Pesty: Mondjuk ki, ezt eltoltuk!

2013. május 06. 17:55

Pesty László a Civil Kaszinóban kijelentette: nem érti, a jobboldali sajtó egy része miért mosdatja a trafikügyet.

2013. május 06. 17:55

Ebben a kérdésben nem szabad szervilisnek lenni, sem a jobboldali sajtónak, sem jobboldali politikusoknak – jelentette ki a HírTv Civil Kaszinó című műsorában Pesty László a trafikpályázatok kapcsán. „Múlt pénteken egy vidéki nagyvárosban jártam, ahol körülbelül ötven trafikengedélyt adtak ki, ebből pedig jóval több mint húsz került Fidesz-közeli emberek kezébe” – tette hozzá a dokumentumfilmes. Pesty kijelentette: nem érti, „a jobboldali sajtó miért mosdatja ezt az ügyet”. Hozzátette: „mondjuk ki, ezt eltoltuk”.

Pesty a multik érdeksérelme kapcsán is szkeptikus volt: mint mondta, ezután „jelentős logisztikai költséget fognak megtakarítani”, így „a multiknak korántsem olyan rossz ez a trafiktörvény, mint ahogy látszik”. A dokumentumfilmes kikérte magának, hogy a jobboldali sajtó baloldali nyertesek neveivel „próbálja mentegetni a baloldal vádjait”: elmondta, szerinte a jobboldali sajtó ezzel „súlyosat tévedett”, mert „szocialista kötődésű politikusok sógorai se kapjanak trafikot”.

Simon János szerint „ez a Fidesz legnagyobb baklövése”, és úgy véli, „vannak olyan vesztesek, akiknek mindenképpen meg kell adni az érvényesülés lehetőségét”. A szociológus-politológus ez alatt a mozgássérülteket értette, illetve azokat, akik eddig is trafikot üzemeltettek és életvitelszerűen abból éltek. Simon szerint az, hogy olyan nagyvállalkozó trafikjában dolgozhatnának ezután, aki öt trafikot is szerzett, „súlyos és szembemegy azzal az elvvel, amit a Fidesz hirdetett: a társadalmi igazságossággal és a szolidaritással”. Simon a haszonkulcs emelését is kritizálta: „ha Brüsszelben azt mondják, hogy nem kiszámítható a versenytér, akkor most azt kell mondanom, hogy igazuk van” – tette hozzá.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neeskens
2013. május 07. 09:23
Nagyfater szegény szintén trafikos volt. A Don-kanyarban megnyomorították,süketen, egyik kezén ujjak nélkül, de hazajött. Persze rendszerellenesként a komcsik elvették tőle később, amit felépített, a családunk anyagi alapját.Kísértetiesen hasonló ez az ügy.
1istvan
2013. május 06. 22:50
állítzólag eddig nem volt 1400 trafikos.
1120
2013. május 06. 22:42
A trafiktörvényt mielőbb a kukába kell vágni! Ellenkező esetben Orbán 2014-ben megint bukik...
ottapont
2013. május 06. 22:04
Én a Korrektúrában halottam tőle ugyanezt. Igaza van és ki kell(ene) köszörülni a csorbát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!