A román külügy kioktatta Magyarországot

2014. augusztus 15. 20:52

Románia saját állampolgáraihoz fűződő viszonya nem tartozik Magyarországra, szögezte le a román külügyminisztérium szóvivője pénteken, egy a tárca honlapján közzétett nyilatkozatban.

2014. augusztus 15. 20:52

A kommüniké megismételte azt a Titus Corlatean román külügyminiszter által is kifejtett álláspontot, miszerint az 1996-ban aláírt alapszerződés nem jogosítja fel Magyarországot, hogy etnikai alapú területi autonómiát vagy kollektív jogokat követeljen a kisebbségek számára. „Ezt Magyarország is elfogadta. Az autonómia csak ebben a vonatkozásban tekinthető kétoldalú ügynek. Következésképpen azt sugalljuk a magyar félnek: olvassa el figyelmesen az alapszerződést és tartsa be rendelkezéseit. Ami pedig Romániának a saját állampolgáraihoz fűződő viszonyát illeti, az nem tartozik semmilyen más országra, ideértve Magyarországot is” - fogalmaz a román külügy.

A bukaresti külügyi tárca előrelépésnek minősítette Orbán Viktor miniszterelnök közelmúltban tartott romániai beszédéhez képest, hogy a magyar külügyi szóvivő szerint Magyarország kezdeményezései nem a területi autonómia megszerzését célozzák.

„Ha az erdélyi magyar közösség abba a helyzetbe kerülne, hogy a neki járó forrásokat a román költségvetésből nem kapná meg, akkor természetesen számíthat a magyar állam segítségére (...) Az autonómiakérdés a nyugati autonómiavitákban nagyon gyakran pénzügyi kérdés is” - idézte a pénteki bukaresti külügyi közlemény Orbán Viktor néhány kiragadott mondatát, amelyek a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen hangzottak el.

Előzőleg Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője leszögezte: az autonómia kérdése nem sérti a magyar-román alapszerződést, hiszen éppen ez a dokumentum emeli a kisebbségi ügyeket a kétoldalú kérdések közé. A szóvivő Titus Corlatean román külügyminiszter előző napi kijelentésre reagált így, aki a magyar-román alapszerződés megsértésének minősítette a magyarországi döntéshozóknak az etnikai autonómiát támogató nyilatkozatait. Nagy Anna kiemelte: Magyarország már többször is világossá tette Románia előtt, hogy a kétoldalú alapszerződés értelmében a romániai magyarság ügyeit nem tekinti román belügynek. Az autonómia kérdésében a román kormány nem Magyarországgal vitatkozik, hanem a saját állampolgáraival, mutatott rá.

Történelmi példák is azt mutatják, hogy az autonómia kivívásához szükség van az anyaország támogatására, közölte Nagy Anna. Hozzátette: a magyar kezdeményezések nem az etnikai alapú területi autonómiáról szólnak, de a román reakciók gyakran félreértelmezik ezt. 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2014. augusztus 16. 20:57
Nu akkor minden pénzt fordítsanak az itthoniakra... oszt jó van
David Karúszó
2014. augusztus 16. 06:17
Nem lep meg túlzottan a dolog; kb. erre lehet számítani ezektől a szőröstalpúaktól. Nemigen hallgatnak az idők szavára, de előbb-utóbb szembe kell nézniük vele.
3M..
2014. augusztus 16. 00:06
Mondhatnánk, a román külügy felmosta a padlót, Navrával. Martonyi örököse, "folytatjuk" hazaáruló! Mossa ki a szolgálati kipáját az a pajzs, és remélem mihamarabb bocsánatért esedezik a román gazdái előtt. Szebb Jövőt!
hakos
2014. augusztus 15. 23:16
"Következésképpen azt sugalljuk a magyar félnek: olvassa el figyelmesen az alapszerződést és tartsa be rendelkezéseit." Valószínűleg nekik kellene még párszor elolvasniuk, ugyanis az alapszerződésben szerepel, hogy az ET 1201-es ajánlását jogi kötelezettségként vállalják, aminek a 11. cikkében azt olvashatjuk, hogy "Azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelõ és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!