Az MSZP visszavonja az E.ON-vizsgálóbizottság létrehozását célzó indítványát

2013. szeptember 26. 14:14

Az MSZP-frakció csütörtökön úgy döntött, visszavonja vizsgálóbizottsági kezdeményezését, amely arra irányult, hogy a parlament tárja fel az E.ON-gázüzletág megvásárlásának hátterét. A döntést azzal indokolták, hogy nem akarnak együttműködni a Jobbikkal. A testület létrehozását azonban továbbra is fontosnak tartják. A Jobbik saját indítványt terjeszt be az E.ON-vizsgálóbizottság létrehozásáról.

2013. szeptember 26. 14:14

Az MSZP múlt hétfőn jelentette be, parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel, hogy kiderüljön, a Magyar Villamos Művek miért fizeti ki „a reális piaci ár többszörösét” a német energiaipari vállalat magyarországi gázüzletágáért. Az indítványhoz, amelyet egy hét elteltével nyújtott be Mesterházy Attila pártelnök és két frakciótársa, a Jobbik és az LMP képviselői is csatlakoztak, így gyűlt össze a szükséges 78 aláírás.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ezután arra szólította fel a szocialistákat, vonják vissza aláírásukat a javaslatról, miután azon a Jobbik képviselőinek szignója is szerepel. A kormánypárti politikus emlékeztetett: Mesterházy Attila korábban, a jobbikos Gyöngyösi Márton antiszemita parlamenti felszólalása után közölte, semmilyen együttműködésre nem hajlandók a Jobbikkal, nem vesznek részt közös parlamenti kezdeményezésekben sem. Az MSZP-frakció csütörtökön úgy döntött: visszavonja az előterjesztést. Közleményükben azt írták: a szélsőjobboldali Jobbikkal továbbra sem hajlandók semmilyen formában együttműködni.

A szocialisták újra benyújtják a vizsgálóbizottsági kezdeményezést, de rögzítik, hogy jobbikos képviselő nem csatlakozhat. „Biztosak vagyunk abban, hogy amennyiben a Fidesznek nincs takargatnivalója az E.ON magyarországi gázüzletágának állami felvásárlása ügyében, akkor a vizsgálóbizottság létrejön” – olvasható a közleményben. Vizsgálóbizottság létrehozását a képviselők ötöde kezdeményezheti, a baloldali ellenzéknek azonban egyedül nincs ennyi képviselője az Országgyűlésben.

Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője és Balczó Zoltán, a párt alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményükben reagáltak: összeállt a Fidesz és az MSZP „mutyikoalíciója” azzal, hogy a szocialisták visszavonják aláírásaikat az E.ON-vizsgálóbizottság felállítását célzó saját előterjesztésükről. A jobbikos politikusok szerint így ugyanis garantált, hogy nem fogják kivizsgálni a korrupciógyanús ügyletet, mert a Jobbik nélkül nem tud összegyűlni a kellő számú aláírás.

A Jobbik ezért hétfőn a többi országgyűlési frakció elé terjeszti saját vizsgálóbizottsági javaslatát, amelynek célja a közműcégek egykori privatizációja, valamint a jelenlegi E.ON-ügylet körüli korrupciógyanú kivizsgálása lesz. „Amennyiben a Fideszben maradt egy cseppnyi becsület, arra kérjük, hogy saját maga tisztázása érdekében írja alá a Jobbik kezdeményezését, utat engedve ezzel mind a korábbi, mind a jelenlegi ügyletek körülményeinek tisztázásának” – írta Vona Gábor és Balczó Zoltán.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. szeptember 26. 23:52
Idióta barmok. Az ellenségem elensége a barátom. Úgy játszik veletek a Fidesz, ahogy éppen nekik tetszik. Szánalmas az ellenzék, hogy nem tud összefogni egy cél érdekében, ami az ország javát szolgálja.
johnnyrotten
2013. szeptember 26. 19:11
Komolyan mondom, ezeket valaki fizeti, hogy gondoskodjanak a szórakoztatásunkról! Édes Jó Istenem! Hihetetlen ezek a maszoposok mennyire hülyék! Jobb, mint a Sas kabaré! :-)) Ezek télleg nem jók semmire! A Fidesz megosztja őket, és kávézgatva uralkodik felettük! Javaslom Török Zsoltéknak A molnár, a fia, meg a szüsamár c. klasszikus mesét elolvasni este, lefekvés előtt!
várúr
2013. szeptember 26. 18:46
Nem állt össze semmiféle mszp-fidesz "mutyikoalíció". A jobbik állt össze az mszp-vel, csakhogy a szocik nem kértek belőlük. Két ostoba csapat, legalább egymás közt egyeztek volna meg. Balczóról ilyen buta hazugságot nem feltételeztem volna.
silvester
2013. szeptember 26. 18:08
Nem digitalizálták az aláírásokat,nem fért fel csak több A/4 oldalra szer-Józsa-hajtépő mszp.nacionalista szerint így nincs kivetvivaló.De bizony van! a rákos sejteket még idejében el kell távolítani,ki kell venni a testből,az Ország Testéből mszp-s- E14 összefos---ás daganatokkal együtt.2014-tavaszán bonctanra utaltat a daganat.Utaljuk oda ne terjesszék a kórt tovább az összef...sást mesterházistól-bajnaistól együtt a proszekre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!