A 4K! önállóan indul a jövő évi választásokon

2013. szeptember 29. 11:04

Önállóan indul a jövő évi országgyűlési választásokon a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!), miután az LMP elutasította, hogy választási szövetséget hozzanak létre – közölte a 4K! vasárnap az MTI-vel.

2013. szeptember 29. 11:04
„Az LMP többhetes tárgyalás után elutasította, hogy a rendszerkritikus erők választási szövetséget hozzanak létre a 2014-es választásokra. A 4K! önállóan indul a választásokon, hogy programjával alternatívát nyújtson azoknak, akik nem kérnek az oligarchapártokból, és nem akarnak ismét a kisebbik rosszra szavazni” – áll az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
 
Emlékeztettek: a 4K! és az LMP között szeptember közepén kezdődtek tárgyalások a lehetséges választási együttműködésről. Az LMP kongresszusa azonban elutasította a szövetség létrehozását. A 4K! a tárgyalások során egy „LMP-4K!” nevű választási párt létrehozására tett javaslatot. Ennek oka, hogy a két párt közös listája esetén az országgyűlési bejutási küszöb tíz százalékra ugrana. 
 
Ez a „probléma” azonban könnyen kiküszöbölhető a választási párt létrehozásával, amely kizárólag a két párt közötti választási együttműködés technikai formája, a két párt önálló létét nem veszélyezteti – írták. A 4K! „sajnálattal veszi tudomásul, hogy a rendszerkritikus szövetség létrehozása meghiúsult a rosszul értelmezett szervezeti érdekek miatt” – fogalmaztak a közleményben.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2013. szeptember 30. 00:10
Eldöntöttem. Nem állok be semelyik szekértábor mögé: egyedül indulok a választáson. Így legalább a saját listámon első helyen fogok szerepelni. Célom a bizonytalanok megnyerése. Jelmondatom: "Tudjuk mit akarunk! Vagy mégsem..?"
1120
2013. szeptember 29. 22:35
Aztán nem csak pofázni ám! Tényleg indulni! Mind a 106 körzetben!
orion
2013. szeptember 29. 19:56
Mán qrva hosszú lesz az a lista!Lehet, nem borítékban, tekercsben kapjuk majd! :)
kjkj945
2013. szeptember 29. 18:44
http://negyedikkoztarsasag.hu/public/images/logo.png?20121107 ciril betűket használ a cseka!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!