A Jobbik lovasszobrot követel Horthynak a Gellért térre

2013. november 17. 18:02

A Horthy Miklós 1919-es budapesti bevonulását fehér lóval ünneplő Jobbik szerint itt az ideje lovas szobrot állítani az egykori kormányzónak a Szent Gellért téren. Az MSZP elítéli a rendezvényt, de nem csodálkozik rajta.

2013. november 17. 18:02

Horthy Miklós lovasszobrának a Szent Gellért téren történő felállítását követelték a szónokok azon a vasárnapi budapesti demonstráción, amelyet a Jobbik szervezett az egykori kormányzó 1919-es budapesti bevonulásának évfordulóján.

Novák Előd, a Jobbik alelnöke a demonstráció kezdetén úgy vélekedett, hogy Horthy Miklós nem csupán egy mellszobrot, hanem egy egész alakos lovas szobrot érdemelne Budapesten, amelynek a Szent Gellért téren kellene helyet kapnia. Az egykori kormányzó ma is példát szolgáltathatna a magyar nemzetnek, tette hozzá. A politikus az első és második bécsi döntéssel kapcsolatban, a trianoni békeszerződés nyomán elcsatolt területek egy részének visszatérésére utalva úgy fogalmazott, hogy nem mondhatunk le soha elszakított honfitársainkról és területeinkről.

Ezt követően a demonstrálók a fehér ló, illetve nyomában hat lovas felvezetésével, rendőri kísérettel végigvonultak a Bartók Béla úton. Útközben az őket kísérő kisteherautón elhelyezett hangszórókból Horthy-nóták, illetve a két világháború között született katonanóták és a kort idéző műdalok szóltak.

A demonstrálók nemzeti színű, árpádsávos, jobbikos és székely zászlókat lobogtattak, és feltűnt egy lengyel nemzeti lobogó is. Mészáros István, az Új Magyar Gárda főkapitánya azt hangsúlyozta, hogy a Horthy Miklós által képviselt értékekre, a rendre, igazságra és békességre ma is nagy szükség van, mert veszélyben a nemzet.

A 250-300 demonstrálót, köztük a Nemzeti Őrsereg és a Új Magyar Gárda egyenruhás, alakzatban vonuló aktivistáit, nagyjából ötven, az Együtt-PM által szervezett ellentüntető fogadta a Szent Gellért téren.

Az MSZP tiltakozott

Már a rendezvény előtt tiltakozott az egész ellen az MSZP: a párt szerint alig maradhatott magyar család, amely ne személyes tragédiaként is emlékezne Horthy Miklós negyedszázados országlására, így annak első lépéseire is. Emlékeztettek arra, hogy a fehérterror kegyetlen időszaka után az államilag szervezett antiszemitizmus, majd az értelmetlen világháborús szerepvállalás következett. Az MSZP hangsúlyozza: elítéli, de nem lepődik meg a Jobbik újabb, szerintük gyalázatos rendezvényén.

„Meglepetést csak az okozna, ha a magát polgári, jobbközép erőként meghatározó Fidesz, az általa alkotott kormány, a jelöltjei által vezetett főváros és kerület ezúttal azzal a határozott erővel lépne fel a vasárnapi provokáció ellen, amit minden valóban polgári, mérsékelt társadalmi csoport elvár tőlük” - írják a közleményben.

Összesen 419 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. november 18. 14:23
A Petőfi híd (1937-től 1945-ig: Horthy Miklós híd) Miért is nem oda akarják??? Valamelyik hídfőhöz.
brabant89
2013. november 18. 13:02
A fényképen a lovat vezető leányzó helyes, de a mögöttük álló katonai ruhás, fekete pufajkás árpád-sávos emberek láttán elfog az undor. Ha már Vonáék ilyen aranyos kutyás, fiatalos reklámvideót csináltak, ha óriásplakátokon is a fiatalságukkal csábítgatják a szavazókat, miért kell most megint a jól ismert egyenruhás sötét alakokkal demonstrálni, nincs elég civil fiatal? Ez most tudatos dolog, megpróbálunk a konszolidált emberek felé is nyitni, meg közben a szélsőségeseket is megtartani, vagy csupán kapkodás?
Moses Hess
2013. november 18. 12:42
Itt a nagyérdemű, "baloldaliságtól és liberális" eszméktől átimpregnálódott hozzászólók felemlítették a "múltba való révedés" káros voltát, REMEK ÖTLET! Akkor semmilyen múltba ne révedezzünk! Ez vonatkozik a Horthy rendszer múltjára, de vonatkozzon a vészkorszak múltjára is! Előre kell nézni, még akkor is ha ez bizonyos személyek és csoportok részére jövedelemkieséssel jár!
motoros
2013. november 18. 12:40
Nem tudom, miért éri meg szoborügyekkel politizálni, hangulatkeltő elemként? Az egyik leönti, ledönti, a másik egymás után emelné.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!