunk majd, mint azt George Orwell az 1984-ben megírta, de még korai. Csak ugye a kisfiú már látja a vályút, érzi a moslék édes illatát, törtetne előre, hogy mielőbb belemárthassa a pofáját. Türelem Rákosi-csemete, eljön a te időd is!
Tintamin
2015. március 21. 16:21
Majdnem készült hatástanulmány, de aztán kiderült, hogy minek, megy a törvényalkotás anélkül is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!