Heves indulatok a Szabadság téren

2014. július 21. 20:05

A hétvégén elkészült német megszállási emlékmű komoly indulatokat váltott ki a szoborcsoportot ellenző és támogató tüntetők között.

2014. július 21. 20:05

Hiába döntött úgy a kormány, hogy hivatalosan nem adják át a hétvégén elkészült Szabadság téri emlékművet, ennek ellenére sokan voltak kíváncsiak a szoborra. Többen heves szóváltásba is keveredtek egymással az Index videója szerint.

Bencsik András újságíró, a Békemenet egyik szervezője bízik benne, hogy a hisztéria el fog múlni a német megszállási emlékművel kapcsolatban. Szerinte úgy illene, ha lenne rendes avatása az emlékműnek, amit azonban a csőcselék ellenez. Véleménye szerint nem hisztérikusan kellene a szoborról vitatkozni.

A Demokratikus Koalíció képviselőnője, Vadai Ágnes felháborítónak tartja, hogy az éjszaka leple alatt, rendőrök és kordonok gyűrűjében állították fel az emlékművet. Vadai szerint sérti a szoborcsoport az áldozatok emlékét és minden magyar demokratikus polgárt.

Az egyik tüntető szerint a Szabadság téri tüntetések már rég nem az emlékműről szólnak, hanem jól mutatják a magyar társadalomban lévő töréseket, problémákat. Szerinte a heves indulatok jól példázzák, hogy mennyire nem vagyunk jóban a múltunkkal.

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
br-o
2014. július 22. 18:24
AZ lett volna a legszebb emlékmű, ha eltávolítják a Szovjet hősi emlékművet, és a helyére visszakerül az a szimbólum, ami előtte volt ott.
Joachim
2014. július 22. 13:09
03: 07-től de jól mondja a kis öreg. Lehet nácizni, fasisztázni, de arra nincs magyarázat, hogy miért volt/van tele zsidóval a "magyar" kommunista párt, a "magyar" dolgozók pártja és az mszmp, vagy mondjuk ma ezeknek a szellemi utódai, az szdsz, mszp, együtt, dk stb stb.
tango47
2014. július 22. 11:20
Minden társasházban van minimum egy idióta lakó, aki mindenbe bele akar köpni. Egy országban miért lenne másképpen? Van 200 idióta, aki köőpdös, tojásokat dobál. Ez az a színvonal, ami alatt nincs már hely.
1120
2014. július 22. 09:54
A tények. A magyar állampolgárságú zsidó honfitársaink gettósításának, majd deportálásának a munka/haláltáborokba 1944. március 19-e nyitott utat. Addig ezek az emberek (bár a zsidótörvények kétségkívül korlátozták emberi jogikban), fizikai létükben nem voltak jobban veszélyeztetve, mint bárki más az országban. Aki mást mond, az hazudik. Pont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!