Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Vörös és fekete – Melyik Ukrajnáért is lelkesedtek?

2014. február 20. 07:22

A reálpolitika onnan ismerszik meg, hogy Washington és Brüsszel számára hirtelen nem számít a radikálisok ideológiai kötődése.

2014. február 20. 07:22
Tóth Szabolcs Töhötöm
Mandiner

Vendégszerzőnk, Tóth Szabolcs Töhötöm, a Magyar Nemzet szerkesztőjének írása.

*

Elgondolkodtató a Facebook üzenőfalain olvasni az ukrán barikádokért lelkesedő magyar ismerőseim bejegyzéseit. Elgondolkodtató e kinyilatkoztatásokat olvasni azoktól, akik 2006-ban lecsőcselékezték a magyar közszolgálati rádió udvarán ártatlanul összevert járókelőket is. A magyar ellenzék felvilágosult része (kb. 40 fő) a Bazilika előtt tüntetett az ukrán tüntetőkért, a belpolitikai üzenet is világos, csak én valahogy nem tudom elfelejteni azt a hallgatást nyolc évvel ezelőtt. Eközben az Index kiemelt, saját blogjában az áll, hogy Putyin hosszútávú célja Magyarországgal is ugyanaz, mint Ukrajnával. Ez hazugság, hangulatkeltés és ostobaság. Nyilvánvaló, hogy a paksi üzletben hosszútávú orosz érdekek is megjelennek, de nyilvánvaló az is, hogy egy európai uniós ország esetében a politikai célok és eszközök eltérnek. A Majdan tehát magyar kampánytémává vált.

Ami pedig Ukrajnát illeti, természetesen közelebb állnak hozzám az utcán tüntetők Janukovics embereinél (a szolidaritás morális kötelesség is) – de nem nehéz felismerni, hogy egy Ukrajnán messze túlnövő geopolitikai sakkjátszma elszenvedői ők, és tulajdonképpen a csőd szélén egyensúlyozik az államhatalom is.

A reálpolitika onnan ismerszik meg, hogy Washington és Brüsszel számára hirtelen nem számít a radikálisok ideológiai kötődése. Lehetnek antiszemiták vagy nácik, éppúgy, ahogy a szíriai felkelők is vahabbiták vagy al-kaidások, ha éppen felhasználhatók a következő lépéshez.

Ezen a kelet-európai törésvonalon, a gonosz két birodalmának egykori határvidékén a régi sebek nem gyógyultak be. Ukrajnában sok helyen a Wehrmacht-csapatokat bizony felszabadítóként kezelte a szovjethatalomtól sokat szenvedett lakosság, és még az ötvenes években is folyt fegyveres ellenállás az orosz megszállókkal szemben. A sajtófotókon is látni, a nemzeti lobogó mellett vörös-fekete zászlók lengenek a barikádokon, amik lehetnek sima anarchista lobogók, de akár az Ukrán Felkelő Hadseregre emlékező, szintén vörös-fekete zászlók is.

Nem állítom, hogy csak a radikálisok küzdenének, óriási csúsztatás lenne, és nem akarom magamat szakértőként sem feltüntetni a forrongó Ukrajna kérdésében. Nem vagyok az.

De néha azért megkérdezem magamtól, vajon miképpen elegyednének szóba hirtelen forradalmi lázban égő ismerőseim az utcán harcoló nacionalista tüntetőkkel? Hogyan zajlana ez a párbeszéd azokkal, akiknek történelmi emlékezetében a független Ukrajna (a Holodomor és a sztálini kegyetlenkedés után) Hitler Barbarossa-hadműveletének megindulásával született újjá, és akikkel a hírek szerint már a boxbajnok Klicsko sem ért szót? Miről diskurálnának velük kedélyesen a Facebookon posztoló budapesti netpolgárok?

Vagy netán a horthyfasizmust emlegetők idővel belátják, hogy Európa keleti felén kicsit bonyolultabb a történelem, mint ahogy azt eddig hirdették?

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. február 20. 17:51
Addig hazafiak a nacionalisták, ameddig az EU-ért küzdenek. Amint elérik, hogy EU tag legyen Ukrajna rögtön főellenséggé válnak.
Bang Jensen
2014. február 20. 11:22
Csodálkozom, hogy Ukrajnával kapcsolatban egyik híradás vagy komment sem említi, hogy Ukrajna két ország. A hosszú ukrán főtitkári uralom alatt (Brezsnyev, Hruscsov stb) még a csukcsoknál, kazahoknál ukrán volt az első titkár, de területileg az történt, hogy Fekete tenger nyugati partja mellett fekvő részt elegánsak az ukrán tagköztársasághoz csatolták, így az oroszok szíve csücskét is, Jaltát.
várúr
2014. február 20. 10:04
Ukrajnában a CIA és társszervei destabilizálnak. Az USA külügyminisztériuma tegnap vallotta be, hogy eddig ötmilliárd (5) dollárt költöttek a "demokratizálásra". Félszívvel az EU is beszállt. Megy a dezinformáció ezerrel, míg Ukrajnában anarchisták, fél vagy egészen nácik, kommunisták együtt törnek-zúznak, lőfegyvereket rabolnak, gyilkolnak. Eddig húsz rendőr halt meg a "békés" tüntetések során, több tucat középületet gyújtottak fel, és így tovább. Nyugati politikusok szinte hazajárnak Kijevbe. Csúnya vége lesz ennek felebarátaim.
sersem3
2014. február 20. 09:33
Nem látnak be semmit. A cél szentesítí az eszközt alapon támogatják a nacionalistákat,az ő vérük folyik az utcán,nem a demokratáké.Ha győznek,akkor jönnek az amik,meg a brüsszeli seggfejek,akik kijelentik,hogy ők bizony ezzel,meg ezzel nem tárgyalnak,csak a következővel,aki pont ott sem volt,de az pont az ő emberük.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!