Nem volt kérdés, hogy mi állunk a jó oldalon

2013. január 26. 12:09

Azzal tisztában voltunk, hogy ez politika, de a főnökeink gyakran elmondták, hogy a „párt katonái vagytok”, még ha volt is ebben némi irónia.

2013. január 26. 12:09
III/III. operatív tiszt
atv.hu

„Amikor például Fidesz-rendezvényre küldték, nem sejlett fel önben, hogy ez politika?

–Azzal tisztában voltunk, hogy ez politika, de a főnökeink gyakran elmondták, hogy a „párt katonái vagytok”, még ha volt is ebben némi irónia. És bár akkoriban a legtöbbünk már nem verte a mellét vörös téglával, az nem volt kérdés, hogy mi állunk a jó oldalon.

Konkrétan mi volt a feladat a Jurta Színházban?

Tulajdonképpen egy hiteles beszámolót kellett készíteni az eseményen történtekről, a beszédekről, és minél több információt meg kellett tudni a további tervekről. Figyelni kellett a megjelent ismertebb embereket. Fodor Gáborra emlékszem, de például Orbán Viktor nekem akkor nem tűnt fel, én csak ’89 júniusában, a Hősök terén tudtam meg, hogy ő kicsoda. Deutsch Tamást és Kövér Lászlót pedig a csehszlovákiai akciójuk kapcsán ismertük meg. Deutschot elég sokszor láttam a BRFK aulájában, akkoriban ő tartotta a kapcsolatot a Fidesz részéről Pongor Sándorral, a közbiztonságért felelős ezredessel: vele egyeztettek a tüntetések békés lezajlása érdekében. Mellesleg a mai tüntetésekhez képest akkoriban valóban békésen és nyugodtan zajlottak a demonstrációk.
Emlékszem, 1989. október 23-án az MDF Bem rakparti székházához voltunk kivezényelve jó páran, állambiztonsági tisztek, és láttam, hogy az épület előtt egy csapatszállító IFA áll, tele sörétes puskával felfegyverzett rendőrrel. Ami azt jelentette, hogy tömegoszlatásra voltak felkészülve, de persze akkor már ilyenre nem került sor: az utolsó nagyobb oszlatás a Lánchídnál volt, 1988 márciusában. 1989 tavaszán pedig összehívták az állományt, és közölték, hogy mostantól tilos ügynököt beszervezni, egy terület kivételével: ez pedig a munkásőrség volt.

Történészek szerint hazugság, hogy MSZMP-tagokat nem lehetett beszervezni.

Márpedig nem lehetett beszervezni párttagokat. A főnökeink azt mondták, hogy a párttagoknak amúgy is szinte szolgálati kötelességük együttműködni az állambiztonsággal, így nem volt értelme energiát fektetni a beszervezésükbe. A munkásőrök beszervezése pedig arra a területre, ahol én dolgoztam, vicces elképzelés volt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gazvanbela
2013. január 27. 08:59
Az interjú ezer sebből vérzik. A riporternek nevezett bértolnok számtalan kérdést elmulasztott. Írása szakmailag nulla. Pontosabban eljátszotta a kivülállót miközben egy mukrofonállvány szintjére süllyedt. PÉLdául: Végig engedte, hogy a vélt SZT tiszt sejtessen, tények nélkül állítson. Figyeljétek meg,hogy szinta csak a Fidesz felé utal. Illetve egyedül Stumpf esetében tesz rokoni utalást. Miközben, ha már lemegy aljasba talán a petőporonytól- körmös Bauerig felsorolhatta volna az össze rohadt kommunista kölköt is. Egyébként állításai hemzsegnek a tárgyi tévedésektől: Az egyik ilyen gyöngyszem, amikor a fizetségről ír és azonnal összehazudja a mai viszonyokkal: " Mindenesetre úgy történt, hogy amennyiben a polgári fizetése alacsonyabb volt a tiszti besorolással járó fizetésnél, akkor a szolgálat kiegészítette az összeget. Ez így van ma is, a most szolgáló SZT- tisztek esetében." Na ez az eszdéesztől megszokott mocskos csúsztatás. No comment! Ez az interjú nagyon röviden egy a benfentesség látszatát keltő, dezinformációs provokáció!
Akitlosz
2013. január 26. 21:42
Ezt a témát még a történészek sem fogják tudni tisztába tenni 50 év múlva. Az sajnos nyilvánvaló, hogy a politika nem érdekelt, sőt ellenérdekelt a kommunista múlt feltárásában és lezárásában. A Fidesz is körömszakadtáig védi a kommunistákat és besúgóikat a tetteivel.
Samott
2013. január 26. 21:33
"– Én magasabb szintekre gondoltam: például arra az emberre, aki a rendszerváltás óta egy sor állami vállalatot igazgatott, az energiaszolgáltatástól a közlekedésig. Ilyen univerzális tehetség lenne? – Tudom, kire utal: biztos, hogy köze volt a szolgálatokhoz, még ha nem is tisztként." Kocsis polgartars?
kulalak
2013. január 26. 16:24
"De a menekülési utakat meghagyták: aki rendőr akart maradni, azt átvették más egységekhez, voltak, akik átmentek a III/II-höz, a kémelhárításhoz." "Majd a szabadság békessége is eljön, finomúl a kín - s minket is elfelednek végre lugasok csendes árnyain."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!