Bővíthető-e a foglalkoztatás?

2012. augusztus 22. 10:36

A foglalkoztatás bővítése tekintetében (leszámítva a közmunkaprogramokat) az Orbán-kormány nagyon is konvencionális álláspontot foglal el, és a mainstream gondolatokat követi.

2012. augusztus 22. 10:36
Mellár Tamás
Heti Válasz

Sokkal érdekesebb a finanszírozási források helyett a program munkahelyvédő-munkahelyteremtő jellegének vizsgálata. E tekintetben egészen más volt a fogadtatás, az elemző értékelések többsége hasznosnak és kívánatosnak ítélte a kormány által kitűzött célokat, és alapvetően megvalósíthatónak is tartotta. Néhány kósza kritikai hang hallatszott ugyan, ezek azonban nem a megvalósíthatóságra, hanem a program szükségességére vonatkoztak, miszerint nem az államnak kellene ezt a feladatot ellátni, hanem a piacra kellene hagyni. Arról a lényegi kérdésről azonban nem alakult ki vita, hogy itt és most ez a program képes lesz-e számottevően javítani a foglalkoztatást, s ha nem, akkor mit kellene tenni az ügy előmozdítása érdekében.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a foglalkoztatás bővítése tekintetében (leszámítva a közmunkaprogramokat) az Orbán-kormány nagyon is konvencionális álláspontot foglal el, és a mainstream gondolatokat követi. Első lépésben két éve úgy gondolta, hogy a jelentős jövedelemadó-csökkentés révén növelni lehet az aggregált keresletet és a munkakínálatot, így a foglalkoztatás bővülni fog, a GDP pedig dinamikus emelkedésbe megy majd át. Az azóta eltelt idő nem támasztotta alá ezt a várakozást. Most annyiban változott a koncepció, hogy a munkát terhelő adók mérséklésétől várja a kormány a munkahelyek bővülését, a gazdaság fellendülését. Valószínűleg azonban most is hiába.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
én vagyok a.
2012. augusztus 22. 15:16
Szegény Mellár! Már maga sem olyan, mint volt! " Első lépésben két éve úgy gondolta, hogy a jelentős jövedelemadó-csökkentés révén növelni lehet az aggregált keresletet és a munkakínálatot, így a foglalkoztatás bővülni fog, a GDP pedig dinamikus emelkedésbe megy majd át. Az azóta eltelt idő nem támasztotta alá ezt a várakozást." Miért is létezik még a 16%-s egységes adókulcs? Ja, hogy az alacsony keresetűek meg buktak az adójóváírás eltörlésével? "Most annyiban változott a koncepció, hogy a munkát terhelő adók mérséklésétől várja a kormány a munkahelyek bővülését, a gazdaság fellendülését. Valószínűleg azonban most is hiába.” Akkor meg miért? Egyébként valaki elolvasta ennek a féleszűnek a levelét? Én ma dobtam a kukába olvasatlanul! Megérte! Hm!
honphibu
2012. augusztus 22. 14:17
Zsír! Lehet bégetni! "Európában elsőként a Munkahelyvédelmi Akció keretében olyan szociális járulékcsökkentést hajtunk végre, amely közel egymillió munkavállaló állását teheti biztonságosabbá" - ez az új ígéret olvasható Orbán Viktor miniszterelnök levelében az egymillió új munkahely létesítése helyett. Az újfajta kedvezmények azonban rövidtávon sok esetben nemhogy a terhek csökkenését, hanem a meglévő engedmények megkurtítását jelentik. " http://penzcentrum.hu/karrier/itt_a_miniszterelnok_uj_levele_tenyleg_jobb_lesz_a_dolgozoknak.1033671.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
Viktus
2012. augusztus 22. 13:22
Lehúzza a rolót a csomagkézbesítő és futárszolgálat piac egyik topkategóriás szereplője, az Xpress Parcel System (XPS). A cég dolgozói és a hoppon maradt partnerek félnek attól, hogy nem jutnak pénzükhöz. Hétfőtől csomagot már nem lehetett feladni, és a cég telefonon sem volt elérhető. http://hvg.hu/gazdasag/20120821_Egy_futarceggel_kevesebb Sok jó potenciális közmunkás. Yeah.
koronaszepe
2012. augusztus 22. 13:15
A vezéremberről „Négyféle vezetőember lehet az ország élén: Prokrusztész, Napóleon, Samu bácsi és Szolón. Prokrusztész egy elgondolás híve, melybe nemzetét belekényszeríteni akarja, ha törik, ha szakad. Napóleon szenvedélyes játékos és akár nyer, akár veszít, mindenképpen tékozol. Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszeresboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik. Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértéből ered és országa virul.” (Weöres Sándor: A teljesség felé) Vajon, a mi vezéremberünk melyik kategória ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!