Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Több feliratos filmet szeretne az IKSZ

2015. március 19. 15:56

Több csatornára kiterjesztené a feliratos filmek elérhetőségének lehetőségét, illetve növelné azok részarányát is az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség.

2015. március 19. 15:56

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint kiemelt érdek, hogy a fiatalok a versenyképes tudás mellett megfelelő nyelvtudásra is szert tegyenek, amit az államnak és a különböző hatóságoknak minden eszközzel támogatni kell. 

A KDNP ifjúsági szervezete szerint a nyelvtudás fejlesztését segítik a feliratos filmek, és noha a médiatörvény szerint a főműsoridőben sugárzott külföldi filmek negyedét eredeti nyelven, magyar felirattal is elérhetővé kellene tenni, erről a lehetőségről a fiatalok nem igazán tudnak.

Az IKSZ azonban tovább menne, és szeretné, ha az érintett hatóságok egy kampány keretében tájékoztatnák a fiatalokat erről a lehetőségről; hogy a 25 százalékos részarányt emeljék 50 százalékra, illetve azt is, hogy a szabályozás ne csak a JBE (jelentős befolyásoló erővel bíró) médiaszolgáltatókra, hanem egyéb csatornákra, így a tematikus, film- és ismeretterjesztő csatornákra is vonatkozna.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hihhaa
2015. március 20. 10:52
Gyakran nézek feliratos filmeket, de általában szeretem a szinkronos verziókat is, mert sokszor igen jól sikerülnek szerintem. Nyelvtanulás szempontjából tényleg van némi haszna a szinkron nélküli vetítéseknek, de sajnálnám, ha mesterségesen nyomnák őket a szinkron rovására. (Akármit is csináljanak az igazi belgák.)
Ultima Ratio
2015. március 20. 07:51
Ez egy jó gondolat. Moziban is jó lenne több feliratos (sőt, eredeti nyelven feliratozott) filmet látni, ugyanis egyelőre elég kevés alkalommal vetítik így a filmeket, és azokat is csak olyan városokban ahol sok külföldi diák tanul. Én semmit nem nézek szinkronizálva, igazság szerint azt sem bánnám, ha teljesen megszűnne ez az intézmény. Belgiumban például minden angolul megy, és mindenki jól beszéli a nyelvet, a gyerektől a nyugdíjasig. Itthon meg... hát inkább hagyjuk.
Akitlosz
2015. március 19. 23:16
Maflák mint mindig. Ez a társaság nézte folyamatosan a Való Világot is. Na persze csak azért, hogy mindenért feljelenthessék, á nem is ám másért!
emhem
2015. március 19. 21:50
wow, egy értelmes irányba mutató javaslat az iksz-től! erre sem számítottam ma..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!