Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Mai pogromajánlatunk

2012. augusztus 22. 13:18

A szólás- és gyülekezési szabadság ott ér véget, ahol a pogromszag elkezdődik, a romák házainak közvetlen és nyilvánvaló közelében.

2012. augusztus 22. 13:18
Seres László
Seres László
hvg.hu

„Együtt az ország: órákkal azelőtt, hogy Szent István ünnepén Áder János az »egymás és mások iránti tiszteletről és türelemről« beszélt, valamint arra intett, hogy »mindig csak akkor sikerült felemelnünk országunkat, ha a lelkünket is sikerült felemelnünk«, Cegléden megvalósult a Szent István-i álom. Fradisták és Újpest-ultrák, gárdisták, polgárőrök és a nemzeti mozgósítás egyéb résztvevői kart karba öltve, lelküket felemelve mentek cigányokat megfélemlíteni. (...)

Tavaly júliusban a Fidesz (valamint az MSZP és az LMP) nem elfogadta azt a módosítást, melynek alapján három év járhat annak, aki »kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra,hogy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozó közösség tagjaiban riadalmat keltsen«? És nem két év járhat annak, aki »a rend őrének vagy polgárőrnek adja ki magát erre való jogosultság nélkül«? De.

A tévesen csak »radikálisnak« nevezett párt persze örül, hiszen az állami inkompetencia réseibe való bekúszás az ő terepük: »Ha a rendőrség nem képes eleget tenni a feladatának, akkor a magyarság önvédelmi szerveződései a társadalom természetes immunreakciójaként hathatós választ fognak adni a bűnözés kihívásaira.« Ha viszont a romák úgy érzik, csak magukra számíthatnak, akkor már az ő önszerveződésük is nyílt provokációnak számít a nemzeti plebsz szemében, amely megerősítve érzi magát azon hitében, hogy mindenhol rendet kell vágni az országban, ahol a romák szociális konfliktusok részei, akár okai, akár áldozatai a problémának.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amarkod
2012. augusztus 22. 20:44
Egyre inkább az-az érlelődik bennem, hogy kedves bal-libek, magasról tojnak a vidéki magyarság gondjaira. Mit számít, ha kirabolnak, fosztogatnak, tarolnak mint a sáskák. A lényeg,a hangulat amire rá lehet mászni. Persze ez nem új dolog náluk, hiszen már a nagyfőnökök nevelték ki ezt a nemzedéket, megélhetési bűnözés címszó alatt. Ebben az országban az elmúlt jó pár év alatt annyi pénzt basztak el integrációra, és mi történt. Semmi. Ami nem megy, nem kell erőltetni. Csak el kell magyarázni nekik is Simor úr magvas gondolatait: "Nincs ingyen ebéd, még nektek sem" és nincs ingyen egészségügyi ellátás stb. Mert hát erről szólna a demokrácia. Ami a Hvg-t illeti. Azért tanulhatnának a Népszava esetéből, akinek addig sikerült hazudoznia, amíg tönkrement. Vidéken mindenki tudja a valót. Pesten meg néhányan, ennek az elferdítésén munkálkodnak. Hogy ismét a pofánkba vághassák, hogy micsoda fasiszta, rasszista népség lakja ezeket az országrészeket.
felfújta a szél
2012. augusztus 22. 14:44
Orbán Viktor háza előtt tüntetni az viszont nem számít bűnnek ... pedig szerintük ő is cigány
keszi
2012. augusztus 22. 14:15
Mit jelent az , hogy "a romák házainak ...nyilvánvaló közelében."? (Seres úr! Maga az újságíró szakmát űzi?) Egyébként figyelmébe ajánlom az újságírói etika alapszabályát: hazudni pedig nem szabad. Bizony!
bolá
2012. augusztus 22. 14:03
«A szólás- és gyülekezési szabadság ott ér véget, ahol a pogromszag elkezdődik, a romák házainak közvetlen és nyilvánvaló közelében.» Tehát az nem pogromszag, ha cigány bűnözők az öreg, nyugdíjas, falusi néni háza körül gyülekeznek, hogy kirabolják, megerőszakolják. 'Kedves' cigány bűnözők! Gyülekezzetek már Seres és et-i lakása körül, a Rózsadombon, az Újlipótvárosban, a Belső-Teréz- és -Erzsébetvárosban. Ott úgyis nagyobb a zsákmány, nem csak néhány száz forint.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!