Vadászat liberális értelmiségiekre avagy a böbék

2013. július 24. 14:22

A Mandiner, a Konzervatórium és a Jobbklikk gyakorlatilag másról sem szól, mint a liberális értelmiség elleni egyre agresszívabb uszításról.

2013. július 24. 14:22
jotunder
Örülünk, Vincent?

„A Mandiner, a Konzervatórium és a Jobbklikk gyakorlatilag másról sem szól, mint a liberális értelmiség elleni egyre agresszívabb uszításról. Az, hogy ezt főnökük NT, vagy mentoruk MAK böbéiként teszik, az majdnem mindegy. A célpont a lényeg. A Mandiner megteremtette a saját pszichopata közönségét, gondosan nevelte ki a maga elmebeteg műnácijait, akik a gyilkosságokról való ábrándozástól elégülnek ki.  És közben rendes böbeként felvették a honoráriumot minden egyes numeráért (a numera az egy szám, mint mondjuk a kétszázötvenkilenc).

Ludassy Mária bűne az volt, hogy NB III-as eszmetörténésznek nevezte Molnár Tamás amerikai filozófust, akiről kutatóintézetet óhajt elnevezni a Hatalom, az a Hatalom, amelyik tegnap hallott róla először, de máris elfelejtette a nevét. Valamelyik böbének kell egy igazgatói poszt, meg a zsé. Ahol a zsé végre nem a zsidókat jelenti, hanem azt, amiről ez a történet valójában szól.

Molnár Tamás a Decline of the Intellectual szerzőjeként lett ismert amerikai konzervatív értelmiségi körökben, és nálam, az ismertnek lenni amerikai konzervatív értelmiségi körökben, lényegesen az NB III szintje felett van. Igen, én azt gondolom, hogy Molnár Tamás a maga területén elismert volt, és bár valóban voltak kapcsolatai a francia szélsőjobboldallal, a belga antifasiszta ellenállással is voltak kapcsolatai, emiatt majdnem ki is végezték Dachauban. Az, hogy valaki támadja a II. Vatikáni Zsinatot, körülbelül annyira érdekel, mintha a III. Andorrai Kelkáposztafőzést támadná. De őszintén, nem mindegy, hogy én mit gondolok Molnárról, hát vagyok én egy filozóf?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakuttya
2013. július 25. 12:02
Az SZDSZ által alapított Vig Mónika-díjas Heller Ágnes filozófus a következővel állt elő: "Magyarországon a filozófusok nagyon szegény emberek, nézzék meg a fizetéseket. A könyveikért majdhogynem semmit nem kapnak, kontrollszerkesztésért nagyon keveset, fordításért még kevesebbet. Ezeket az embereket azzal vádolni, hogy jogtalanul zsebretesznek tíz- és százmilliókat, ez egy elképesztően hazug összefüggés." http://vastagbor.blog.hu/2011/01/13/hat_mar_a_filozofusok_is
Fakuttya
2013. július 25. 11:49
Már a cím is hazugság. Liberális értelmiségi - ilyen állat nincsen. Ávós politikai kalandorok, szélhámosok, gyilkosok és retyerutyáik - ezek vannak.
catalina9
2013. július 25. 11:04
polnemkor [Hozzászóló kiszűrése] 2013. július 24. 23:04 4.-hez még: önpropaganda, önkörbedícsérés. "2011-ben azonban egy kisebbfajta lázadás tört ki az egyik Nobel-díj jelölő "műhelyben", a stockholmi Károly Intézetben. A lázadás részleteiről egyelőre keveset tudni, ami tudható, hogy a jelölő bizottság egyik tudósánál Jan Biro endokrinológusnál és egy meg nem nevezett társánál betelt a pohár. Sajtónyilatkozatokat adtak ki a disznóságokról, ami természetesen nem jelenhetett meg sehol, majd Jan Biro egy kisebb dolgozatot állított össze ebben a témában a "Nobel-díj zsidó részrehajlása" címmel. www.janbiro.com/files/BIRO_A_Nobel-dij_zsido_reszrehajlasa.doc
catalina9
2013. július 25. 08:14
Hober Marlow [Hozzászóló kiszűrése] 2013. július 25. 07:01 Ezek a ballibsik folyamatosan csavargatják a saját tökeiket és ajvékolnak, hogy fáj nekik :D Persze csak akkor, ha közönség is van hozzá, lehetőleg a BBC is. "Nemzetközi értelmiségi szervezet alakult Párizsban a tudományos életben politikai okokból megtámadott kutatók védelmére. A Chercheurs Sans Frontieres – Free Science (Kutatók határok nélkül – Szabad Tudomány) egyesület március 14-én a párizsi Odéon Színházban szolidaritási estet rendez a magyar filozófusok támogatására. Az est díszvendége Heller Ágnes lesz. (MTI) "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!