Őstörténeti intézetet hozna létre a Jobbik

2013. július 14. 17:27

A magyarság őstörténetét kutató intézet felállítását szorgalmazza a Jobbik. Novák Előd, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-nek azt mondta: az őstörténeti intézet felállításának szükségességét már többször felvetették az Országgyűlésben, de önálló javaslatként is be fogják nyújtani, a legkésőbb a jövő évi költségvetés vitájában.

2013. július 14. 17:27

A politikus közölte: az intézet elsősorban a honfoglalást megelőző időszakot kutatná, így azt, hogy meddig mutatható ki akár genetikailag is a közös magyarságeredet. Hozzátette, az intézet felállításához és működtetéshez évi néhány tízmillió forint is elegendő lenne, azt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetéséből lehetne átcsoportosítani.

Novák Előd kitért arra, a magyarság őstörténetének kutatása terén nem történt változás ebben a kormányzati ciklusban sem, noha Szőcs Géza még kulturális államtitkárként genetikai kutatásokat tartott szükségesnek a magyarság eredetének megismerése céljából.

A Jobbik azt indítványozza, hogy az MTA Történettudományi Intézetének rovására, illetve akár a teljes állami támogatásának, illetve feladatkörének megvonásával egy önálló testület foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Az őstörténettel foglalkozó vitáknak az MTA nem tudott méltó keretet biztosítani, miként a kutatásoknak, esetleges expedícióknak sem – tette hozzá Novák Előd.

Nehezményezte azt is, hogy nem készülnek a honfoglalást megelőző időkről történelmi játékfilmek, és állami megemlékezések sincsenek. Álláspontja szerint azonban óriási társadalmi érdeklődés van a valódi őstörténet iránt, amelyre csak a Kurultáj és az Ősök napja eseményei keretében emlékeznek.

A jobbikos képviselő kisebb sikernek nevezte, hogy pártja javaslatára a finnugor rokon népek napjáról szóló országgyűlési határozat végül a finnugor nyelvrokonsággal rendelkező népek napja elnevezést kapta. Novák Előd azt mondta: a finnugor elmélet mára elavult, így attól elmozdult már a tudomány és a politika is.

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2013. július 15. 10:29
Nagy kár lenne ezt a terepet végképp átengedni a fasisztáknak. A kormány csinálhatna már valami hasznosat is, és kivehetné a kezükből a kezdeményezést.
Speer
2013. július 15. 08:16
Látom rá lett szabadítva erre a posztra az egész hitgyüli... Szánalmasak vagytok metéltkéim! Húzzatok már végre haza! :)
states
2013. július 15. 01:54
Magyarország egy elmebeteg ország, szobra van Szulejmánnak, intézete a Habsburgoknak, szovjet hősi emlékmű virít a főváros szívében. Csak azt nem értem, mi ez a hátrányos megkülönböztetés ami a tatárokat illeti, sehol egy Dzsingisz vagy Batu kán szobor, hősi tatár emlékmű.
Rabonban
2013. július 14. 23:32
Ezt nem érti még a kormányunk! A kelet felé nyitás egyik alapvető feltétele lenne az, hogy akik rokonként tisztelnek bennünket, azokkal rokonként viselkedjünk, nem pedig jól fésült némileg érdeklődő idegenként...És erre vannak megfelelő emberek, csak észre kéne venni őket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!