A tájékoztatás hiányára panaszkodtak a szilvásváradiak

2013. szeptember 23. 09:57

A fideszes Horváth László úgy gondolja, „a tájékoztatás hiánya mérgezte meg a lelkeket”, de van helyük a fogyatékkal élőknek Szilvásváradon.

2013. szeptember 23. 09:57

Bár korábban honlapján kérte Horváth László országgyűlési képviselő, hogy ne költöztessenek fogyatékkal élőket Szilvásváradra, mostanra mégis az ügy mellé állt. A térség fideszes politikusa kijelentette: „a tájékoztatás hiánya mérgezte meg a lelkeket”, és „beszélni kell mindenkivel, mert csak így lehet”. Horváth hozzátette: „Akik nem itt élnek, akik csak a távolból üzengetnek, azok ne ítélkezzenek, mert ők nem a megoldás részei. Ők tűzfészket akarnak csinálni ebből a vidékből.”

Egy szilvásváradi lakos a település közmeghallgatásán kijelentette: „ez a környezet számukra nem optimális környezet”. Más keményebben fogalmazott: „Ha még nem jött át, kicsit erélyesebben is tudom mondani, hogy nem kívánjuk ezeket az embereket ide Szilvásváradra”. Egy Vas megyéből érkezett turista viszont a Horváth László által feltöltött videóban úgy véli, „nem szabad őket kirekesztenünk, ugyanolyan egyenrangú embereknek kell őket tekintenünk”.

A Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézetének egyik lakója elmondta Horváth Lászlónak: nem tudja, mi az oka, hogy Szilvásvárad lakossága nem tudta őket elfogadni.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MakkA
2013. szeptember 24. 07:54
Fogyatékosok helyett kölktöztessenek oda Ózdról és az Avasról néhány fészeklakót. Egy hét múlva sírva könyörögnek a fogyatékosokért. ma
Nannyó
2013. szeptember 23. 18:30
„nem szabad őket kirekesztenünk, ugyanolyan egyenrangú embereknek kell őket tekintenünk”. Nem szeretem ezeket a nyálas szövegeket. Egy értelmi fogyatékos soha nem lesz egyenrangú egy egészséges emberrel.Pont.
Csomorkany
2013. szeptember 23. 13:42
Ha én akarnék Szilvásváradra költözni, akkor is tájékoztatnom kellene az MSZP-t, a FIDESZ-t és az összes helybélit? Csak miheztartás végett, per pillanat a lábamat sem tervezem betenni oda, és emiatt a bilivihar miatt.
Ald0 Raine hadnagy
2013. szeptember 23. 13:42
"A fideszes Horváth László úgy gondolja, „a tájékoztatás hiánya mérgezte meg a lelkeket”, de van helyük a fogyatékkal élőknek Szilvásváradon." Embertelen hazudós kis gennyláda ez a fickó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!